Kérdés
Mit mond Biblia a rágalmazásról?
Válasz
A rágalom nem más, mint egy olyan kijelentés, mely sérti mások becsületét és jó hírét. A rágalom tulajdonképpen annyiban tér el a közönséges gúnyirattól, hogy az előbbivel szemben ez írásban-, és nem szóban sérti az adott személy becsületét. A Bibliának sok mondanivalója van a rágalomról, úgy az Ószövetségben-, mint az Újszövetségben (Példabeszédek 10:18; 1.Péter 2:1). A rágalom Isten szemében olyan mélyen megvetendő tettnek minősül, hogy a hamis bizonyságtétel elleni parancsolat a tízparancsolatban is helyet kapott. Így olvassuk a kilencedik parancsolatot: „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot" (2.Mózes 20:16). A hamis tanúzás meg sem valósítható rágalmazás nélkül, hiszen a hamis tanúzás nem más, mint hogy defamizáló állítást teszünk valakiről. A rágalom pedig pontosan ezt jelenti, azaz hogy az adott személy azért hazudik embertársáról, hogy őt mások szemében rossz fényben tüntethesse fel.
A rágalom rosszindulatú hazugság, Isten pedig gyűlöli a hazug nyelvet (Példabeszédek 6:16-19; 12:21). Mivel Isten Az Igazság szerzője (János 14:6; 1.János 5:6), minden igaztalanság élesen szembemegy jellemével, és ezért visszataszító az Ő szemében. Mind a rágalom-, mind pedig a pletykálás helytelen, így a Szentírás nem ritkán együtt kárhoztatja e kettőt (3.Mózes 19:16; Példabeszédek 16:27; 2.Korinthusbeliekhez 12:20). A pletyka – bár a benne foglalt állítások még éppen igazak is lehetnek – személyes jellegű információt közöl olyan hallgatósággal, akikkel ezen bizalmas dolgok egyszerűen nem lettek megosztva. A rágalom ezzel szemben teljesen szabadon kifundált hazugság, amit célzottan olyan helyen és helyzetben szólnak, hogy a lehető legnagyobb kárt okozzák vele.
Az újszövetségi iratok a rágalmat az óemberünk egyik félreérthetetlen megnyilvánulásaként tartják számon. Ha egyszer már Isten kegyelméből Jézus Krisztusban új teremtéssé válhattunk, akkor a rágalom kovászát is teljesen ki kell sepernünk házunkból (2.Korinthusbeliekhez 5:17). A Kolossébeliekhez írt levél 3:7-8 igerészében így olvasunk erről: „Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet" (Károli itt káromkodásként említi a rágalmat, más helyen káromló beszédnek — fordító megjegyzése). Minden szavunkat Isten dicsőségének szolgálatába kell állítsuk, nem kevésbé testi tagjainkat (Rómabeliekhez 12:1-2; Efézusbeliekhez 4:29). Mindazok, akik Isten ismeretére jutottak, azért is felelősséggel is tartoznak, hogy maradjanak távol a rágalmazás minden lehetséges fajtájától és formájától. „Ezzel (a nyelvünkkel) áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek: Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!" (Jakab 3:9-10 betoldva). A rágalom az óemberi természetünk egy olyan megnyilvánulása, amit minden egyes nap újra oda kell szegeznünk a keresztre, ha valóban Jézus Krisztust akarjuk követni (lásd Rómabeliekhez 6:11-14).
A Rómabeliekhez írt levél 1:28-32 igerészben Pál apostol a megbomlott elme jellemzésénél a rágalmazást is említi (30. igevers). Mielőtt netalán másokat rágalmaznánk, legyünk tudatában, hogy ezzel egyértelműen lelépünk arról az útról, melyet maga Isten jelölt ki számunkra. Ő biztosan nem lesz partner abban, hogy másokat szavainkkal — vagy bármilyen más módon — gyalázzuk és pusztítsuk. A rágalom mindenek feletti csalárd szívünk egyik terméke, mely képes az egész testet beszennyezni. Ha tehát azon kapjuk magunkat, hogy már-már arra hajlunk, hogy felebarátunk háta mögött gyáván hazugságokat szóljunk róla, akkor a legjobb, ha gyorsan magunkba szállunk és megvizsgáljuk, hogy e fertelmesség fojtó hajtása pontosan miből ered szívünkben. Csendesedjünk el egy kicsit az Úr Jézus Krisztus bölcsességének oltalmazó árnyékában: „A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások" (Máté 5:18-19). Isten szeretné, ha felismernénk, hogy a rágalmazás puszta szándéka is óriási, vörösen villogó vészlámpaként jelzi, hogy valami nagyon nincsen rendben az Ővele való kapcsolatunkkal. A rágalom vágya a keserűség gyökeréből (Zsidókhoz 12:15) ütheti fel randa fejét, származhat soha be nem gyógyult sebekből (1.Péter 3:14-16), haragtartásból (2.Korinthusbeliekhez 2:10-11; Efézusbeliekhez 4:32), irigységből (Galátziabeliekhez 5:20; 2.Korinthusbeliekhez 12:20), vagy szívünk más bűnös törekvéséből.
Isten a rágalom elkerülését illettően is „kiváltképen való útat" mutat nekünk, mikor azt tanácsolja, hogy a Tőle ajándékba kapott szeretettel szeressük egymást (János 13:34). Akiket szeretünk, azokat nyilván nem fogjuk rágalmazni sem (1.Korinthusbeliekhez 13:4-7). A szeretet mindig csak a mások javát tartja szem előtt, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy igyekszünk mások jó hírét védelembe venni (Máté 7:12). „A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet" (Rómabeliekhez 13:10). Ha arra összpontosítunk, hogy abban is engedelmeskedjünk az Úrnak, hogy úgy szeressünk felebarátainkat, mint ahogyan Ő szeret minket, akkor a rágalom bűne megfutamodik előlünk.
English
Mit mond Biblia a rágalmazásról?
