Kérdés
Miért nem tudom elhagyni bűneimet? Segítségre szorulok!
Válasz
Minden hívő életében van időnként példa arra, hogy búslakodik azon, hogy képtelen felhagyni bizonyos bűnnel, bűnökkel. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az adott probléma a saját gyengeségünkből fakad, a bűn elhagyására való képtelenség általában azt jelzi, hogy nem értjük helyesen és teljesen Isten erejének valós nagyságát. Ha nem tudjuk megérteni Isten megmentésre-, megbocsátásra-, emberi életek megtisztítására és megigazítására irányuló hatalmának nagyságát (1.János 1:9), akkor a bűn, a bűntudat és a félelem ördögi köre bezárul, ami végül az üdvösségünk ténye feletti öröm (időleges) elvesztéséhez vezet – ez pedig még több bűn előtt nyit ajtót és tár kaput.
A Zsoltárok könyve 51:14 igeversének tanúsága szerint Dávid így könyörgött Istenhez: “Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem”. Ezen sorok azután fogantak meg lelkében, hogy a házasságtörés és a gyilkosság súlyos bűnének árjai már összecsaptak feje felett. Érdemes megfigyelni, hogy azt kéri Istentől, adja vissza az Ő szabadításának örömét neki. Az öröm tehát kulcsfontosságú a bűn feletti győzelmünkben. Azt is fontos megértenünk, hogy Isten “az engedelmesség lelkével” támogat minket. Isten örömét leli abban, hogy megment bennünket, mi pedig annak örülünk, hogy Ő megváltott minket, hogy megmenekülhettünk.
Abban, hogy Isten ilyen készségesen és ilyen hajlandósággal ment(eget) minket, irántunk való szeretetét, kegyelmét, és hatalmát egyaránt kimutatja. Az üdvösségünk nem attól függ, hogy mennyire sokat vagy keveset vétkezünk, nem attól, hogy mennyire sokat vagy keveset evangelizálunk, hogy mennyire térünk meg, vagy mennyi jó cselekedetet teszünk, mint ahogy nem is attól, mennyire vagyunk szeretetteljesek vagy szeretetlenek, és semmi mástól, ami belőlünk ered, ami a mi személyünk függvénye. Lelkünk üdvössége teljes mértékben Isten kegyelmének és szeretetének eredménye, ezzel pedig egyedül az ő szándékától függ (Efézusbeliekhez 2:8-9). Ezt azért is olyan fontos megérteni, mert annak hite, hogy mi személyünkben felelősek vagyunk a törvény rendeleteinek megtartásáért (ironikus módon) elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy képtelenek vagyunk felhagyni a bűnökkel.
Pál apostol erről a Rómabeliekhez írt levél 7:7-10 igerészében értekezik. Amikor megértjük pl. annak törvénynek a szellemét, mely betűben rögzíti és kimondja, “ne kívánd”, a bűnös természetünk elkerülhetetlenül fellázad ezen törvény ellen, és akkor kezdjük csak valóban megkívánni felebarátunk ilyen-olyan javait – magyarázza. Ez az ember (jelen) állapota – egyszerűen ilyenek vagyunk. A parancsolatok tételekben való törvényei tehát csak mélyebbre hajtják bűnös természetünk gyökereit. Isten kegyelme viszont képes arra, amire a törvény soha nem volt képes (mivel az soha nem is volt rendeltetése – a fordító megjegyzése): megtisztítani minket a bűntől.
Az életünkben való bűn(ök) elhagyását tehát nem úgy érjük el, hogy “parancsra új parancs, szabályra új szabály” tapad. Isten pontosan tudta ezt. Valójában azért adta nekünk a törvényt, hogy tudomást szerezhessünk bűnienkről, és Hozzá forduljunk feloldozásért (Rómabeliekhez 3:19-20; Galátziabeliekhez 3:23-26). Meg van írva: a törvény jó (lásd 1.Timótheushoz 1:8), hiszen Isten jellemét és tökéletes mivoltát tükrözi. Mégsem arra adatott, hogy általa érjük el az üdvösségünket. A törvényt maga Krisztus teljesítette be helyettünk (Máté 5:17).
Amikor mi azonban jobban akarjuk tudni, mint Isten, és ragaszkodunk ahhoz a gondolathoz, hogy nekünk márpedig be kell tartanunk a törvényt, lépésről-lépésre, de biztosan elveszítjük az üdvösségben való örömünket, és ezzel mintegy kudarcra is ítéljük magunkat. Innentől fogva rettentő teher alatt munkálkodunk. Kényszerű nyomást érzünk, hogy muszáj valamit magunk tennünk az üdvösségünk biztosítása érdekében, ugyanakkor bűnös természetünk ellehetetleníti, hogy (szívből) engedelmeskedjünk a törvénynek. Minél inkább a törvényre összpontosítunk, bűnös természetünk annál nagyobb ellenállással lázad majd. Minél inkább lázong bűnös természetünk, annál inkább elterebélyesedik bennünk annak félelme, hogy valójában nincs is üdvösségünk. Minél inkább megijedünk és minél örömtelenebbek leszünk, annál csábítóbbá válik a bűn ideig-óráig tartó csalfa boldogságának kísértő ígérete.
Az egyetlen módja annak, hogy kilépjünk ebből az ördögi körből és elhagyjuk a bűnt az, ha elfogadjuk annak tényét, hogy (mi magunktól) nem tudunk leállni a bűnnel. Meglehet ez elsőre ellentmondásosnak tűnik, de gondoljunk csak bele: ha az ember nem hagy fel annak az állandó próbálkozásával, hogy megpróbálja önmagát megváltani, akkor soha nem jut el abban a tudatban való megnyugvásra, hogy Isten az, Aki (már rég) megváltotta őt! Az üdvösség öröme abból fakad, hogy elfogadjuk annak tényét, hogy Isten kegyelme és szeretete minden bűnünket elfedezi, valamint hogy Ő fog megváltoztatni és Krisztus képére formálni minket, hogy mindez az Ő műve és munkássága, és nem a miénk (Rómabeliekhez 8:29; Filippibeliekhez 1:6; Filippibeliekhez 2:13; Zsidókhoz 13:20-21). Ha ennek valóságát egyszer ténylegesen felfogjuk, a bűn hatalmát veszti. Többé nem fogunk késztetést érezni arra, hogy szorongásunk átmeneti enyhítésére a bűnhöz forduljunk, hiszen a szorongás és a kényszer köteleit Krisztus egyszer s mindenkorra feloldotta (Zsidókhoz 10:10, 14). Ekkor a hitben végzett jó cselekedeteinket már szeretetből és örömmel-, nem pedig kötelességtudatból vagy félelemmel visszük véghez.
“A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1.Korinthusbeliekhez 15:56-58).
English
Miért nem tudom elhagyni bűneimet? Segítségre szorulok!
