Kérdés
Mit tanít a Biblia a szenvedésről?
Válasz
Az összes kihívás közül, mellyel a kereszténységnek napjainkban szembe kell néznie, a legnehezebb talán a szenvedés problematikájának magyarázata. Egy szerető Isten vajon hogyan engedheti meg a szenvedést az általa teremtett világban?- hangzik a kérdés. Azok számára, akik maguk is keresztülmentek már fájó szenvedéseken, ez nem pusztán egy filozófiai jellegű kérdés, hanem sokkal inkább egy mélyenülő személyes és érzelmi kérdés. Vajon találhatunk a Bibliában példákat a szenvedésre és iránymutatást arra nézve, hogyan bánjunk a szenvedéssel?
A Biblia megrázóan realisztikus a hosszútűréssel kiállt szenvedés ábrázolásában. Nem is kell sokáig kutatnunk, hiszen egy teljes könyvet szentel a szenvedés problematikájának, mégpedig a Jób könyvét, ami egy Jób nevű férfi történetét mondja el. Az első oldalakon betekintést nyerhetünk Jób szenvedésének hátterébe. A történet kezdetén a mennybe pillanthatunk be, ahol Sátán versenyre hívja ki Istent. Ez Jób szenvedésének a valós oka. Amennyire azt tudjuk, ennek a ténye soha nem volt ismert Jób és barátai előtt. Ennélfogva nem meglepő, hogy tudatlanságukban nagy erőfeszítések árán próbálják Jób szenvedéseinek okát kielemezni, mind hasztalan. Fejtegetéseik befejeztével Jób már kizárólag Isten hűségében és Isten megváltásába vetett hitében talál nyugalmat lelkének. Sem Jób, sem a barátai nem értették még ekkor szenvedésének valós okait, így mikor Jób végül szemtől szemben áll Istennel, csak hallgatással tud felelni Isten kérdéseire. Hallgatása persze semmilyen formában nem szállítja le a csendességgel tűrt veszteségeinek és szenvedésének érdemeit. Jób példája azt hangsúlyozza, hogy milyen fontos bíznunk szenvedéseink közepette is Istenben, még ha a szenvedéseink okai homályban is maradnak előttünk. A szenvedés, az emberi élet minden más tapasztalataival egyetemben, Isten szuverén bölcsességének irányítása alatt áll. A történet végén a tanulság az, hogy lehet, soha nem ismerjük meg szenvedéseink valós okát, de nem is ez a szenvedés célja, hanem hogy növelje bizalmunkat Istenünkbe, aki irántunk való nagy szeretetében önmagát áldozatul adta értünk. Ez a szenvedés problematikájára adott valódi válasz.
A Szentírásban található másik prominens példa, mely a szenvedést tematizálja, a József története Mózes első könyvének oldalain. Józsefet saját testvérei adták el rabszolgának. Egyiptomban hamis vádak alapján vetették börtönbe. Isten dicsőségének és erejének köszönhetően József hosszútűrően viselte a szenvedést, aminek jutalmaként Egyiptom kormányzójává válik, aki a fáraó után a második leghatalmasabb ember volt az egész birodalomban. Egyszer csak aztán József abban a helyzetben találta magát, hogy a világ akkori nemzeteinek a túlélése, sőt mi több, az őt rabszolgasorsba taszító testvéreinek a túlélése, az ő gondoskodásától függ az egész világon bekövetkező nagy éhínség idején. Ennek a történetnek az üzenetét maga József foglalja össze nekünk abban a beszédben, melyet testvéreihez intéz: „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa. Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle" (1. Mózes 50:20-21).
A Rómabeliekhez írt levél 8:28 igerésze bátorítja a szenvedésben lévő embereket: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak." Isten gondviselésében életünk minden eseményét, legyen az szenvedés, kísértés vagy bűn, úgy helyezi sorba, hogy abból mind rövid távú és mind örökkévaló előnyünk származzon.
A zsoltáros Dávid király sok szenvedésen ment keresztül földi léte során, amint azt a Zsoltárok könyvében sok általa szerzett zsoltár is tükrözi. A 22. Zsoltárban Dávid így kiált fel gyötrelmében: „ Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam. Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol. Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket: Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne" (Zsoltár 22: 2-10).
Mindmáig rejtély marad, hogy Isten miért nem avatkozott közbe és szüntette meg Dávid kínját és szenvedését. Dávid látja Istent, Izráel Szentjét, mint a trónra emelt királyt. Isten a mennyben lakik, ahol minden szüntelenül és változhatatlanul jó, ahol nincs sírás és félelem, éhínség és gyűlölet. Honnan is tudná az Isten, hogy mi mindenen kell keresztülmennie egy emberi lénynek? Dávid tovább folytatja agonizálását mondván: „Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek" (Zsoltárok 22:17-19).
Vajon felelt Isten Dávidnak? Igen, sok száz évvel később a felelet nem maradt el. Nagyjából ezer évvel később Dávid leszármazottja, Jézus Krisztus, a Golgotán, a Koponyák hegyén, erőszakos halált szenvedett. Jézus Krisztus teljes mélységében megélte felmenője szenvedését és megaláztatását. Jézus Krisztus kezeit és lábait átlyukasztották. Ellenségei megosztoztak ruháin. Kínjai közt csak bámulták, és maró gúnnyal illették. Még Dávid zsoltárának nyitómondatát is elmondta a keresztfán függve, ezzel is azonosulva Dávid szenvedéseivel: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Jézus Krisztus, Isten az örökkévalóság kezdete előtt létező egyszülött Fia, kiben az Isten teljessége lakozik, szabad akaratából a földre jött és gyarló emberi testet öltött, hogy elszenvedjen éhezést, szomjazást, kísértést, szégyent, üldöztetést, mezítelenséget, gyászt, csúfolást, igazságtalanságot és végül a halált. Mindezek okán Ő méltó arra, hogy beteljesítse azt, amiután Jób annyira epekedett: „Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között! Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem: Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal (Jób 9:33-35).
A keresztény istenhit valójában az egyetlen olyan világkép, amely következetesen értelmet tud adni a világunkban található szenvedésnek, a gonosz jelenlétének. A keresztény hívők egy olyan Istent szolgálnak, aki földi életében kiállt megpróbáltatást, kísértést, gyászt, kínzást, éhséget és szomjat, üldözést és halálbüntetést. Jézus Krisztus keresztje Isten igazságának legfelsőbb kifejeződéseként értelmezendő. Mikor felteszik a kérdést, hogy Isten ugyan mennyire törődik a világunkban lévő gonoszsággal és szenvedéssel, akkor Istenünk a keresztre mutatva csak így felel: "Hát ennyire." Jézus Krisztus, az élő Isten egyszülött fia, az Atyaisten elutasítását is elszenvedte értünk és helyettünk, hogy nekünk abban már ne legyen részünk. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"-mondta mikor annak a teljes súlyát megtapasztalta, aminek sok ember világunkban még csak enyhe előszelét érzi, mint azok az emberek, akik magukat Isten jóindulatától és szeretetétől elszigetelve érzik.
English
Mit tanít a Biblia a szenvedésről?
