Kérdés
Mit mond a Biblia a csökönyösségről, és a makacs önfejűségről?
Válasz
Számos nyelvterületen, így a magyar kultúrkörben is, a „csökönyös, mint a szamár"-kifejezést olyan emberek leírására használják, akik nagyon önfejűek. A 32. zsoltár 8-9. verse is a szamár makacs természetére utal, mikor így fogalmaz: „Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged. Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád." Mikor Isten parancsolatainak követéséről van szó, nem szabad makacsok maradjunk, mint ahogyan azt is jól tesszük, ha nem leszünk csökönyösek és hajthatatlanok sem. Ne fordítsuk el hát füleinket a hallástól, és ne keményítsük meg nyakunkat! Engedjünk az Úrnak, hogy jó agyag módjára idomulhassunk mesteri kezének minden érintéséhez. Ne kényszerítsük Istent olyan helyzetbe, hogy a zabolát és az ösztökét kell használja rajtunk.
A Biblia egyes helyeken említést tesz makacs emberekről, akik szamár módjára viselték magukat. Az Ószövetségben megismerhetjük azon fáraó történetét is, aki minden jel és csoda ellenére is hírhedt konokságáról tett bizonyságot, és nem engedte Isten népét kivonulni országából (2.Mózes 7:13-14). Csökönyössége saját házára és egész népére egyaránt példátlan bajt szabadított. A későbbiekben Isten választott népe, Izráel, is makacsul viselkedett, mikor újra és újra fellázadt Isten ellen, és elfordult az Ő megtartó kegyelmétől, szeretetétől és védelmétől. A „makacs"-ként fordított szó héber eredetije a következő jelentésekkel bír: „elfordult; erkölcsileg hajthatatlan; lázadó; visszaeső".
Az Ószövetség több szomorú esetet is feljegyez a zsidók történelméből, mikor csökönyösen újra és újra fellázadtak Isten ellen, elfelejtették csodás tetteit, és idegen istenek után jártak. Mózes ötödik könyvének kilencedik fejezetében Mózes az arany borjú felállítása kapcsán tesz említést Ízráel fiainak engedetlenségéről, mellyel a Sinai hegyen ingerelték Istent. Akkor így szólt Isten Mózeshez: „Láttam e népet, és bizony kemény nyakú nép ez!" (5.Mózes 9:13). Isten búsuló haragja annyira fellángolt ellenük, hogy már majdnem felemésztette a konok, engedetlen népet (14.vers).
Isten szemében az engedetlenség annyira nagy bűn, hogy a korszellemünk tükrében még úgy is tűnhet, hogy túl komoly bűntetést mér a makacs és lázadó fiakra. Ha egy fiú vagy leánygyermek nem engedelmeskedett szüleinek, a fegyelmezésre sem reagált, és kicsapongó életet élt, akkor a szülőknek parancsolatuk volt arra, hogy a város vénei elé vigyék őt, és „Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izráel hallja meg, és féljen" (5.Mózes 21:21). Isten, és az általa rendelt világi felsőbbségek konok elvetése komoly bűnnek számított. Már akkor is felismerték, hogy az effajta viselkedés és szellemiség futótűz módjára képes bekebelezni az egész társadalmat. A makacs és önfejű lázadás ellen hozott törvények éppen arra voltak kitalálva, hogy megfékezzék az effajta mérges elharapódzásokat.
Az Újszövetség a makacsság más eseteit is említi. Mikor Jézus Krisztus szombat napján gyógyította meg az elszáradt kezű embert, akkor a farizeusok szívének keménysége szomorította és bosszantotta az Urat. Ahelyett, hogy fennszóval dicsérték volna Istent a köreikben történt csodáért, és felismerték volna, hogy személyesen Isten látogatta meg az Ő népét, a farizeusok lázadó szíve már gyilkosságot forralt Isten felkentje-, a Messiás, ellen (Márk 3:1-6). István halálra kövezése előtti záróbeszédében a Szanhedrin (zsidó legfelsőbb bíróság) előtt állva a szívük bolond csökönyösségéért fedte őket: „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen" (Apostolok Cselekedetei 7:51).
Mikor Pál a korinthusi gyülekezetnek prédikált, akkor sokan még mindig visszautasították a Jézus Krisztus általi megváltás üdvhírét. Pál három hónapon keresztül tanította őket a zsinagógákban, azonban „...némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt..." (Apostolok Cselekedetei 19:9). Ennek eredményeként Pál apostol magával vitte a hívővé vált tanítványokat, az evangélium örömhírét elutasító embereket pedig meghagyta makacsságukban és hitetlenségükben.
Sajnos ez a sors vár mindazon emberekre is, akik kitartóan elutasítják Jézus Krisztust. Isten végül átadja majd őket szívük keménységének, és nem fogja már tovább győzködni és mentegetni őket. Az ilyen szamárhoz illő makacsság végső, sajnálatos eredményét Isten Szent Lelke világosan hozza tudtunkra: „De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára" (Rómabeliekhez 2:5).
English
Mit mond a Biblia a csökönyösségről, és a makacs önfejűségről?
