Kérdés
Ha Isten valóban olyan mélyen megveti az emberáldozatot, akkor hogyan fogadhatta el Jézus Krisztus bűneinkért való áldozatát?
Válasz
A Biblia a Napnál világosabban adja tudtunkra, hogy Isten gyűlöli az emberáldozatot. Az izraeliták körül élő nemzetek mindegyike ember-, és gyermekáldozatot mutatott be a hamis isteneiktől megkövetelt rituálékon (1.Krónikák 16:26). Isten számos alkalommal kijelenti, hogy az effajta “istentisztelet” utálatos szemei előtt, hogy Lelke gyűlöli az ilyen tetteket (5.Mózes 12:31; 18:10; Jeremiás 7:31). Nehéz, sőt, lehetetlen olyan ószövetségbeli igehelyet felmutatni, ahol az emberáldozat ne kötődne szorosan olyan sátáni praktikákhoz, mint a boszorkányság vagy a jövendölés, melyek legalább ennyire taszítóak Isten számára (2.Királyok 21:6; 1.Sámuel 15:22-23). Ha azonban Isten tényleg ilyen mélyen megveti az emberáldozatot, akkor hogyan fogadhatta el Jézus Krisztus bűneinkért tett áldozatát?
Ahhoz, hogy az emberiségnek bármi reménye is lehessen az örök életre, bűnért való engesztelő áldozatra volt szükség. Ehhez kétség sem fér. Isten személyesen maga vezette be a bűnök elfedéséhez szükséges véráldozatot, illetve annak elvét és gyakorlatát (Zsidókhoz 9:22). A vér a Szentírásban az élet szimbóluma, a bűn pedig az életellenes-, a halált igenlő cselekedeteké (a fordító megjegyzése). Isten volt az, Aki a legelső állatáldozatot bemutatta, hogy ezzel – habár csupán jelképesen és időlegesen – eltakarja Ádám és Éva bűnét. Miután Isten teret engedett mindannak az átoknak, ami az első emberpár engedetlensége miatt lépett be a világba, egy ártatlan állat életét oltotta ki, hogy annak bőrével fedje el Ádám és Éva mezítelenségét (1.Mózes 3:21) Ezzel a tettével pedig megalapozta a bűnökért való áldozat intézményét. Mikor Isten később Mózesen keresztül törvényt adott népének, akkor részletesen kitért arra, hogy mikor, hogyan és pontosan milyen körülmények között van szükség állatok feláldozására. Ezen áldozatok bemutatását éppen addig a pillanatig kellett szüntelenül folytatni, míg az Úr Jézus meg nem tette a végső, egyszer és minden korra elegendő, tökéletes áldozatát értünk. “De azok [vagyis az állatok feláldozása] esztendőnként bűnre emlékeztetnek. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” (Zsidókhoz 10:3-4 - betoldva; lásd még Ézsaiás 1:11-14).
Több oka is van annak, hogy Jézus Krisztus kereszten tett áldozata miért nem sérti meg az emberáldozatot tiltó törvényeket. Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy Jézus nem csak teljes mértékben ember volt, hanem teljes egészében Isten is. Ha Ő csupán egy ember lett volna, akkor áldozata is csak időleges és tökéletlen lett volna, hiszen egyetlen ember áldozata sem moshatja tisztára a valaha élt - és a jövőben születendő - emberek sokaságának bűneit. Egy véges emberi lény élete pedig nyilvánvalóan a mindenben végtelen Isten tökéletes igazságosság iránti igényét sem elégíthette volna ki. Az Istent sértő összes bűnünkre csak egyetlen végtelen érvényű és minőségű áldozat jöhetett szóba: egyedül a végtelen Isten volt képes engesztelő áldozatot tenni a teljes emberiség bűneiért (1.János 2:2). Egyedül az Ő végtelen lénye tudta kiegyenlíteni mindazon szellemi tartozásunk halálos terhét, ami az ember tökéletlensége (bűn) miatt lépett be a végtelen élet zárt rendszerébe. Más áldozat soha sem tudta volna mindezt valóra váltani. Isten tehát emberré lett, isteni mivoltát azonban mindvégig megőrizte, mikor itt járt közöttünk (János 1:14).
Azt a hétszer megtisztított ezüstnél is tisztábban ki kell fejezzük, hogy nem Isten áldozta fel Jézus Krisztust. Nem Ő kényszerítette valami zsarnoki despotaként egyszülött Fiát, mondva, hogy márpedig Neki bizony meg kell halnia. Jézus szintén nem holmi agyatlan automata módjára követett egy vérszomjas, kegyetlen diktátumot. Az Úr Jézust senki sem kényszerít(h)ette, hanem életét önszántából tette le értünk. Akinek van füle a hallásra, hallja meg, mit tanít az élő Ige: “...szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól” (János 10:17-18). A Fiú Isten maga áldozta fel önmagát az Atya Istennek, hogy ezzel maradéktalanul betöltse mindazt az igazságot, amit a törvény megkívánt. Az időre szóló áldozatokkal szemben, az Úr Jézus Krisztus egyszer és minden korra elegendő önkéntes áldozatát örök életre való (testbeni) feltámadás követte. Ő tehát letette-, majd újra felvette az életét, hogy ezzel az örök élet ajándékát adhassa mindenki számára, aki csak hisz az Ő Nevében, és aki elfogadja az Ő helyettesítő áldozatát. Mindezt az Atya iránti-, és az irántuk való nagy szeretetéből cselekedte (János 6:37-40).
English
Ha Isten valóban olyan mélyen megveti az emberáldozatot, akkor hogyan fogadhatta el Jézus Krisztus bűneinkért való áldozatát?
