Kérdés
Mit tanulhatunk Elizeus életéből?
Válasz
Elizeus, akinek a neve szó szerint azt jelenti, hogy "Isten a megváltás", Illés próféta követője volt, majd utódjaként maga is Izráel prófétája lett (1.Királyok 19:16, 19-21; 2.Királyok 5:8). A Királyok első könyvének 19:19 igehelyén lehetünk tanúi annak, amint Illés elhívja Elizeust. Az ezt követő éveket a próféta védenceként töltötte, mígnem Illés halált meg nem ízlelve elragadtatott a mennybe. Elizeus szolgálata csak ezt követően kezdődött, és jó 60 évig tartott. Prófétai tevékenysége átívelte Jórám, Jéhu, Joákház és Jóás királyok uralkodását.
Elizeus elhívása igencsak tanulságos. Miután Isten Illésen keresztül felettébb győzedelmeskedett Baálon és annak prófétáin, és miután a hosszú apály után újra megnyitotta az ég csatornáit, Akháb király felesége, Jézabel királynő, haragjában halálra kereste Illést. Illés — ember módjára — megriadt, menekülni és bujdosni kezdett. Miután angyal által hozott pogácsát evett, 40 nap és éjjel megállás nélkül menetelt a Hóreb hegyéig, ahol lelkében megalázva tett arról bizonyságot, hogy Ő Isten egyetlen életben maradt prófétája. Jézabelnek tehát majdnem sikerült az egy élő Isten tiszteletét teljesen eltörölni a föld színéről. De csak majdnem, ugyanis Isten ekkor arról tájékoztatta Illést, hogy meghagyott magának még 7000 prófétát, akik nem hajtották meg térdüket a Baál előtt. Isten eztán arra szólítja fel Illést, hogy forduljon vissza, térjen meg hazájába, majd kenje fel Hazáelt arám királyának-, Jéhut pedig Izráel királyának. Ekkor kapott arra is felhatalmazást, hogy Elizeust utódjaként szárnyai alá vegye. Isten e szavakkal küldte ki a prófétát: "És lészen, hogy a ki megmenekedik Hazáel fegyverétõl, azt Jéhu öli meg, és a ki megmenekedik a Jéhu fegyverétõl, azt Elizeus öli meg" (1.Királyok 19: 17).
Illés engedelmeskedett Isten Szavának, és meg is találta Elizeust, aki éppen két ökrével szántott. Illés rávetette palástját Elizeusra, ami az ókori világban egységesen azt jelképezte, hogy az adott személy kiterjeszti gondoskodását a másik személy fölött. Ugyanezen szimbolikus cselekedettel találkozunk Ruth könyvében, mikor Ruth az alvó Boáz lábához bújik, arra kérvén őt, hogy terjessze ki felette gondoskodását. A palást a hatalom jelképe is, vagyis mikor Dávid a kínálkozó lehetőség ellenére sem vágja le a barlangban Isten felkentjét, Sault, csak a köpönyege szélét metszi le, akkor az már arra mutat előre, hogy Saultól hamarosan elvétetik a királyi pálca, mint ahogyan az meg is történt (mellesleg Dávid ezen gesztusából eredeztethető, hogy a katonákat és tiszteket mind a mai napig úgy fosztják meg rangjuktól, hogy levágják váll-lapjukat). Újszövetségi kontextusban is mélyen szimbolikus jelentőségű, mikor Jézus Krisztus köntösén megosztoznak, vagy mikor a vérfolyásos asszony csak ruháinak szélét illeti, de akkor is helyes gondolatösvényen járunk, ha észbe vesszük, hogy szellemi mezítelenségünket (azaz minden bűnünket) Isten kiontott vére palástolja el. A palást tehát Isten irgalmas gondoskodásának is jelképe, hiszen a kegyelemnél nagyobb hatalom se égen, se földön nincsen. Mikor Illés tehát palástjával fedte be Elizeust, akkor Elizeus mit sem gondolva azzal, hogy mit fog enni, mibe fog ruházkodni, vagy hol fogja lehajtani fejét, rögtön otthagyta ökreit (melyek akkor igen nagy értéket — egy mai autó értékét képviselték) és a Illés után szaladt. Eztán arra kérte őt, hogy hadd búcsúzhasson el családjától, hogy aztán teljes szívéből Isten prófétáját követhesse. Elizeus visszamenve így is tett, majd egy gyönyörű szimbolikus aktus által fejezte ki Istenbe vetett óriási hitét és Isten követése melletti tántoríthatatlan elszántságát: fogta ugyanis a fa ekét, összetörte, felvágta és tüzet gyújtott, majd megáldozta a két ökröt Istennek, a barmok húsát pedig a nép szegényei között osztotta szét. Elizeus ezzel némán is annak adott hangot, hogy immáron nem a testi életének fenntartásához szükséges anyagi dolgoktól várja ellátását, hanem csakis Istenre támaszkodik. Nem a saját ereje tölti be ezután minden szükséget, hanem kizárólag Isten dicsősége. Tette mind a mai napig egész strófákat zeng arról, hogy szó szerint tűzre vetette régi életét, hiszen semmiképp sem akart visszatérni abba. Bár ekéje már nem volt, de ő jó aratómunkásként mégis az eke szarvára vetette kezét, és nem tekintett hátra! Elizeus tényleg érdemes volt Isten országára (Lukács 9:62). Nem önerejéből kereste már meg javait, hanem Isten szolgájaként kegyelemből kapta meg azokat, mégpedig ráadásul (1.Királyok 19:21).
A Szentírás hű bizonysága szerint Elizeus apjaként szerette Illést. Annak ellenére sem akarta elhagyni őt, hogy Illés kifejezetten erre intette mielőtt felvitetett a mennybe. Látva tanítványa odaadó szeretetét, Illés megengedte neki, hogy vele maradjon és szemtanúja legyen a bekövetkező példátlan eseménynek. Ekkor kérdezte meg Elizeustól, hogy mi az, amit még tehet érte, hogy mit kíván tőle ifjú védence. Elizeus igen nehéz dolgot kért, mégpedig az Illésen nyugvó Lélek kétszeresét. A megfelelő kulturális kontextus ismeretének hiányában azt gondolhatnánk, hogy ez egy nagyon ambiciózus-, sőt kapzsi kérés volt, mellyel az ifjú önnön dicsőségét kereste. Távolabb azonban nem is lehetnénk az igazságtól, ugyanis Elizeus kérésével azt fejezte ki, hogy Illés elsőszülött fiaként kíván számon tartva lenni. Illés erre azt felelte neki, hogy amennyiben meglátja majd őt, amint elragadtatik az égbe, akkor kérése teljesülni fog. Ezzel Illés félreérthetetlenül az ajándék adójára, Istenre, mutatott, hiszen az előbbi feltétel teljesülése kizárólag az Ő hatáskörébe esett. Elizeus eztán valóban szemtanúja lehetett annak, amint Illést tüzes szekerek és lovak választották el tőle, és hogy forgószélben vitetett fel az égbe és az egekbe. Elizeus felvette hát Illés hátrahagyott palástját, majd mikor a Jordán folyóhoz ért, rácsapott vele a víztükörre, mire a folyó kettévált, éppúgy mint mikor Illés tette ezt. Azok a próféták, akik mindezt figyelemmel követték megértették, hogy az Illést felhatalmazó Szent Lélek immár Elizeuson nyugodott. Éppúgy következett tehát, ahogyan Isten előre megmondta, eljött a nap, mikor Elizeust tette a nép prófétájává (2.Királyok 2:1-18).
Isten Igéje szerint teljesedett be az is, amit Isten még a hegyen ígért Illésnek, vagyis hogy Elizeus szolgálatának idején fog eltöröltetni az "államilag" szervezett Baál-kultusz (2.Királyok 10:28). Elizeus szolgálatának éveiben sűrűn messzi utak terhét vette magára, királyoknak adott bölcs útmutatást, együtt sírt és nevetett a közemberekkel, miközben támogatta őket, továbbá mind Izráel fiainak-, mind pedig a nemzetekből valóknak Isten barátságát közvetítette.
Elizeus prófétai szolgálatáról részletesen beszámol az Ige. Rövid összefoglalás keretében a következő emlékezetes csodákat emeljük ki: egészségessé tette Jerikó halált hozó vizeit (2.Királyok 2:19-21), megsokasította az özvegyasszony olaját (2.Királyok 4:1-7), fiú születését ígérte a gazdag súnemi családnak, majd később feltámasztotta ugyanazt a fiút (2.Királyok 4:8-37). A mérgező főzeléket ehetővé tette (2.Királyok 4:38-41), húsz árpakenyérrel pedig száz megtermett férfit lakatott jól (2.Királyok 4:42-44). Visszaadta a leprás szíriai király, Naámán, egészségét (2.Királyok 5. fejezete), de szavára egy vízbe esett fémfejsze és lebegni kezdett a víz színén (2.Királyok 6:1-7). Egyszer azonban az is megtörtént, hogy megátkozta az őt csúfoló ifjak egy csoportját, akikre nyomban két medve tört az erdőből, és negyvenkettejüket el is ragadoztak (2.Királyok 2:23-25). Ez a valós eset, azért vehetett ilyen durva fordulatot, mert nem kisgyermekek voltak, akik csúfolódtak, hanem ifjonc fiatalok, akik már nagyon is értették a próféta által viselt tisztség komolyságát. Elizeus kicsúfolásával tehát nem őt csúfolták, hanem Azt, Aki őt elküldte. A gyermekként fordított héber "jeled" (H3206) szó legelső biblia említése egyértelműen egy testileg kifejlett ifjút jelöl (1.Mózes 4:23), de tény, hogy ez a szó az anyaméhben lévő magzattól kezdve-, a szoptatós csecsemőn át, a pár éves — járni képes — kisgyermeken keresztül, a királyi ifjú szolgálókkal bezárólag több mindent jelenthet. Elizeus kérését Isten maradéktalanul teljesítette, míg ugyanis Illés nevéhez hét feljegyzett csoda kötődik, addig Isten Igéje éppen tizennégy csodát kapcsol őhozzá. Valóban megkapta tehát Illés Lelkének kétszerését! Elizeus legtöbb csodája Isten az emberek felé tanúsított gondoskodó szeretetét és barátságosságát hivatott jelezni. Isten életünk legkisebb és legnagyobb dolgában is segítségünkre akar lenni, legyen szó akár életünk konkrét megmentéséről, vagy egy kölcsönkért, és akkoriban nagy értéket képviselő, veszett fejsze visszaszerzéséről. Más csodái, mint például a kenyér megsokasítása (lásd Máté 16:9-10), és a leprás meggyógyítása (Lukács 17:11-19) már nagy pontossággal körvonalazzák az eljövendő Krisztus földi szolgálatát, és bizonyságot tesznek Isten szüntelen munkálkodó Szent Lelkéről.
Elizeus királyoknak is hűen közvetítette Isten akaratát és jóságos útmutatását. Az Ige beszámolója szerint Illés újra és újra előre tájékoztatta a királyt az arámi király támadási stratégiájáról. Ezzel az arámi királyt már majdnem az őrületbe kergette. Mikor az aztán megtudta, hogy nem besúgó van a soraiban, hanem hogy Elizeus, ez a zsidó próféta, jelzi előre szándékait még jóval azok kivitelezése előtt, akkor minden erejével azon volt, hogy gyorsan elveszítse őt. Mikor Elizeus szolgája, Géházi, meglátta az ellenük feljövő arámi seregeket, akkor nagyon megrémült. Elizeus azonban ezzel a nyugalommal vigasztalta őt: "...Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül" (2.Királyok 6: 16-17). Milyen érdekes, hogy ez nem az első eset volt, mikor Elizeus megláthatta ezeket a tüzes szekereket és lovagokat! Elizeus ezután azért imádkozott, hogy a rájuk törő sereg vaksággal veressék meg, ami be is következett. Mit sem habozva a sereg élére állt és elvezette őket Szamáriába, ami akkoriban Izráel fővárosa volt, ahol aztán arra kérte az Urat, hogy adja vissza látásukat. A város falain belül lévő, a csodától még teljesen letaglózott sereg, több mint könnyű préda lett volna a héber hadaknak, így Izráel királya azon tűnődött, hogy nem kéne-e velük végezni, hiszen Isten gyakorlatilag ezüst tálcán kínálta fel neki az ellene szövetkező-, őt és népét elveszíteni akaró ellenségei életét. Elizeus következő gesztusa azonban már igencsak feszegeti az Ószövetség szellemi határait, vagyis előrevetíti az újszövetségi időkben kiontatott kegyelmet. Arra utasítja ugyanis a királyt, hogy ő ne azt a rosszat cselekedje, amit ellenségei vele akartak tenni, hanem a rossz helyébe jóval fizessen nekik-, hogy ne csak irgalmas legyen, de még kegyelmet is gyakoroljon felettük. A király engedelmeskedett Isten prófétája szavának, megvendégelte a katonákat, és aztán békességgel, épségben bocsátotta el őket urukhoz. Arámia ettől a naptól fogva soha többet nem zargatta Izráelt. Ezen eseten kívül Elizeus Izráel és Szíria kapcsolatát érintő nemzetközi illetőségű ügyekben is többször prófétált.
Elizeus halála idején Joás király uralkodott. A király meglátogatta Elizeust betegsége idején, és (szellemi) atyjának szólítva őt sírt felette. Elizeus arra utasította a királyt, hogy vegye magához kézívét, és hogy lőjőn ki az ablakból. Joás háromszor bele is lőtt a földbe, majd abbahagyta. A próféta azonban megharagudott, mert nem mondta még neki, hogy hagyja abba. Ezután közölte a királlyal e jelképes cselekedet valós jelentését vagyis, hogy ha ötször vagy hatszor is a földbe lőtt volna, akkor "megsemmisülésig", örökre megverte volna a "Siriabelieket Afekben", így azonban csak háromszor fogja megverni őket (2.Királyok 13:14-19).
Elizeus haláláról a Királyok második könyvének 13:20-as igerésze csak ennyit mond: "Azután meghalt Elizeus, és eltemették..." Az igerész azonban így folytatódik: "A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben. És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott" (2.Királyok 13: 20-21). Láthatjuk tehát, hogy Isten még prófétája halál után is megmutatta szolgájában működő Szent Lelke lehengerlő nagyságát.
Lukács evangéliumának 4:27 igehelyén maga az Úr Jézus Krisztus tesz említést Elizeusról. Az emberek nem fogadták el Jézust Názáretben, mire azt mondta, hogy "...egy próféta sem kedves az ő hazájában" (Lukács 4: 24), majd Elizeus csodás tetteiről-, így a sidoni özvegyasszony táplálásáról, és a szíriai Naámán meggyógyításáról szólt. Erre az emberek nagy haragra gerjedtek, mert pontosan értették, hogy Jézus Krisztus már arról beszél, hogy bár ő a sajátjai közé jött, de azok nem fogadták be, így a világ minden más pogány népének a gyógyítására fordul.
Elizeus életének beható tanulmányozása jól körvonalazza Isten eme prófétájának alázatos mivoltát (2.Királyok 2:9; 3:11), azt hogy milyen lángoló szívvel szerette Izráelt (2.Királyok 8:11-12), továbbá hogy milyen hűen szolgálta az Urat egész életében. Elizeus Illéssel találkozva nyomban engedelmeskedett Isten elhívásának, majd buzgón és kitartóan követte szellemi atyját. Mivel Elizeus mindig Isten tanácsát kereste, és mindenben csak Urára támaszkodott, ezért Isten hatalmasan működött rajta keresztül.
English
Mit tanulhatunk Saul életéből?
