Kérdés
Mit érdemes megtanulnunk Jób életéből?
Válasz
Jób élete jól szemlélteti, hogy az emberek legtöbbször teljesen vakok arra, hogy Isten milyen módon és mértékben működik életükben. Mindebből a hívő emberek — jó esetben — többet látnak, azonban Isten életükben véghezvitt jó tetteinek ők is csupán egy apró töredékét sejthetik. Jób élete azt a sokszor ismételt kérdést feszegeti, hogy a Mindenható és változhatatlanul jó Isten miért engedi meg a szenvedést a világban, továbbá hogy miért történhetnek "jó" emberekkel is rossz dolgok. Be kell valljuk, hogy ezeket az ősrégi kérdéseket kicsit sem egyszerű megválaszolni, a hívő embert azonban egy olyan — a lelke mélyéről felbuzgó — Isten iránti bizalom jellemzi, amely minden látható és érzékszerveinkkel tapasztalható meggyőződés felett tudatja vele, hogy mindig Isten szeretető törődése irányítja életét, és hogy semmi olyan nem történhet vele, amit Isten ne engedett volna meg. Tudja, hogy életében nincsenek véletlenek, mert mindent Isten irányít. Jób még annak ellenére is meg volt győződve arról, hogy minden akarat és történés Isten trónja előtt hajol meg, ha cseppet sem ért(h)ette, hogy miért történik annyi szörnyűséges tragédia életében.
Jób "feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűn-gyűlölő vala" (Jób 1:1). Nem csak felettébb gazdag ember volt, de Isten 10 gyermekkel is megáldotta. Jób történetének elején az olvasó betekintést kaphat egy olyan mennyei jelenetbe, amiről a történet főszereplője semmit sem tudhatott. A Szentírás hű elbeszélése szerint Sátán egy napon megjelent Isten trónja előtt, hogy Isten fiaival (általános kifejezés az angyalokra) egyetemben "udvaroljon" az Úr előtt, mint királyi udvartartásban szokás. Isten kérdőre vonta őt, hogy merre járt, s hogy szüntelen Föld körüli útján ugyan látta-e szolgáját, az istenfélő Jóbot. Sátán (a név jelentése: vádló) nevéhez hűen rögtön vádolni is kezdte az Isten által imént még méltatott Jóbot azzal mocskolva őt, hogy nyilván csak azért féli az Urat, mert Isten minden jóval elhalmozta őt. Isten erre megengedi Sátánnak — éppúgy mint egy emberi tárgyaláson szokás -, hogy bizonyítsa be vádpontjait. Ehhez azt is megengedte neki, hogy elvegye Jób vagyonát és gyermekei életét. Eztán még abban is szabad kezet kapott, hogy elvegye Jób legutolsó javát, a testi épségét. Jób azonban még mély lelki és testi fájdalmában is csak áldotta az Urat, nem vétkezett, "Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék" és igazul szólt Istenről (Jób 1:22; 42:7-8).
Jób vigasztalására érkező barátai meg voltak róla győződve, hogy Jób valami súlyos bűnt követett el, mert felfogásuk szerint Isten senkit sem sújt ennyire minden ok nélkül. Velük szemben azonban Jób minduntalan ártatlanságát bizonygatta, "abból ki nem tagadta magát". Elkeseredésében már a sír nyugalma is vonzó helynek tűnt számára. Barátai "nyomorult" vigasztalásától elcsigázva azt is őszintén megvallotta, hogy személyesen Istent akarja megkérdezni, Ő elő akarja terjeszteni ügyét (nem tudva, hogy ügyének aktája már kezdetektől fogva a Bíró asztalán hevert). Elihu, a Barakeél fia, eztán Istent veszi védelmébe, és ő maga válaszol Jób Istenhez intézett kérdéseire. Azonban Isten sem várat sokat Magára, és a minden ízében ihletett könyv 38-42. fejezetében, a világirodalom prózájának ritka gyöngyszemében, tárja a halandó ember elé, hogy mi Isten jóvoltának és Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetének "a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága" (Efézusbeliekhez 3: 18). Mindennek hallatán Jób tudatlan beszédét bánja, és alázatosan válaszol Istenének (Jób 40:3-5; 42:1-6). Isten Jób barátainak beszédére reagálva meginti a három idősebb férfit, mondván, hogy ők helytelenül szóltak Felőle, míg Jób igazul képviselte Őt (Jób 42:7-8). Isten tehát arra utasítja őket, hogy hozzanak áldozatot, de külön kiemeli, hogy még így is csak Jóbért könyörül, és csak az ő közbenjáró imáiért nem önti ki búsuló haragját rájuk. Miután Jób minden bizonnyal maga is elengedte azon szeretetlen beszédek terhét, melyek barátai száját hagyták el, arra kérte Istent, hogy ne tulajdonítson nekik bűnt. Lenyűgöző, hogy Jób történetének ezen része, micsoda sebészi pontossággal rajzolja ki Jézus Krisztus személyét és küldetését, hiszen mi mindnyájan csak úgy juthatunk be a mennybe, hogy Isten kizárólag Jézus Krisztusra-, az értünk tett áldozatára-, valamint a miattunk való közbenjárására tekint, nem pedig bűneink fövenysúlyú tömegére. Külön érdekes, hogy Jób barátaiért jár közben imában, már csak azért is, mert az Úr Jézus Krisztus minden olyan gyarló embert barátjának nevez, aki az Ő akaratát teljesíti, és a szeretet királyi parancsát megtartja (János 15:14-15). A hit általi üdvözülés újszövetségi tanításának előképe szintén felsejlik, mikor Isten világosan érzékelteti, hogy az áldozat önmagában még nem lett volna elég a bűnök eltörlésére. Történik mindez jó 2500 évvel Jézus Krisztus születése előtt, a Szentírás időrendileg legelső könyvének hasábjain! Ezek azok a pillanatok, amikor a hozzánk hasonló halandó emberek is megérezhetik, hogy a Szentírás nem egy 40 szerző által hosszú évezredeken keresztül írt könyv, hanem Isten élő és ható Igéje, mely teljesen egységes, melyben minden írásjel előre meghatározott helyen van, és melynek pontosan egy szerzője van, maga Isten. Jób történetének végén annak lehetünk tanúi, amint Isten kétszeresen téríti meg Jób minden veszteségét (Jób 42:10), továbbá hogy "jobban megáldá a Jób [életének] végét, mint kezdetét" (Jób 42:12). Jób a minden keresztény számára alapvető leckéül szolgáló szenvedése után még további jó 140 évet élt.
Jób azon felkavaró körülmények között sem vesztette el Istenhitét, melyek velejéig megrázták életét. Még belegondolni is nehéz, hogy mindenünket — házunkat, javainkat, és még gyermekeinket is — egy nap leforgása alatt veszítsük el. Ilyen események után valószínűleg a legtöbb ember mély depresszióba zuhanna, de még az sem kizárt, hogy önnön élete elvételének gondolatával is eljátszana. Bár Jób valóban annyira maga alatt volt, hogy meg is átkozta születésének napját (Jób 3:1-26), Istent sosem vette rosszallóan szájára (Jób 2:9-10), mint ahogy az abban való hite sem inogott meg, hogy Isten még mindig kezében tartja az irányítást. Jób barátai ellenben, ahelyett hogy vigasztalták volna őt, rossz tanácsokkal látták el, és tulajdonképpen azzal vádolták, hogy biztosan valami nagy gonoszságot követett el, hogy Isten ilyen durva csapásokat mért rá. Jób azonban ennél sokkal belsőségesebben ismerte Istent, így tudta azt is, hogy Isten egyszerűen nem ilyen. Az Úrral való szoros kapcsolata inkább ezt mondatta vele: "Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!" (Jób 13: 15). Mikor még felesége is azt javasolta neki, hogy jobb volna megátkoznia Istent és meghalnia, akkor ő így felelt neki: "...Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?..." (Jób 2: 10).
Jóbnak számos testi és lelki csapása-, gyermekei és mindene elvesztése-, állítólagos barátai dagályos szózatai-, de még felesége oktalan korholása sem rázta meg hitét. Tudta, hogy Isten képes megváltani az életét a halálból is, hogy Megváltója él. Arról is meg volt győződve, hogy Isten egy napon az ő tetemei felett is megáll majd, vagyis tudta, hogy Isten eljön erre a sárvilágra (Jób 19:25). Azt is felérte, hogy az ember földi napjai végesek, és hogy ezt a tényt nem lehet megváltoztatni (Jób 14:5). Jób szellemi érettsége az egész könyvet át és áthatja. Isten Szent Lelke Jakab apostolon keresztül a hosszútűrés példájaként állítja elénk ezt a sokat látott embert: "Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben és béketűrésben a prófétákat, a kik az Úr nevében szólottak. Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes"(Jakab 5: 10-11).
Jób ihletett könyve számos tudományos tényt és történelmi ismeretet is felvonultat. Még messze a modernnek nevezhető tudományok megjelenése előtt beszámol arról, hogy a Föld gömb alakú (Jób 22:14), hogy a bolygót láthatatlan erők tartják helyén (Jób 26:7), de például arról is, hogy a Fiastyúk csillagkép égitestei — a legtöbb ún. csillagképpel ellentétben — valós gravitációs vonzásban állnak egymással (Jób 38:31). Ezt csak a 20. századi csillagászat volt képes igazolni! A könyv a behemót nevű — dinoszauruszra kísértetiesen — hasonlító lényt is említi, amely az ember által uralt történelmi korokban él(t) (Jób 40:15-24).
Jób könyvében a mennyei és földi szférát egymástól elválasztó lepel kicsit félrelibben. A bevezetőben láthatjuk, hogy — legalább is abban az időben még — előre megszabott alkalmakkor, a Sátán bebocsátást kapott a mennybe, és részt vehetett az ott szervezett eseményeken. Ebből a beszámolóból az is kiderül, hogy Sátán igencsak el van foglalva azzal, hogy gonosz tetteit koordinálja a Földön, és hogy — Istennel ellentétben — ő nem mindenhol jelenlévő (Jób 1:6-7). Azt is láthatjuk, hogy Sátán az "atyánkfiainak vádolója" néven neveztetik (Jelenések 12:10), valamint az Ézsaiás könyvében pontosan jellemzett felfuvalkodása is jól tettenérhető (Ézsaiás 14:13-14). Sokkoló látni, ahogyan kihívja Istent, továbbá hogy nyilvánvalóan semmi szégyent nem érez, amint magával a Mindenható Istennel száll szembe.
Talán az egyik legtanulságosabb lecke, amit Jób könyvéből tanulhatunk az, hogy Isten nem tartozik senkinek semmiféle elszámolással. A Jób által megéltek minket is arra tanítanak, hogy még ha testi életünkben soha nem is tudnánk meg szenvedésünk valós okát, akkor is teljes szívünkből reménykednünk kell teljhatalmú, szent, és igaz Istenünkben . Mivel "az Istennek útja tökéletes", bízhatunk abban, hogy bármit is tesz, és bármit is enged megtörténni, az szintén tökéletes (Zsoltárok 18:31). Magunktól sem várhatjuk el, hogy az eredendő bűntől lekorlátozott állapotunkban, az elmúlásnak és romlásnak kitett testben, megértsük Isten örökkévalóságokon túlívelő gondolatait. Ő erre ma is így emlékeztet minket Szent Lelke által: "Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" (Ézsaiás 55:8-9).
A mi Istennel szembeni felelősségünk tehát abban áll, hogy engedelmeskedjünk Neki, hogy bízzunk Benne, és hogy alázatosan Vele járva teljesítsük az életünkre vonatkozó akaratát, még akkor is, ha azt pillanatnyilag nem értjük. Ha így teszünk, akkor Isten minden próbánkban és nehézségünkben ott lesz velünk, és Ő visz át majd minket a halál árnyékának völgyén. Boldognak nevez minket az Ige, ha az Ő nevéért szenvedünk, ha a világ Jézus Krisztusért utál bennünket. Istenünkkel járva az Ő fénye egyre jobban világít majd utunkon, így egy napon megtérve az Ő örök nyugodalmába Jóbbal mi is együtt mondhatjuk majd: "az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged" (Jób 42: 5).
English
Mit érdemes megtanulnunk Jób életéből?
