Kérdés
Mit jelent imádkozni az ellenségeinkért?
Válasz
A Biblia számos igehelyen azt parancsolja nekünk, hogy imádkozzunk ellenségeinkért (Lukács 6:27, 35; Rómabeliekhez 12:20). A köreinkben (és talán azon kívül is) legismertebb igeszakasz e témában Jézus hegyi beszédében hangzott el. Máté evangéliumának 5:43-45 igerész bizonysága szerint Jézus ezeket mondta: “Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai...”. Világos, hogy Jézus azt várja el tőlünk, hogy imádkozzunk ellenségeinkért, azonban mégis hogyan tegyük ezt, pontosan miért imádkozzunk?
E kérdésre adott első, zsigeri válaszunk valószínűleg nem a helyes válasz lesz. Amikor ugyanis valaki megbánt minket, legszívesebben azért imádkoznánk, hogy valami jó kis csapás sújtsa! Talán még arra is kísértést érzünk, hogy az ellenségeket kárhoztató zsoltárok szófordulatait imáinkba beépítsük, miközben legbelül reméljük, hogy hátradőlve nézhetjük majd végig, amint Isten bosszút áll a gonosztevőkön, ahogy azt Jónás is tette a Ninive határán rögtönzött táborában. Jézus azonban határozottan nem erre gondolt, amikor arra utasított minket, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért. Az Ő szívében akkor is kizárólag jóság volt, így Ő olyan jóra gondolt, ami mind a mi-, mind pedig az ellenségeink hasznára válik.
Amikor valaki árt nekünk, akkor az a természetes reakciónk, hogy védjük magunk, és így sokszor vissza is vágunk. Ha valaki pletykált rólunk – mi is pletykálni fogunk róla. Hazugságokat terjesztettek rólunk – hát mi is hazudni fogunk róluk. Tönkretették hírnevünket – mi is tönkretesszük az övékét. Jézus azonban egy magasabb mérce betöltésére hívott el minket. Ezt a mércét pedig abban mutatta meg nekünk, hogy Ő maga soha nem állt bosszút, mikor bántották – és Őt nagyon sokszor bántották ám. A saját népe elutasította üzenetét (János 1:11). A vallási vezetők nyíltan gúnyolták, és többször is megpróbálták csapdába csalni (János 8:6). Saját családja szégyellte Őt, és megpróbálták rávenni, hogy hagyja abba a prédikálást (Márk 3:21). Barátai élete legnehezebb óráiban hagyták magára (Márk 14:50). Az a város pedig, ami még egy pár napja “Hozsannát!” kiáltva fogadta bevonulását, néhány nappal később már dühödten azt kiabálta: “Feszítsd meg őt!” (Márk 15:13). Jézusnak tehát voltak ellenségei, így mikor azt mondta, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért, nagyon is jól tudta, miről beszél.
Jézus keresztre feszítésekor tökéletes példát adott elébünk, hogy hogyan imádkozzunk az ellenségeinkért. Kínszenvedése közepette is Istenhez emelte szavát: “...Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek...” (Lukács 23:34). Láthatjuk tehát, hogy az Őt bántalmazó emberekről Atyjával beszélt. Nem az elpusztításukat kérte, és nem is valami bosszúcsapásért imádkozott. Azért fohászkodott, hogy bocsánatot nyerhessenek. Jézus együttérzett a megtévesztett emberekkel, akik azt hitték, hogy helyesen cselekszenek, amikor megölik Isten Fiát. Valójában azonban fogalmuk sem volt arról, hogy ott és akkor mi ment végbe – fel sem érték, hogy mekkorát tévednek. Mikor Jézus azt mondta, hogy “nem tudják, mit cselekesznek”, akkor egy olyan fontos tényezőre utalt, amit nekünk is szem előtt kell tartanunk, amikor ellenségeinkért imádkozunk. Az ellenségek, akikért imádkozunk, a saját megbántottságukat csatornázzák felénk, saját sértettségük vezetik le rajtunk. Gondolkodásukat az ördög is befolyásolhatja (2.Korinthusbeliekhez 4:4). Viselkedésüket jó eséllyel múltbeli sebeik torzítják (Bírák 15:7). Tetteiket a kortársaknak való megfelelési kényszer is terhelheti (2.Királyok 12:13-14). Persze ezen tényezők egyike sem menti fel magatartásuk, mint ahogy az általuk okozott károkat sem csökkenti, de mégis segít megmagyarázni azok okait. Az emberek tettei mögött rendre sajátos indíttatások, okok állnak. Meglehet, hogy tetteik nem jogos indíttatásból mennek végbe, a cselekevő szempontjából, azaz saját szemszögükből, viszont mégis annak tűnnek. Mit kérjünk tehát imádságban azoknak, akik megbántottak minket, és soha meg sem próbálták jóvátenni azt?
1. Imádkozhatunk azért, hogy “...világosítsa meg” Isten értelmük “szemeit”, hogy felismerhessék igazságot (Efézusbeliekhez 1:18). Amikor az ellenségeskedő ember embertársai ellen – így adott esetben ellenünk – fordul, éppen ez a fajta megértés és értelem hiányzik belőle. Testből reagál, ahelyett, hogy a Lélek szerint válaszolna. Imádkozhatunk tehát azért, hogy nyissa meg Isten szívük a megértésre, hogy tanuljanak hibáikból, és bölcsebbekké váljanak.
2. Miközben ellenségeinkért imádkozunk, egyúttal a megtérésükért is imádkozhatunk. A Timótheushoz írt második levél 2:25 igeverse ma is így tanít minket: Az Úr szolgája “szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot” (EFO). Egyedül Isten tudja a megtérésre meglágyítani a szíveket. Amikor tehát azért imádkozunk, hogy ellenségeink megtérjenek, tudjuk, hogy Isten akaratával összhangban imádkozunk, hiszen Ő is arra vágyik, hogy megtérjenek (2.Péter 3:9).
3. Amikor ellenségeinkért imádkozunk, azt is kérhetjük az Úrtól, hogy a mi szívünk is maradjon lágy és az Istennek való szolgálatra alkalmas, hátha az Úr éppen minket akar arra használni, hogy ellenségeink életére néző tervét beteljesítse. Meg van írva: “Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot” (Példabeszédek 15:1). Mikor tehát haragra haraggal válaszolunk, és rosszat rosszal toroljuk meg, valójában ellenségünkkel egy szintre süllyesztjük magunk. Ha viszont kedvességgel, szelídséggel és irgalommal válaszolunk a minket ért bosszúságra, a helyzet gyakran pillanatok alatt elsimul. Nincs meggyőzőbb, mint egy gyűlölködő és durva szóra vagy cselekedetre adott szelíd felelet. Mikor Jézus arról tanított, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat is, pontosan erre gondolt (lásd Máté 5:39). Sátán a viszálykodásban leli örömét, ezért próbálja haragunk tüzét újra és újra felszítani, ezzel ugyanakkor (akaratlanul is) arra edz minket, hogy gyakoroljuk magunk a sértésre adott szíves válaszban. Imádkoznunk kell, hogy Isten a minket támadók iránt is megőrizze bennünk a szelíd szív lágyságát, hogy rajtunk keresztül is az Ő jósága nyilvánulhasson meg feléjük.
4. Mikor ellenségeinkért imádkozunk, azért is imádkozhatunk, hogy Isten még sértő magatartásuk jelen esetét is arra használja, hogy elérje céljait életükben. Jézus így tanított imádkozni minket: “Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is...” (Máté 6:10). Mindig helyes azt kérni, hogy minden helyzetben Isten akarata legyen meg. Egészen addig kell kitartsunk az imádságban, amíg a mi akaratunk nem sorol be az Ő akarata mögé. Ha Neki az az akarata, hogy megáldja az ellenségünket, akkor nekünk is ezt kell akarjuk. Ha Ő azt akarja, hogy valamilyen módon szolgáljuk ellenségünk felé, akkor mi is azt akarjuk. Az ima voltaképp akaratunk Isten akaratával való összehangolása; mindig, mikor ellenségeinkért imádkozunk, addig kell vetekednünk érzelmeinkkel, amíg – Istenünkhöz hasonlóan – mi is valóban ellenségeink legjobb javát akarjuk.
Az ellenségeinkért való imádkozás kicsit sem nevezhető a helytelen bánásmódjukra adott természetes reakciónak. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy egykor mi magunk is Isten ellenségei voltunk, mára viszont az Ő gyermekeivé válhattunk. Így az is hatalmukba adatott, hogy közbenjárjunk azokért, akik még távol vannak az Úrtól (Kolossébeliekhez 1:21). Mindig, mikor így teszünk, saját szívünk is megőrizzük a keserűségtől (Zsidókhoz 12:15). Ha imádkozunk ellenségeinkért, egyre inkább Krisztushoz válunk hasonlóvá és harmóniában maradunk Isten akaratával – abban a harmóniában, amelyre Ő minden emberi lényt szánt.
English
Mit jelent imádkozni az ellenségeinkért?
