Kérdés
Ha Jézus Krisztus valóban Isten, akkor miért mondta azt, hogy "senki sem jó, csak egy, az Isten"?
Válasz
Jézus Krisztus isteni mivoltának vehemens tagadói nézetük alátámasztásaképp rendre Márk evangéliumának 10:17-22 igerészét idézik. Ezen embertársaink azt állítják, hogy a szóban forgó igerész tanúsága szerint Jézus saját isteni mivoltát tagadja meg, mikor azt hangsúlyozza, hogy egyedül az Isten a jó. Az igerész a következőképp hangzik pontosan:
"És mikor (Jézus Krisztus) útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem? Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat. Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala" (Máté 10:17-22, betoldva).
Valóban arról volna itt tehát szó, hogy Jézus azért feddi meg ezt az embert, mert az jónak nevezi Őt, vagyis ezen dorgálással közvetetten éppen saját istenségét tagadná meg? Távol legyen! Sőt, sokkal inkább arról van itt szó, hogy Jézus Urunk egy igen provokatív kérdés által készteti ezt az embert, hogy végig- és továbbgondolja szavainak hatósugarát, vagyis arra, hogy mind teljesebben észbe vegye Jézus Krisztus jóvoltának szélességét, hosszúságát, mélységét és magasságát, és hogy mindennek tükrében felismerje az ún. emberi "jóság" bicebóca sántítását. A gazdag ifjú ezen szózat hallatán, pedig "elméne búsan" (Márk 10:22), hiszen fájdalmasan felismerte, hogy hiába tartotta magát hűen Isten minden parancsolatához, az első és legnagyobb parancsolatot mégis szemei elől tévesztette, ami nem más, mint hogy "...Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből" (Máté 22:37). Ekkor eszmélt csak rá, hogy rozsdásodó, moly-ette, bizonytalan földi vagyona többet jelent számára, mint Isten szeretete, ennélfogva tehát ő maga sem számíthatott Isten szemében "jónak".
Az Úr Jézus által közvetített alapvető lecke éppen az, hogy az ember minden jósága nem önnön tetteiből ered, hanem személyét egyenesen Isten nyilvánítja jónak, mégpedig meg nem érdemelt kegyelemből. Krisztus arra hívja itt el az embert, hogy kövesse Őt, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy Isten tökéletes mércéje mentén bárki is jónak nyilváníttassék. Jézus azt is pontosan a gazdag ifjú elé tárja, hogy mit jelent valójában az Ő követése: készen kell állnunk arra, hogy mindent feladjunk, és ezáltal Istent emeljük szívünk és életünk trónjára. Ha felfogjuk, hogy Jézus ebben az igerészben éppen az ember által vélt jóság mércéjét és Isten tökéletes mércéjét állítja ellentétbe egymással, akkor az is menten világossá válik, hogy Jézus követése az Isten mércéje szerint való legfelsőbb jó, amire gyarló ember egyáltalán képes lehet. Mikor az Atya tehát arra int minket, hogy szerelmes Fiát hallgassuk, azaz szívből kövessük Őt, akkor azzal egyértelműen az Úr Jézus Krisztus jóságát jelenti ki. Jézus tehát a gazdag ifjú felé közvetített mércét maga is betöltve, Istent saját életében a legelső helyre téve, maga is jónak számít. Ha tehát Jézus Krisztus Isten mércéje szerint jó, és egyidejűleg igaz, hogy csak Isten jó, akkor ez azt jelzi, hogy az Úr Jézus maga az Isten.
Jézus Krisztus az ifjúhoz intézett ezen kérdésének tehát nem az a célja, hogy általa saját istenségét kétségbe vonja, vagy tagadja, hanem éppen az, hogy az ember észbe vegye, megfontolja és felismerje Krisztus isteni mivoltát. A mai igerészünk effajta értelmezését a János evangéliumának 10:11-es igéje, és más hasonló igehelyek csak még inkább alátámasztják. Itt Jézus Krisztus "jó pásztor"-nak nevezi magát. A János 8:46 tanúsága szerint pedig Jézus a következő kérdést szegezte az őt körülfogó zsidóknak: "Ki vádol engem közületek bűnnel?". A zsidók kitérő válasza pedig több, mint beszédes — közvetetten ők maguk igazolták, hogy ebben az emberben nincs bűn. Jézus Krisztus a Szent Lélek bizonysága szerint is bűntelen (Zsidókhoz 4:15), "szent, ártatlan" és "szeplőtlen" (Zsidókhoz 7:26), és az egyetlen, "a ki bűnt nem ismert" (2.Korinthusbeliekhez 5:21).
Az érvelés logikai menete tehát így foglalható össze:
1: Jézus Krisztus azt állítja, hogy egyedül Isten jó.
2: Jézus Krisztus azt állítja magáról, hogy Ő jó.
3: Ennélfogva tehát Jézus Krisztus maga Isten.
Ez a kijelentés csak még teljesebb értelmet nyer, amint Márk evangéliumának narratívája egyre inkább kibontakozik, vagyis amint mindenki előtt egyre nyilvánvalóbbá válik Jézus Krisztus valós kibenléte. Csak Márk evangéliumának 14:62 igehelyén, Jézus főpap általi vallatása során, lesz a későbbiekben teljesen világossá, hogy ki is Ő valójában. Mindezek tükrében megállapíthatjuk tehát, hogy a gazdag ifjú valós története Isten Szent Lelke által dramaturgiailag úgy lett elhelyezve — a valós történések és az ihletett Ige folyamába egyaránt -, hogy az szervesen illeszkedik azoknak a megtörtént eseményeknek a sorozatába, melyek mind arra mutatnak, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige, az Atya egyszülött szerelmes Fia, azaz maga Isten.
English
Ha Jézus Krisztus valóban Isten, akkor miért mondta azt, hogy "senki sem jó, csak egy, az Isten"?
