Kérdés
Mi a különbség az együttjárás és az udvarlás között?
Válasz
Az együttjárás és udvarlás két módja a másik nemmel való kapcsolat kialakításának. Bár vannak hitetlenek, akik azért járnak együtt, hogy intim fizikai kapcsolatokat létesíthessenek, a hívőknél ez sosem lehet elfogadható oka az együttjárásnak. Sok hívő kicsit többnek tartja az együttjárást a barátságnál, és addig tartják fent a baráti vonatkozást, amíg mindkét fél kész elkötelezni magát a másik mellett, esetleges házasság céljából. Először és mindenek felett, az együttjárás az az időszak, amelyben a hívő kideríti, hogy az esetleges házastárs szintén Krisztus-hívő-e. A Biblia óvva int attól, hogy hívők hitetlenekkel házasodjanak, mivel azok, akik a világosságban (Krisztusban) járnak és azok, akik a sötétségben járnak, nem élhetnek harmóniában (2Korinthus 6:14-15). Ahogy korábban említettük, ez alatt az idő alatt kevés fizikai kontaktusnak kellene lennie, vagy egyáltalán semennyinek, mivel ez olyan dolog, amellyel a házasságig várni kellene (1Korinthus 6:18-20).
Az udvarlás során a két fél között a házasságig semmilyen fizikai kontaktus nincs (érintés, kézfogás, csókolózás). Sokan, akik az udvarlást választják, egyáltalán nem töltenek időt együtt, hacsak egy családtag, lehetőleg szülő, nincs végig jelen. Továbbá az udvarlásban résztvevő felek nyíltan megvallják, hogy az a szándékuk, hogy kiderüljön: a másik fél alkalmas-e házastársnak. Az udvarlás hívei azt vallják, hogy ez a módszer lehetővé teszi, hogy a felek igazán megismerjék egymást ebben a plátói környezetben, mert nincs rajtuk az a kényszer, hogy intim kapcsolatot létesítsenek, és érzelmeik nem ködösítik el az elméjüket.
Mindkét módszer magában rejt néhány problémát. Az együttjárók, ha olyan ellenkező neművel vannak együtt, akit vonzónak találnak, olyan erős kísértést érezhetnek, amelynek nehéz ellenállni. Ha hívők az illetők, az együttjárás során korlátokat kell felállítani, és a feleknek el kell határozniuk, hogy azokat nem lépik át. Ha ez nehezükre esik, meg kell tenniük a kellő lépéseket, hogy Krisztus minden együttlétük alatt megdicsőülhessen, és a bűn ne uralkodhasson el a kapcsolatukon. Akárcsak az udvarlók esetében, az együttjárók szülei szintén elemei kell legyenek a kapcsolatnak: meg kell ismerniük gyermekeik társát, és bölcs, józan tanácsokkal és útmutatásokkal kell ellátniuk mindkettőjüket.
Az udvarlásnak is megvannak a maga nehézségei. Noha sokan az udvarlás hívei közül ezt tartják az egyetlen módnak, hogy valaki megtalálja a társát, mások elnyomónak és túlzottan ellenőrzöttnek látják. Továbbá nehéz megismerni az illető „valódi" arcát a mögött az arc mögött, amelyet az egész család jelenlétében visel. Senki sem úgy viselkedik egy csoport körében, mint ahogy szemtől szemben viselkedne. Ha egy pár soha nem tölt időt egyedül, soha nem lesz lehetőségük érzelmi és lelki szinten megismerni egymást, és ily módon kötődni. Ráadásul bizonyos udvarlási helyzetek már súrolták a „megrendezett" házasság határát, és ez mindkét fiatalnál ellenérzéseket váltott ki.
Fontos észben tartani, hogy sem az udvarlás, sem az együttjárás nem előírás a Szentírásban. Végső soron a felek keresztyén jelleme és lelki érettsége sokkal fontosabb, mint az a mód, hogy miként töltenek időt egymással. A Szentírás vonatkozásában a folyamat eredménye – istenfélő, hívő férfiak és nők házassága és családalapítása Isten dicsőségére – sokkal fontosabb annál, mint hogy miként érték el ezt az eredményt. „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek" (1Korinthus 10:31).
Végül, vigyáznunk kell, hogy ne tartsuk a saját elképzelésünket – legyen szó udvarlásról vagy együttjárásról – az egyetlen elfogadható módnak, és ne vessük meg azokat, akik a másik mellett döntenek. Mint minden olyan kérdésnél, amelyről a Biblia nem beszél, a Krisztus testének egysége kell a legfontosabb dolognak lennie, függetlenül a személyes döntéseinktől.
English
Mi a különbség az együttjárás és az udvarlás között?
