Kérdés
Mit mond a Biblia a bosszúról?
Válasz
A Bibliának igen sok mondanivalója van a bosszúról. A „bosszúként", „bosszúállásként", „megtorlásként" fordított eredeti zsidó és görög kifejezések szótöve mindkét nyelv esetében büntetésre utal. Kulcsfontosságú megértenünk, hogy Isten miért tartja fenn kizárólag önmagának a bosszúállás jogát.
Az ezen igazságról bizonyságot tevő legfőbb igerész már az Ószövetségben is megtalálható. Az Újszövetség ezt idézi kétszer. „Isten így szól: „Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár" (5.Mózes 32:35; Rómabeliekhez 12:19; Zsidókhoz 10:30). Mózes ötödik könyvében Isten a keménnyakú, pártos (lázadó), bálványokkal paráználkodó izraelitákkal perel, akik megvetették Őt, és gonoszságukkal magukra vonták Isten búsuló haragját. Isten ígérete szerint, rendelt időben fog bosszút állni. Ezt minden önösségtől és minden indulattól mentes tökéletes formában, tiszta szándéktól vezérelve teszi majd. A két újszövetségi igei passzus arra is kitér, hogy hívő vagy hitetlen ember nem orozhatja el Isten hatalmát. Engedjük inkább mindnyájan át Neki az igazságos ítéletet, hiszen Ő képes egyedül igazságos ítéletre. Isten könyörül akin könyörül, és elegyítetlen haragborának öblös kelyhéből ad inni mindazoknak, akiket Ő erre ítél érdemesnek.
Isten soha sem áll bosszút önös, tisztátlan szándékból. Rólunk, emberekről, ez távolról sem mondható el ugyanígy. Haragjának az a rendeltetése, hogy megbüntessen mindenkit, akik visszautasították mentő jobbját, és vétettek ellene. Imádkozhatunk azonban azért, hogy tökéletességében és szentségében fizessen meg azoknak, kik Őt ellenségüknek tekintik, mint ahogy azért is, hogy bosszút álljon azokért, akik a gonosz igája alatt roskadoztak.
A 94. zsoltár első versében a zsoltáros azért fohászkodik Istenhez, hogy megbosszulja az igazakat. Ez a jogos retorzió csak igazságban foganhat, és kizárólag a tökéletesen ítélő örök Bíra trónjától eredhet, így az sohasem származhat irányít(hat)atlan bosszúvágyból. Még ha az ember számára is világos, hogy elmúló anyagi világunkban sokszor az ártatlan szenved, a gonosznak pedig jól megy sora, egyedül Isten büntethet. „Buzgón szerető és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr, és telve haraggal; bosszút áll az Úr az ő ellenségein, és haragot tartó az ő gyűlölői ellen" (Náhum 1:2).
A teljes Szentírásban mindössze két példát találunk arra, mikor Isten mintegy engedélyezi az embernek, hogy megbosszulja az Ő Szent Nevét. Az első ilyen esetre akkor kerül sor, mikor a Midianiták égbekiáltó, erőszakos tetteket követnek el az Izraelitákkal szemben, ezzel betöltvén Isten haragjának tántorító kelyhét, mely ekkor túlcsordul. Isten azt parancsolja hát Mózesnek, hogy vezessen viadalt ellenük. „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Állj bosszút Izráel fiaiért a Midiánitákon, azután a te népeidhez takaríttatol" (4.Mózes 31:1-2). Itt megint annak lehetünk tanúi, hogy Mózes nem saját indíttatásából cselekszik: ő csupán eszköz volt Isten tökéletes tervének kivitelezésében, mely végig Isten irányítása alatt állt. A második erre vonatkozó példát Péter első levelének 2:13-14 igehelyén találjuk. Itt azt olvassuk, hogy a keresztény hívőnek alá kell vetnie magát a világi felsőbbségeknek, hiszen ők szintén olyan eszközök Isten kezében, akiket a „gonosztevők megbüntetésére" küld Isten. Mózes esetéhez hasonlóan ezek az uralkodók sem járhatnak el saját önkényük szerint, hanem Isten akaratát kell végehezvinniük, és a gonoszt kell megbüntessék.
Isten szerepének átvétele, és az általunk gonosznak vélt embertársaink megbüntetése mind olyan kísértés, amit ha — nem is ilyen tudatosan -, de mindegyikünk megélt már valamilyen formában. Mivel azonban mindannyian bűnös emberek vagyunk, ezért számunkra lehetetlen, hogy minden áradó keserűségtől, indulattól és túlkapástól mentesen-, igazságos szándéktól vezérelve, vegyünk bosszút. Ezért tartalmazzák a mózesi törvények a következő parancsolatot is: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr" (3.Mózes 19:18). Még Dávid, az Úr „szíve szerint való ember" (1.Sámuel 13:14), sem mert az Isten felkentjén, Saul királyon, bosszút állni, még akkor sem, ha ő maga volt az ártatlan, akit sérelem ért a király részéről, és annak ellenére sem, hogy lehetősége bőven nyílt erre. Dávid engedelmeskedett Isten azon parancsának, mely arra hív fel, hogy ne álljunk bosszút magunkért, hanem bízván hagyjuk azt az igazságosan itélőre. Isten Igéje így szól ma is hozzánk Dávid száján keresztül: „Az Úr tegyen ítéletet közöttem és közötted, és álljon bosszút az Úr érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened" (1.Sámuel 24:13).
Keresztény hívőként az Úr Jézus Krisztus parancsolatának kell engedelmeskednünk, mely így szól: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak" (Máté 5:44). Az ítéletet és a bosszút pedig hagyjuk meg Istennek.
English
Mit mond a Biblia a bosszúról?
