Kérdés
Hogy értsük a 4.Mózes 32:23 igeverset, melyben az áll, hogy a “ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket”?
Válasz
A 4.Mózes 32:23 igeverse így szól: “...a ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket!” Ez egy igen furcsán hangzó figyelmeztetés, különösen ha csak önmagában olvassuk. Így tehát át kell tekintsük az igevers tágabb szövegkörnyezetét, kiváltképp Mózes negyedik könyvének teljes 32. fejezetét. Ezt követően pedig azt nézzük meg közelebbről, hogy mit tanít még a Biblia annak kapcsán, hogy a bűneink büntetése “utólér” minket.
A “ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket” kijelentés Izráel Egyiptomból való kivonulásának végén hangzott el. A 40 évig tartó pusztai vándorlás után Izráel törzsei végre arra készülhettek, hogy átkeljenek a Jordán folyón, és belépjenek az Ígéret földjére. A katona-korú férfiaknak mind a tizenkét törzsből segíteniük kellett az egyes törzseknek kijelölt terület meghódításában. Ez a feladat időigényes volt, és számos nehézséggel járt.
Mielőtt az izraeliták átkeltek volna a Jordánon, Gád és Rúben törzse mindenki tudtára adta, hogy köszönik, ők pont jól vannak ott, ahol vannak, vagyis a Jordántól keletre. Az ottani föld ugyanis ideális volt a marhatenyésztésre (4.Mózes 32:1), így e törzsek vezérei külön engedélyért fordultak Mózeshez, hogy a folyó keleti oldalán telepedhessenek le, ne pedig Kánaán földjén. Mózes először azonban nemet mondott: “...Avagy a ti atyátokfiai hadakozni menjenek, ti pedig itt maradjatok?” (6. igevers). Majd vádlón azt mondta nekik, hogy az előző nemzedékhez hasonlóan ők sem vágynak az Ígéret Földjére: “A ti atyáitok cselekedtek így...” (8. igevers). Emlékeztette őket, hogy éppen ez a bűn volt az, amiért az Úr haragja 40 éven át lángolt ellenük, és arra is figyelmeztette őket, hogy ezzel azt kockáztatják, hogy újból pusztulást hoznak az egész népre (13-15. igevers).
Gád és Rúben törzsének azonban más szándéka volt, mint ahogy annak hangot is adtak. Azt vetették fel Mózesnek, hogy amíg a férfiak fegyverbe állnak, és háborúba vonulnak Kánaán területére, addig hátrahagyják nyájaikat és családjukat a már meglévő településeiken, majd visszatérnek azokhoz (vagyis nem akartak örökséget maguknak az Ígéret földjéből – a fordító megjegyzése). Miután megígérték neki, hogy nem hagyják cserben izraelita testvéreiket, Mózes engedett kérésüknek. Azt mondta nekik, hogy addig kell harcolniuk, amíg közösen le nem igázzák a földet, és csak azután térhetnek vissza a Jordántól keletre fekvő birtokaikra. Mózes ekkor még ezt a figyelmeztetést fűzte az elhangzottakhoz: “Hogyha nem így cselekesztek, ímé vétkeztek az Úr ellen; és gondoljátok meg, hogy a ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket!” (4.Mózes 32:23).
Amikor Mózes tehát azt mondta, hogy “a ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket”, azt nem úgy értette, hogy “mindenki rájön, mit vétettetek, és akkor lesz aztán hadd el hadd”. Ez az intés többet jelentett annál, hogy amennyiben a Jordánon túli törzsek nem tartanák be ígéretük, az az Úr és az egész nemzet elleni bűnnel érne fel, és e bűnük mindenki számára nyilvánvalóvá válna. Mózes ezen szózata, miszerint biztosak lehetnek benne, hogy bűnük utol fogja érni őket, sokkal inkább a bűn különös, de annál valósabb természetére utal és abba enged betekintést.
A Biblia több helyen is úgy jellemzi a bűnt, mint egy saját akarattal, egyéni gondolatokkal, és szándékkal rendelkező eleven lényt. Isten egy költői képet használva figyelmezteti Káint: “...a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta” (1.Mózes 4:7). Jakab apostol kifejti, amint az embert – képletesen szólva – mintegy “vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz” (Jakab 1:14-15). Pál apostol a Rómabeliekhez írt levél 7:14-25 igerészében olyan benne élő lényként írja le a bűnt, ami saját akarata ellenére is rabszolgasorba taszítja őt, és annak cselekvésére készteti, amit ő maga gyűlöl és kárhoztat: “Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn” (20. vers).
A “ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket” kijelentésben valójában a bűn misztériuma tárul fel előttünk. Mindegy, hogy mások felfedezik bűnünket, vagy sem, a bűn természeténél fogva “utolér” bennünket. Nem tudunk elfutni a következmények elől. A bűnnek hatalma van arra, hogy megfizessen a bűnösnek, így senkinek nem marad adósa: a pokol tüzével fizeti vissza a “kölcsönt”. Még véletlenül se gondoljunk a bűnünk ringatására, dédelgetésére: a bűnt nem lehet megszelídíteni, túljárni az eszén, vagy csak úgy lerázni. Nem számít, mekkora biztonságban hisszük magunk, ha (valaha) bűnt követtünk el – azaz bűnösök vagyunk – bűnünk utol fog érni minket.
Mózes Izráel törzseihez intézett azon figyelmeztetését, miszerint “a ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket”, Pál apostol így visszhangozza: “Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet” (Galátziabeliekhez 6:7-8). A bűn következményeitől csak úgy menekülhetünk meg, ha a Krisztus halálába és feltámadásába vetett hit által bűneink bocsánatában részesülünk (Rómabeliekhez 10:9; 1.János 2:2; Jelenések 1:5).
English
Hogy értsük a 4.Mózes 32:23 igeverset, melyben az áll, hogy a “ti bűnötöknek büntetése utólér benneteket”?
