Kérdés
Mit tanulhatunk Jákób életéből?
Válasz
Jákób élete küzdelemmel és viszálykodással kezdődött. Testvérével már anyjuk méhében is tusakodtak a jobb pozícióért, és bár Ézsau látta meg először a napvilágot, az anyaméhből kijőve Jákób már el nem engedte bátyja bokáját. Jákób nevének jelentése: "a megtévesztő", "a csaló" (1.Mózes 25:26). Anyja, Rebeka, még áldott állapotában azt kérdezte az Úrtól, hogy mi történik vele (mert érezte a szíve alatt folyó harcot). Isten azt felelte neki, hogy két nép származik majd tőle, akik között megosztottság fog uralkodni. Bár az egyik erősebb lesz, mint a másik, a fiatalabb fog uralkodni az idősebbiken (1.Mózes 25:23).
Jákób és Ézsau együtt nőttek fel, és mindketten nomád életformát fojtattak. Ézsau igen kiemelkedő vadász lett, aki szerette járni az erdőt és a mezőt, míg "Jákób pedig szelíd ember (volt), (aki) sátorban lakozó", nyugodt természetéről volt ismert (1.Mózes 25:27 — betoldva). Ézsau apja kedvence volt, ugyanis Izsák nagyon szerette a vadhúst, amit Ézsau hazavitt, míg Jákóbot inkább édesanyja kedvelte (1.Mózes 25:28). Ez a fajta romboló személyválogatás a család következő generációjában is felüti fejét, gondoljunk csak Jákób és fia, József, kapcsolatára. Jákób olyannyira Józsefet részesítette előnyben, hogy az már kivívta a fiú idősebb testvéreinek ellenszenvét, ami addig duzzadt, hogy majdnem József életét vették.
Mire Izsák megöregedett, látása igencsak elhomályosult. Halála közeledtét érezve magához rendelte Ézsaut, hogy elsőszülöttségi jogának megfelelően őt részesítse áldása legjavában (1.Mózes 27:1-4). Mikor ennek Rebeka fültanúja lett, akkor tervet koholt, hogy Izsákot megtévesztve Jákób kapja meg apja első áldását. A csel sikeres volt, így Ézsau helyett valóban Jákób részesült az elsőszülött fiúnak kijáró áldásban. Mikor Ézsau megneszelte a fondorlatot, haragjában megesküdött, hogy ő bizony megöli testvérét, amint apja gyászának napjai letelnek (1.Mózes 27:41). Az isteni gondoskodás azonban úgy intézte a dolgot, hogy Izsák még jó húsz évig életben maradt (1.Mózes 35:27-29).
Rebeka azonban Ézsau tervéről is tudomást szerzett, így még időben figyelmeztette Jákóbot. Rebeka azt is szorgalmazta, hogy Izsák a saját népéből keressen magának feleséget, így testvéréhez, Lábánhoz, küldte őt, aki Rebeka szülőföldjén, Háránban, élt (1.Mózes 27:43). Jákób tehát útra kelt. Utazása során egy nagyon különös álmot látott. Megjelent előtte ugyanis egy nagy létra, mely az égig ért, Isten angyalai pedig fel-, és alászálltak azon. Erre a képre az Úr Jézus Krisztus Nathanaelhez intézett szavai is utalnak némileg (János 1:51). A látásban Isten állandó jelenlétéről biztosította Jákóbot, és Ábrahámnak adott ígéretei felől is megerősítette őt (1.Mózes 28:13-15). Ez az élmény olyan erős hatást gyakorolt a fiatalemberre, hogy az Istennel való találkozása eme helyének a Béthel, azaz Isten háza, nevet adta. Itt esküdött fel arra, hogy csak Istent fogja szolgálni.
Miután Jákób tehát elért Háránba, bácsikája Lábán, — fizetés ellenében — nyájai őrzésével bízta meg őt. Jákób hét évre ajánlotta fel szolgálatát, hogy kiérdemelhesse nagybátyja Rákhel nevű leányát, akit lelke szeretett. Eztán azonban Jákóbnak a saját bőrén kellett megtapasztalnia, hogy milyen érzés az, ha egy magafajta csalóval találkozik. Jákób szolgálatának leteltével, Lábán még a házasság estéjén idősebb lányára, Leára, "cserélte" Rákhelt (1.Mózes 29:23-25). A cselre utólag persze fény derült, mire Lábán újra megígérte, hogy Jákóbhoz adja Rákhlet, feltéve ha Leát is feleségeként tiszteli majd, valamint ha további hét évet szolgál neki. Jákób azonban annyira szerette Rákhelt, hogy még ebbe is belement. Így végtére mindkét testvér Jákób felesége lett, azonban Jákób mindig jobban szerette Rákhelt, mint Leát (1.Mózes 29:30). Ez persze elhúzódó családi viszályok táptalaja lett.
Mint később kiderült, Rákhel meddő volt, Lea azonban időközben már életet adott Jákób elsőszülött fiának, Rúbennek. Nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy Ábrahám, Sára és Hágár története hogyan visszhangzik az Istentől ígért fiuk vérvonalán született unokájuk életében. Jákóbnak összesen 11 további fia született, Leától, Rákheltől, és szolgálójától. A későbbiekben ez a tizenkét fiú lett Izráel tizenkét törzsének ősatyja. Mikor Rákhel Isten kegyelméből végre fogant, és megszülte Jákób — a sorban — tizenegyedik gyermekét, Józsefet, akkor Jákób arra kérte nagybátyját, hogy most már tényleg engedje őt vissza szülőföldjére. Lábán erősen érezte, hogy Isten veje miatt áldotta meg őt olyan gazdagon, így juszt sem akarta elengedni a férfit és családját. Minden lehetséges módon maradásra próbálta őt bírni, a végén már azt mondta neki, hogy Jákób maga szabja meg saját bérét. Jákób kapott az alkalmon, és azt felelte, hogy csak a fekete, tarka és pettyegetett bárányokat és kecskéket kéri magának nagybátyja nyájából, hogy az ő új nyája így jól elkülönüljön Lábán nyájaitól. Jákób hántott nyár-, gesztenye-, és mogyorófavesszőket helyezett az itatóba, és az állatok így tarka és pettyegetett utódokat ellettek. Isten tehát ezen — a korunk emberének nehezen érthető — módszer segítségével áldotta meg Jákóbot nagy nyájjal. Jákób csavaros észjárása azonban ebben az esetben is megmutatkozott, hiszen csak az életerős állatok párzásánál tette ki az itatóba a favesszőket. Ez azt eredményezte, hogy az ő tarka-barka nyája sokkal erősebb egyedekből állt majd, Lábán nyája pedig egyre satnyább lett (1.Mózes 30:31-43). Nem is csoda, hogy Jákób hamarosan azt tapasztalta, hogy Lábán és fiai már igencsak más szemmel tekintenek rá. Isten ekkor lépett közbe, és azt parancsolta Jákóbnak, hogy térjen vissza atyái földjére. Folyamatos jelenlétéről biztosítva őt, így szólt hozzá: "...Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek" (1.Mózes 31: 3). Jákób tehát felkerekedett Háránból, magával véve feleségeit, gyermekeit, és azt a széles nyájat, amit addig gyűjtött. Mikor Lábán hírt kapott Jákób "csendes" távozásáról, akkor rögtön üldözőbe vette őt. Az igaz történet ezen mozzanatában szintén nagyon nehéz nem felismerni az évszázadokkal később kényszermunkára ítélt zsidó nép kivonulását, valamint az őket üldözőbe vevő ingatag nádszál-fáraó fellépését. Isten azonban álomban így intette Lábánt: "Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj" (1.Mózes 31: 24). Lábán, utolérve Jákóbot, kérdőre vonta, hogy miért titokban ment el tőle, úgy hogy még lányaitól sem tudott elköszönni. Arra is utalást tett, hogy ha Isten nem szólt volna hozzá, akkor nem ilyen barátságos hangnemben, hanem erőnek erejével lépett volna fel vele szemben. Mindennek tetejébe még azzal is megvádolta Jákóbot, hogy ellopta házi bálványait. A csalás családi hagyományát tovább öregbítve, Rákhel volt az, aki magával vitte a bálványokat és úgy rejtette el őket, hogy a csomagokat átkutató Lábán nem találhatta meg azokat. Erről az egészről Jákób mit sem tudott. Lábán és Jákób végtére is békében váltak el egymástól, és még szövetséget is kötöttek, hogy sosem támadják meg egymást.
Következőként Jákób rég nem látott testvérével, Ézsauval, kellett szembenézzen. Bár már húsz év is eltelt azóta, hogy utoljára találkoztak, Ézsau halálos fenyegetése még élénken élt emlékeiben (1.Mózes 32:11). Jákób tehát elküldte szolgáit arca előtt, hogy ajándékokkal, és a bűnbánását tanúsító szózatokkal engesztelje ki bátyát. Azt is megüzente velük, hogy ő mögöttük jőve követi őket. A küldöttek azonban azzal a hírrel tértek vissza hozzá, hogy Ézsau egy 400 fős seregel közelít felé. Attól tartva, hogy Ézsau tettre váltja ígéretét, Jákób két csoportra osztotta családját és javait. Ettől azt remélte, hogy legalább az egyik felük túléli a bekövetkező támadást. Jákób Istenhez esedezett, hogy mentse meg őt, hiszen Ő utasította, hogy térjen vissza Ábrahám földjére, és megígérte neki, hogy virágzóvá teszi ott (1.Mózes 32:9-12). Eztán még több ajándékot küldött szolgáival, akiket egymás után, mintegy hullámokban, küldött ki, hátha ezáltal Ézsau szíve megenyhül majd. Azon az éjjelen feleségeit és fiait is átvitte az előttük lévő vízen, ő viszont hátramaradt. Egyedül, a puszta kellős közepén, életéért remegve azonban valami igen különös dolog történt vele. Megjelent neki egy férfi, akivel küzdeni kezdett, és mind hajnalig tusakodott vele. Csak később tudjuk meg, hogy ez az ember, maga Isten volt, aki színről-színre jelent meg Jákóbnak (1.Mózes 32:22-31). A férfi a harc közben megérintette Jákób csípőjének forgócsontját, mire az kiugrott helyéből. Jákób azonban még így sem akarta addig elengedni az idegent, míg az meg nem áldotta őt. Jákób tehát már látszólag a birkózás közben is tudta, hogy kinek feszül neki. A férfi nevét kérdezte, de Ő csak így válaszolt, miután megáldotta őt: "Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél" (1.Mózes 32: 28). Jákób eztán Peniel, azaz Isten arca, névre keresztelte azt a helyet, hiszen ott látta szemtől szembe az Urat. Ez a birkózás és nevének megváltoztatása Jákób új életének kezdetét jelölte.
Ézsauval való találkozása végül teljesen másképp alakult, mint ahogyan azt előzetesen gondolta, mint amitől annyira tartott. Így olvassuk az Igét: "Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borúla, s megcsókolá őt, és sírának" (1.Mózes 33: 4). Bár Ézsau felajánlotta, hogy elkíséri testvérét az úton, Jákób számos apró barmára és gyermekeire hivatkozva (nem tudnak olyan gyorsan haladni) azt mondta bátyjának, hogy térjen csak meg a maga útján Széirbe. Ézsau azt is felajánlotta Jákóbnak, hogy védelmükre embereket rendel ő és háza népe mellé. Bár Jákób ezt is illedelmesen utasította vissza, válaszában már tettenérhető, hogy valószínűleg bizalmatlan volt Ézsau jóindulatával szemben. Jákób tehát egy másik úton haladva Szukkóth felé vette az irányt. Ott magának házat-, barmainak pedig hajlékokat épített. Később Sekhem városa felé vette az irányt, és a város előtt telepedett le. Ott aztán száz pénzen mezőt vett, melyen oltárt állított, amit "El Elohe Israel", azaz "Izráel Isten hatalmas" néven nevezett el. Bár Jákób már nem neveztetett többé "csalónak", hiszen Istentől új nevet kapott, mégis mindig résen volt, hogy nehogy valaki őt verje át. Jákób életéből tehát azt is megtanulhatjuk, hogy a mások ellen mesterkedők sosem nyugodhatnak igazán, mert magukból kiindulva mindig azt gondolják, hogy mások is szüntelen cselt koholnak ellenük, mint ahogyan azt ők maguk teszik másokkal szemben.
Jákób egyetlen lánya, akit Lea szült neki, egy napon úgy döntött, hogy új lakóhelyüket feltérképezve kimegy meglátogatni "annak a földnek a leányait". Azonban Sekhem, a Khivveus Khámornak fia, "elragadá őt és vele hála és erőszakot tesz vala rajta" (1.Mózes 34:2). Sekhem teste vad indulatának lecsengése után igen megszerette őt, és a "szívéhez szól vala a leánynak". Ekkor megkérte Khámort, hogy tisztázza a dolgot a lány apjával, apja pedig sógorságot ajánlott Jákóbnak. Ebbe (nyilván sok bánat-ajándék fejébe) Jákób bele is ment, de fiai gonoszat forralva kikötötték, hogy családjaik összekapcsolására csak úgy kerülhet sor, ha Khámor és egész népe körülmetélkedik. Khámor beleegyezett ebbe. Míg aztán a teljes férfi nép a sebtől gyengélkedett, Simeon és Lévi csellel rájuk tört, és az egész népen vettek elégtételt Sekhem ocsmány tettéért. Ebből az esetből megint azt szűrhetjük le, hogy a szülők eredendően bűnös természete — ebben az esetben cselszövő jellemük — hogyan mutatkozik meg gyermekeik életében és magatartásában. Jákób — hírt kapva fiai hirtelenkedő, gonoszt tettéről — nagyon megharagudott rájuk, és Isten utasításának engedelmeskedve visszaköltözött családjával Béthelbe (1.Mózes 35:1). Ott Isten megjelent neki, újra megerősítette áldását (1.Mózes 35:9-13), megígérte neki, hogy ágyékából királyok fognak származni, és hogy sok nemzet atyjává teszi őt, valamint hogy az a kívánatos föld, melyet nagyatyjának, Ábrahámnak ígért, az ő öröksége lesz (1.Mózes 35:11-12).
Jákób és családja később ismét útra kerekedett, és Béthelből Héderbe költözött. A Héderbe vezető úton, Efrata (Bethlehem) határában, Rákhel világra hozta Józsefet, Jákób tizenkettedik fiát, ő maga azonban szülés közben életet veszítette. Jákób eztán Mamréban találkozott újra atyjával, Izsákkal. Mikor Izsák később megtért Ábrahám ölébe, akkor a két fia, Jákób és Ézsau, együtt temették el testét.
Anyja szokásához hasonlóan, Jákób is előnyben részesítette egy-egy gyermekét a többivel a szemben. Mivel Rákhel volt az a felesége, akit az ő lelke szeretett, ezért a tőle született két gyermeke, Benjámin és József, voltak kedvencei. Józseffel már olyannyira kivételezett, hogy testvérei keblében gyilkos irigység támadt, és eladták őt rabszolgának, apjukban pedig azt a benyomást keltették, hogy vadállat ragadozta el gyermekét. Isten azonban végig Józseffel volt, mígnem Egyiptomban magas pozícióra emelte őt. Isten így rajta keresztül mentette meg apja és testvérei életét a nagy éhínség elől, és velük az egész későbbi zsidó népet. Jákób már Egyiptomban élt, mikor hazaköltözött az Úrhoz. Ekkor, József kérésére, egyiptomi szokás szerint bebalzsamozták (1.Mózes 49:29-50:3), majd Jákób akaratának eleget téve, fiai visszavitték testét a Kánaán földjére, ahol Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka és Lea mellé temették őt. Halála előtt Jákób megáldotta fiait, és ekkor parancsolta meg nekik, hogy a khitteus Efron mezején lévő barlangba temessék el, amit még Ábrahám vásárolt temetkezésre. Jákób azonban érdekes módon József fiait is saját fiainak fogadta, így ők is áldásában részesültek. Szintén jelentőségteljes, hogy az elsőszülött fiúnak járó áldást a fiatalabb testvér kapta. Apjával ellentétben, aki csak megtévesztve áldotta meg Jákóbot először, ő már tudatosan keresztezte kezeit, mikor József fiait áldotta.
Ábrahám, Izsák és Jákób életének közös vonásai több mint szembetűnőek. Történeteikben éppúgy láthatjuk a család fontosságát, mint az általuk tudatosan-, vagy éppen tudattalanul közvetített minták és példák erejét. Életükben jól rá lehet mutatni az olyan közös elemekre, mint a cselszövés, a személyválogatás, a családi viszály, a váratlan áldás, a kibékülés, és maga a hit. Mindenekelőtt azonban világosan kirajzolódik előttünk, hogy Isten mindig hű Igéjéhez és ígéreteit maradéktalanul teljesíti. Isten ereje az ember erőtlensége által végeztetik el, az Ő hatalma és mesteremberi nagysága éppen azon keresztül válik nyilvánvalóvá, hogy tökéletlen embereken keresztül is képes tökéletes üdvösségi tervét teljesíteni (2.Korinthusbeliekhez 12:9). Képes a bűnben leledző gyarló embert átformálni, vagyis mindenkit, ki az Úr Jézus Krisztus nevét hittel hívja fel (Jóel 2:32; Apostolok Cselekedetei 2:21), új teremtménnyé tenni (2.Korinthusbeliekhez 5:17). Az "új teremtés" azonban új nevet is kap Tőle, így Ábrahámhoz és Izráelhez hasonlóan minden benne győzedelmeskedő hívének új nevet ad majd (Jelenések 2:17). Bár lehet, hogy földi sátorozásunk során egyes bűneink újra és újra visszatérnek, hogy az Isten Szent Lelke által megérlelt gyümölcseinket dézsmálják, Jézus Krisztusban mégis minden bűnünk megbocsáttatik, és rendelt idejében a bűneink felett való győzelem is megadatik, mert hű és igaz Ő, és nem hagy minket erőnk felett kísérteni. Minden hívőnek abban a privilégiumban van része, hogy Isten mennyei tervének földi kivitelezésében foglalatoskodhat, hogy magáért az élő Istenért járhat követségben (2.Korinthusbeliekhez 5:20). Vessük hát lábainkat feszesen Isten Kősziklájára, az igenünk legyen igen, éppúgy mint, ahogyan Ő is hű minden ígéretéhez!
A Jákóbnak adott "cselszövő" név látszólag valóban helyesen jellemzi életének egy jó szeletét. Az Izráel név azonban éppúgy neki adatott, mint Isten minden hű és igaz ígérete. Isten — akárcsak atyáinak és később Mózesnek — színről színre megjelent neki, Jákób pedig hittel csüngött az Úr minden egyes szaván. Minden emberi gyarlósága ellenére is (esetleg éppen azok miatt, ugyanis nem az egészségesnek van szüksége orvosra!) Isten olyan nagy nemzet fejévé tette őt, mely mind a mai napig büszkén viseli nevét. Tény, hogy Jákób nagyrabecsülendő tetteinek sora igencsak véges, szájában nem találtatik ékesen szóló bölcsesség, szívét nem jellemzi meginoghatatlan bátorság. Magunk is gyarló emberek lévén már-már arra hajlanánk, hogy Jákóbban pusztán Isten passzív eszközét véljük felfedezni. Ha azonban így tévelyegve és kicsinyhittől sodorva azt gondolnánk, hogy csak azért, mert Jákóbhoz hasonlóan mi sem éppen a hit hegyeket mozgató tetteit visszük véghez már nem is vagyunk olyan fontosak Istennek, akkor érdemes újra elolvasni Jákób élettörténetét. Isten Szent Lelkének vezetése mellett, az Ige kétélű kardját kirántva és üdvösségünk sisakját feltéve fel fogjuk ismerni, hogy Isten minden tökéletlenségünk és bűnünk ellenére minket is képes és hajlandó terve teljesítésére használni. Emberként sokszor csak az orrunkig látunk, és nem ismerjük ezt fel, ezért olyan fontos, hogy ne látásban, hanem hitben járva éljük véges földi napjainkat.
English
Mit tanulhatunk Jákób életéből?
