Kérdés
Mit tanulhatunk Józsué életéből?
Válasz
Józsué Mózes "másodtisztjeként" is ismert, aki Mózes halála után vezérként lép föl, és bevezeti az izraelitákat az Ígéret földjére. Józsué egyben a Biblia egyik legnagyobb hadvezéreként van számon tartva, aki hét év leforgása alatt vette be az Isten által megígért területeket. Elévülhetetlen érdemei miatt sűrűn a jó vezető iskolapéldájaként is emlegetik, és az ő tetteit vizsgálják, mikor bizonyos vezetési elveket a gyakorlatban is foganatosítani szeretnének. Életét a következőkben a Szentírás fényében vizsgáljuk.
Személye hadtörténeti vonatkozását tekintve kijelenthető, hogy Józsué minden idők egyik legnagyobb hadvezére volt, hiszen több teljesen lehetetlennek tűnő csatát vezetett győzelemre. Ezt azonban hiba volna kizárólag az ő képességei vagy buzgósága számlájára írni, mint ahogyan azt a későbbiekben világosan látni fogjuk. Józsué tábornokként először Mózes második könyvének 17. fejezetében lép színre, mikor Izráel fiait az amálekitákkal szemben vezeti fel. Az ihletett Ige inoghatatlan bizonysága szerint "Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel" (2.Mózes 17: 13). Ezt olvasván könnyen arra ragadtathatjuk magunkat, hogy azt higgyük, Józsué fölényes harcászati szakértelme koronázta sikerrel e napot. Azonban a szóban forgó igei passzus valami igen különöset is megoszt velünk. A 11. verset így olvassuk: "És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala" (2.Mózes 17: 11). Mivel a csata egész nap tartott, így Mózes karjai annyira elfáradtak, hogy Áronnak és Húrnak követ kellett hozniuk Mózes támaszául, ők maguk pedig jobb és bal felől tartották karjait. Ezen a példán keresztül is jól láthatjuk, hogy Józsué csak azért volt képes győzedelmeskedni, mert Isten az oldalán állt. Külön érdekes, hogy a kőszikla a megtartó Úr Jézus Krisztus egyik jelképe.
Az Ígéret földjének meghódításáról ugyanez mondható el. Isten biztos győzelmet ígért, amit aztán lehengerlő formában meg is adott. Az egyetlen kivétel Ai városánák csatájánál történt (Józsué 7. fejezet). Az itt végbement eseményeket már csak ezért is érdemes közelebbről szemügyre vennünk. Meg van írva, hogy "...Izráel fiai hűtlenül bántak vala a teljesen Istennek szentelt dolgokkal", mert elvettek azokból saját maguk részére (Józsué 7:1). Isten világosan megparancsolta, hogy a Jerikóban zsákmányolt javakból semmit se tartsanak meg maguknak, hanem azok tisztátalan mivolta miatt mindent pusztítsanak el belőlük (Józsué 6:17). A Júda nemzetségéből való Ákán, Kármi fia, azonban nem engedelmeskedett Isten parancsának. (Ebből világosan kiolvasható, hogy a legfőbb Istennek szentelt "dolog" maga az engedelmesség — Isten alázatos követése volt.) Isten haragja felgerjedt tehát a nép ellen (ennyire fontos volt a nép minden tagjának szellemi tisztasága), és így nem juthattak győzelemre Ainál. Egy további dolog, ami ezen csata kapcsán szembetűnik az, hogy Isten nem adott nekik felhatalmazást arra, hogy harcba szálljanak, sokkal inkább a saját öntelt vakmerőségük vezérelte őket. Jerikó és Ai ostromát már csak azért is érdemes összehasonlítani, mert ezáltal nagyon jól szemléltethető, hogy mikor Isten vezérelte őket, akkor a győzelem sosem maradt el, míg ha ember állt be Isten helyére, akkor nem váratott sokáig magára a vereség. Jerikó Isten csatája volt, Ai viszont kicsit sem. Isten végtére megfordította népe helyzetét, és győzelemre vitte őket, de előtte azért adott nekik — és az Ige minden nyílt szívű olvasójának — egy tanulságos leckét.
Józsué vezetői elhívásának további ékes bizonyítéka éppen abban áll, hogy Istenhitét kőszikla alapra vetette meg. Mózes negyedik könyvének 13. fejezete arról számol be, amint az Izraeliták az Ígéret földjének határára érkeznek. Ekkor Isten utasította Mózest, hogy válasszon ki mindegyik törzsből egy-egy küldöttet a föld kikémlelésére. Mikor tehát a tizenkét férfi visszatért, annak ellenére, hogy a föld — Isten ígéretével teljes összhangban — igen jó volt, azt a hírt hozták, hogy a föld bevehetetlen a rajta lévő fallal megerősített városok és a bennük lévő kegyetlen harcosok miatt. Azt is mondták, hogy Nefilimek (bukott angyalok és emberek óriás hibridjei) is laknak ott. Ezen kijelentések egyike sem volt költői túlzás, az ő feladatuk azonban nem az volt, hogy harcászati szempontból felmérjék a területet, hanem hogy a földet szemrevételezzék, hogy élő bizonyságai legyenek Isten elhangzott Igéjének. Még mindig nem értették, hogy csatáikat, éppúgy mint eddig, továbbra is Isten fogja helyettük megvívni. Egyedül Józsué és Káleb volt az a követek közül, akik arra buzdították a népet, hogy vegyék be ezt a jó földet (4.Mózes 14:6-10). Itt máris tanúi lehetünk annak, hogy Józsué és Káleb miben különböztek a többi izraelitától: ők szívből hittek Isten ígéretének. A megerősített városokat és a rettentő harcosokat látva, nekik így nem szállt inukba a bátorság. Ők Istenre emelték szemeiket, hiszen ismerték Őt, és jól emlékeztek Egyiptomban tanúsított nagy szabadító csodáira. Egyiptom akkoriban a világ leghatalmasabb nemzete volt. Ha tehát Isten képes volt az egész egyiptomi hadsereggel elbánni, akkor minden kétségen kívül egy pár kánaánita törzzsel szemben is képes győzelmet adni. Isten azzal jutalmazta Józsué és Káleb hitét, hogy rájuk nem szabta ki azt a halálos ítéletet, mely pusztai vándorlásuk 40 évének leforgása alatt nemzedékük minden férfi tagját utolérte.
Józsué hűsége azon tettein keresztül is jól látható, amint az Ígéret földjére való bevonulás előtt-, és az ai-i vereség után felszenteli népet. Mikor a nevével fémjelzett könyv végén még egyszer egybegyűjti a népet, hogy emlékeztesse őket mindazon hősi tettre, melyet Isten az irántuk való féltő szeretetből vitt véghez, kétségtelenül Isten iránti hűségének egyik legszebb jele. Ezen beszéd után Józsué arra sürgeti a népet, hogy hagyják el csalfa bálványaikat, és hogy legyenek hűek ahhoz a szent szövetséghez, melyet Isten kötött velük a Sinai hegyen, mikor így szól: "Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk" (Józsué 24: 15).
Mit tanulhatunk tehát Józsué életéből? Munkásságát vizsgálva milyen vezetési elveket sajátíthatunk el? Annak ténye, hogy az Ígéret földje feletti katonai győzelmet Istentől kapta persze cseppet sem csorbítja katonai erényeit. Józsué egy a jónál jobb képességű vezér volt, de az, hogy jól vezette Izráel népét mégsem a legfőbb tanulság, melyet életéből levonhatunk. Sokkal célravezetőbb volna, ha valóban "eltanulhatnánk" Isten iránti hűségét, hogy milyen állhatatos maradt a többi tíz küldött becsmérlő beszámolója ellenére is, továbbá hogy micsoda buzgalommal igyekezett a népet Isten szövetségének útján tartani, és oda visszatéríteni. Ember lévén azonban az ő hite sem volt teljes és tökéletes. Nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy annak ellenére is kémeket küldött Jerikó felderítésére, hogy Isten már egyértelműen biztosította a győzelem felől. Az ai-i csatabeli elbizakodottsága és vakmerősége szintén egy olyan negatív példa, ami minket is arra késztet, hogy időnként kicsit magunkba szálljunk.
Józsué életéből mindenképp levonhatjuk azt a tanulságot, hogy Isten mindig hű az adott szavához. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy leszármazottjainak adja a kívánatos földet, és Józsué vezetése alatt ezt valóra is váltotta. Isten ezzel a szimbolikus aktussal tett pontot a megváltás folyamatának a végére, melyet még Mózessel indított el, mikor megszabadította népét az egyiptomi iga alól. Ebben az eseményben egy olyan ún. bibliai típust is felismerhetünk (egy olyan vissza-visszatérő lenyomat, vagy minta, mely Jézus Krisztus szolgálatához elérve egyre teljesebb módon bontakozik ki), ami már az Úr Jézus Krisztus végső, hit általi, megváltására mutat előre. Mózeshez hasonlóan, Jézus Krisztus is megszabadított minket a bűn rabigájából, Józsuéhoz hasonlóan pedig bevisz minket az Igéret el nem múló mennyei országába, az Ő örökkévaló szombati nyugodalmába (Zsidókhoz 4:8-10).
English
Mit tanulhatunk Józsué életéből?
