Kérdés
Milyen kapcsolatban áll az eleve elrendelés és az üdvösségre való elhívás annak tényével, hogy Isten előre ismeri a jövőt?
Válasz
Mivel Isten természetesen mindent tud, így lehetséges volt Neki a jövőbeli események előzetes ismeretében felmérni, hogy ki válaszol majd elhívására, és végül ezeket az embereket üdvösségre elrendelni. Számos keresztény hisz ebben az elképzelésben, az előbb vázolt nézet ugyanis nem más, mint az eleve elrendelés tanának arminiánus megközelítése. Ezzel a felfogással éppen csak annyi a gond, hogy a Biblia nem ezt tanítja az eleve elrendelésről, a kiválasztásról, mint ahogyan arról sem, hogy mit is jelent valójában az, hogy “Isten eleve ismert minket”. Azonban hogy jobban megérthessük, hogy a Biblia tanításával miért nem egyeztethető össze az, hogy Isten a jövő előzetes ismerete alapján döntötte el, kit hív meg az öröklétre, vizsgáljunk meg közelebbről egy pár igeverset, amelyek mind arról szólnak, hogy Isten miért rendelt el egyeseket eleve a megváltásra.
Az Efézusbeliekhez írt levél 1:5 igerésze a következő kinyilatkoztatást teszi Isten személyéről: “Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint”. Ezen igevers alapján megállapíthatjuk, hogy az eleve elrendelés cseppet sem a mi tetteinktől-, vagy éppen azok hiányától függ, hanem kizárólag Isten akaratának és irántunk tanúsított ki nem érdemelt kedvességének a függvénye. A Rómabeliekhez írt levél 9:15-16 igerésze így utal vissza az ószövetségi textusra, majd fejti ki azt: “...Hiszen Isten már Mózesnek is megmondta: Annak adok kegyelmet, akinek akarok, és azon könyörülök, akin könyörülni akarok. Tehát Isten dönti el, hogy kin könyörül, és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy milyen erőfeszítéssel küzdenek, csakis Isten könyörületétől függ!” (EFO 2012). A Rómabeliekhez 9:11 a testvérpár, Ézsau és Jákób, példáján keresztül szemlélteti az előbbi gondolatot: “Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, [Isten már határozott felőlük], hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól” (Rómabeliekhez 9:11 - [betoldva]). Az Efézusbeliekhez írt levél 1:11-ben pedig azt találjuk, hogy “Krisztusban kaptuk meg az örökségünket Istentől, ahogyan ezt ő már előre elhatározta, mert ez így felelt meg a céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik” (EFO 2012). Mindezen-, és számos további igevers alapján jól látható, hogy a Szentírás következetesen azt tanítja, hogy az eleve elrendelés, azaz a kiválasztásunk, nem azon áll vagy bukik, hogy mi mit teszünk, vagy éppen mit mulasztunk el megtenni. Az Úr királyi uralkodói teljhatalmában határozott úgy, hogy minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből megvált Önmagának embereket. Isten ezt már a világ alapjainak lefektetése előtt előre eldöntötte (Efézusbeliekhez 1:4). Fontos hangsúlyozni, hogy határozata egyedül az Ő szabad akaratán áll, nem pedig múlandó emberek még múlandóbb erőfeszítésein, vélt jóságán, vagy bármilyen evilági érdemein.
Felmerül a kérdés, hogy az előbbiek ismeretében hogyan értelmezzük helyesen a Rómabeliekhez írt levél 8:29 igeversét, amit így olvasunk: “Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek...”. Nem arról van itt látszólag mégis szó, hogy Isten elhívásának alapja az, hogy eleve ismert minket, mikor még nem is léteztünk? De, pontosan ezt láthatjuk itt. Az nyilvánvaló, hogy Isten ismeri a jövőt. Ő kedve szerint előretekerheti az emberi történelem videókazettáját, hogy megnézze, ki fog hinni az evangélium üzenetében. Akkor ez most mégiscsak azt jelenti, hogy azokat választja ki előre, akik egy napon majd hinni fognak Őbenne? Ha tényleg erről volna szó, akkor ellentmondás feszülne a szóban forgó igevers-, valamint a Rómabeliekhez és Efézusbeliekhez írt levelek ide vonatkozó kijelentései között, melyek félreérthetetlenül állítják, hogy Isten kiválasztása cseppet sem az ember tettein múlik. Na, de akkor most mégis, hogy van ez pontosan?
Istennek hála, hogy e tekintetben sem hagy minket kétségek között. A János 10:26 igei passzusban így olvassuk Jézus Krisztus szavait: “De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok...”. Annak tehát, hogy egyes emberek hisznek, egyszerűen az az oka, hogy Istenhez tartoznak. Azért lettek örök életre elhívva, mert Isten még megalkotásuk előtt úgy határozott, hogy “Jézus Krisztus által” fiaivá fogadja őket, nem pedig azért, mert Isten tudta, hogy egy napon úgyis hitre térnek majd. Az pedig, hogy egyesek hitre jutnak, mások pedig nem, azzal függ össze, hogy Isten az előbbieket gyermekeinek fogadta, míg az utóbbiakat nem (lásd kapcsolódó szócikkünk “Lehetséges valakinek úgy megváltásban részesülnie, hogy Isten előzetesen nem választotta ki?” címmel). Érdemes arra is kitérnünk, hogy a Rómabeliekhez 8:29 igehelyen található “eleve ismert” kifejezés valójában nem is arra vonatkozik, hogy Isten ismeri a jövőt. Az “eleve ismert” szókapcsolatot a Biblia sosem a jövőbeli események, történések és cselekedetek előzetes ismeretére használja (Isten persze ezeket mind előre ismeri, hiszen Ő mindentudó, és az idő számára nem több egy dimenziónál a sok közül). Ez a kifejezés sokkal inkább az Isten által előre elhatározott élő kapcsolatot jelöli, mely által Isten éppen azzal alapozza meg a (még életre sem hívott) teremtményének ajándékozott megváltó kegyelmét, hogy azt már a teljes időbeliség létrehozása “előtt” kikiáltja. (Ennél a mondatnál már igencsak tapintható, hogy az időbeliség dimenziójához láncolt elménk, milyen nehézkesen tud csak egy picit is Isten lényéből/munkásságából megragadni – a fordító megjegyzése).
A Szentírás az ismerni szót két létező személyes és belsőséges kapcsolatának leírására (is) használja. Szellemi értelemben szólva, Isten ismeri a sajátjait, azaz a legbelsőbb lényük is meztelen színe előtt. Mikor azonban azt olvassuk a Bibliában, hogy a férj “ismeri” a feleségét, akkor az a test síkján értendő, vagyis azt jelenti, hogy intim kapcsolatra lép vele. Ha tehát ezt még közel lehetetlen is megértenünk, az eget és a földet teremtő Isten már jóval formáltatásunk előtt személyesen és belsőségesen ismerte választottjait, és arra hívta el őket, hogy kövessék Őt, a jó pásztort. Nem azért tette ezt, mert előrelátta, hogy ők egy napon úgyis követni fogják Őt, hanem éppen azért, hogy egy napon garantáltan kövessék Őt! Azért válunk tehát Isten tanítványaivá, mert Ő eleve ismert, és eleve elrendelt minket, nem pedig fordítva. A mai témánk középpontjában valójában nem is az áll, hogy Isten vajon tudja, vagy sem, hogy ki fogja Őt követni, hanem hogy egyesek miért lesznek hívőve, míg mások miért nem (lásd kapcsolódó szócikkünk feljebb). Az idő dimenziójához láncolt emberi értelmünk korlátait elérve biztosan (egyelőre) csak annyit mondhatunk, hogy Isten végére mehetetlen bölcsességében úgy határozott, hogy egyeseken könyörül, míg másoknak továbbra is hagyja, hogy bűneikkel lázadozzanak személye ellen.
English
Milyen kapcsolatban áll az eleve elrendelés és az üdvösségre való elhívás annak tényével, hogy Isten előre ismeri a jövőt?
