Kérdés
A keresztény életvezetésben mekkora hangsúlyt kell fektetni a démonoktól való szabadulásra?
Válasz
A démonokról alkotott nézetek két szélsőség közötti szellemi térben helyezhetők el. Az egyik véglet képvielői szerint a démonnak nevezett "dolog" voltaképp nem más, mint azon negatív gondolatok és viselkedésmódok összessége, amelyre bármely ember képes elragadtatni magát. Az ezt a nézetet valló emberek úgy vélik, hogy a "démonoktól" való "megszabadulás" önuralom-, illetve annak gyakorlása által érhető el; ez a megközelítés általában azt vonja maga után, hogy minden természetfeletti dolog létezését élből elvetik. A másik véglet képviselői szerint minden rossz dolog démonok műve. Azok, akik ezen utóbbi állásponton vannak, a közönséges megfázástól kezdve a tőzsdepapírok árfolyameséséig mindent hajlamosak szellemileg megdorgálni (az egyes karizmatikus körökben igencsak elterjedt szellemi megdorgálás aktusa, melynek keretében expressis verbis adresszálják a negatív dolog/esemény mögött vélten meghúzódó démont - a fordító megjegyzése). A démonoktól való szabadulás fontosságának helyes hangsúlya azonban valahol e két szélsőség között van.
A Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy démonok igenis léteznek, és hogy bele is avatkoznak az emberi ügyekbe (Máté 12:43; Márk 1:26; Apostolok Cselekedetei 8:7). A démonok a bibliai időkben nagyon is aktívak voltak, így nincs okunk azt feltételezni, hogy jelen korunkban már tétlenek lennének (1Péter 5:8). Azok között, akik hiszik, hogy a démonok ma is munkálkodnak, többféle nézőpont létezik. Egyesek hajlamosak túl nagy jelentőséget tulajdonítani Sátán munkájának, és messze több figyelmet szentelnek neki, mint amennyit az érdemel. Nekünk hívőként Isten dicsőségére és az ő igazságára kell összpontosítanunk (Máté 6:33), hiszen "...nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van" - mondja az élő Ige (1János 4:4). Isten és a Sátán semmiképp sem tekinthető "egyenlő" ellenfélnek, nem egy súlycsoportban küzdenek, mint aminek ellentettjét - egyéb dualisztikus megközelítésekkel egyetemben - a jin-jang ábra is hamisan sugallni igyekszik. A Sátán egy teremtett, véges (azaz nem végtelen) lény, aki éppen csak annyi hatalommal rendelkezik, amennyit Isten megenged neki (Jób 1:9-10).
Jézus földi szolgálata idején számos démont űzött ki, az ősegyház pedig azután is érintett volt az ilyen jellegű szellemi harcokban, hogy Jézus visszament a mennybe (Apostolok Cselekedetei 5:3; 8:7; Efézus 6:11-13; 2Korinthus 10:3-5). Nincs bizonyítékunk arra, hogy a Sátán és bukott angyalai abbahagyták volna az emberiség (és a teremtett világ) gyötrését. Jakab apostol ihletett levelének 1:13-15 igerésze azonban világossá teszi előttünk, hogy a bűnnel való tusakodásunk kínjának jókora része a saját testi vágyainkra vezethető vissza, nem pedig a Sátán közvetlen támadására.
A görög daimonizomai szót, amelyet az evangéliumokban gyakran "gonosz lelkektől megszállt"-nak fordítanak, mai szóhasználattal "démonizált"-nak mondhatnánk. E kifejezés jelentése azonban voltaképp tágabb-, ezzel pedig túlmutat a megszállottságon. Bárki, aki démon befolyása alatt áll, "démonizáltnak" tekinthető. Még egy keresztény is lehet "démonizált", vagyis szenvedhet démoni elnyomás alatt, ha hagyja, hogy gondolatait, cselekedeteit, vagy attitűdjét démonok befolyásolják. Még Péter apostol, az Úr egyik legközelebbi követője is áldozatul esett annak, hogy a Sátán szócsövévé váljon, mikor megpróbálta lebeszélni Jézust arról, hogy magára vegye a keresztünket (Máté 16:21-23). Bár a keresztény hívő már meg lett váltva Jézus vére által (János 10:28-29; Róma 5:9), a Sátán még mindig képes nagy pusztítást véghezvinni életében, ha ő hagyja azt. Az újjászületett hívő lelkét nem tudja elorozni, nem képes megszállni őt, gyümölcstelenné viszont teheti, és megfoszthatja életét az örömtől és a gonosz feletti győzelemtől.
Az Efézusbeliekhez írt levél 6:10-17 igerésze a sötétség erői elleni küzdelem kapcsán ad útmutatást. Arra hív fel minket az Ige, hogy minden nap öltsük magunkra "Isten minden fegyverét", hogy megállhassunk az ördög számos ravaszságával szemben. Bár a Sátán (csatlósaival egyetemben) folyamatosan azon munkálkodik, hogy "lopjon és öljön és pusztítson" (János 10:10), Isten fegyverzete lehetővé teszi gyermeke számára, hogy győztes legyen a támadásokkal szemben. Mikor a hívő életében megnyilvánuló démoni elnyomás elsöprő erővel hat rá, az nem ritkán azért van, mert valószínűleg ismételten egy adott bűn mellett tette le a voksát (2Korinthus 2:11). A Szentírás arra buzdít minket, hogy álljunk ellen az ördögnek (Jakab 4:7), józanul vigyázzunk (1Péter 5:8), és ne adjunk neki teret az életünkben (Efézus 4:27).
A keresztény hívő életében esetlegesen megnyilvánuló démoni befolyás legyőzésének legbiblikusabb módja az, ha Jézus példáját követve mi is úgy reagálunk, ahogy azt Ő tette, mikor a Sátán megkísértette őt. A Lukács 4:1-12 igerész a Jézus és Sátán között folyó szóváltást jegyzi le. Bár Jézus maga a testet öltött Isten, kísértője megdorgálásánál mégsem saját eszére vagy tekintélyére támaszkodott. Minden alkalommal, mikor a Sátán támadta, Ő csak így felelt: "Meg van írva...". A démoni támadással szemben Isten Igéjének kétélű kardként való forgatása a legjobb védekezés (Efézus 6:17).
Keresztény hívőként egy folyamatos szellemi harc érintettjei vagyunk, így igenis tudatában kell lennünk a minket körülvevő lévő szellemi valóságnak. Mégsem a démonokra kell összpontosítsunk, hanem szemeinket "a hitnek fejedelmére és bevégzőjére", azaz magára az Úr Jézus Krisztusra kell szegezzük (Zsidók 12:2). Nála ugyanis már a mi győzelmünk is készen vár.
English
A keresztény életvezetésben mekkora hangsúlyt kell fektetni a démonoktól való szabadulásra?
