Kérdés
Mit tanulhatunk Sámuel életéből?
Válasz
Sámuelt, akinek neve szó szerint azt jelenti "Isten meghallgatott(ja)", édesanyja ajánlotta fel Isten szolgálatába. Anna még fia születése előtt megesküdött, hogy amennyiben Isten gyermekkel ajándékozza meg, akkor ő bizony Neki fogja ajánlani őt (1.Sámuel 1:11). Anna ugyanis meddő volt. Szívét teljesen kitárva Isten előtt, minden keserűségét megosztva Vele, hang nélkül is olyan buzgón imádkozott, hogy a szája még némán is járt ima közben, mire Éli főpap, azt hitte, hogy a nő részeg (1.Sámuel 1. fejezete). Isten megadta Anna kérését, ő pedig szavának eleget téve, Sámuelt Isten szolgálatába ajánlotta. Mikor aztán Sámuelt elválasztotta, Éli szárnyai alá adta, hogy a gyermek gyülekezet sátorában szolgáljon (1.Sámuel 1:22-25). Bár Sámuel még kicsi fiúcska volt, saját papi ruhát kapott (gyolcs efód), amit eredetileg kizárólag azok a silói sátorban szolgáló papok hordhattak, akik a szövetség ládája körül forogtak (1.Sámuel 2:18; 3:3). Isten rendelése szerint mindig a főpap fiai vették át apjuk szolgálatát, azonban Éli két fia, Hofni és Fineás, erkölcstelen módon megvetették az Úrnak való áldozatot, és saját magukat gazdagítva hatalmaskodtak az áldozókon, így igen nagy volt az Úr előtt bűnük, "mert az emberek megutálják vala az Úrnak áldozatát" (1.Sámuel 2:17, 22). Mindeközben "a gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt" (1.Sámuel 2: 26).
"Abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás…"(1.Sámuel 3:1), Sámuel egy éjszakán azonban emberi hangot hallott, amiről azt hitte, hogy Éli szól hozzá. Bár a fiatal Sámuel már a gyülekezet sátorában szolgált, még nem ismerte az Urat, hiszen az Úrnak Igéje még nem jelentetett ki neki (1.Sámuel 3:7). Mikor tehát Isten először-, másodszor-, majd harmadszor is szólt a fiúcskához, ő végig azt hitte, hogy Éli hívja, így neki válaszolt. Éli aztán megértette, hogy mi történik, és azt mondta Sámuelnek, hogy az Úrnak feleljen, ha újra hallja a hozzá kimenő Szót. "Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!" (1.Sámuel 3: 10). Mint kiderült, Sámuel Isten ítéletét kellett közvetítse Élinek. A következő napon tehát minden bátorságát összeszedve megtette a hit első lépését, mikor átadta az Élire és családjára nézve igencsak lesújtó üzenetet (1.Sámuel 3:11-18). Éli, Isten emberéhez illő módon, beletörődéssel fogadta azt. Az évek során aztán Sámuel prófétai ajándékának egész Izráelben híre kélt, Isten pedig Sámuelen keresztül folytatta Igéjének folyamatos felfedését népe előtt (1.Sámuel 3:20-21).
Az ő bíráskodásának idejében is megtörtént, hogy Izráel újra és újra felbukkanó ellensége, a filiszteusok, megtámadták Isten választott népét. Éli fiai életüket hagyták az ütközetben, az ellen a szövetség ládáját pedig Filisztea területére vitte zsákmányul. Mikor Éli hírt kapott mindkét fia haláláról és a szövetség ládájának elrablásáról, akkor a csapástól letaglózva székével hátraesett és nyakát szegte. Számos felettébb érdekes történés után a filiszteusok igen különös ajándékokkal együtt küldték vissza Isten földi trónusát a zsidók földjére (1.Sámuel 5. és 6.fejezet), ahol egy kisebb kitérő után Kirjáth-Jeárim városában maradt mintegy húsz éven át. Mikor Izráel fiai szorongattatásuk miatt felemelték hangjukat Istenhez, akkor Ő arra utasította őket Sámuelen keresztül, hogy mindenekelőtt szabaduljanak meg hamis bálványaiktól és az azokat övező kultuszoktól. Isten irgalmából és hatalmából, Sámuel irányítása alatt, sikerült is felülkerekedni a technikailag fejlettebb filiszteusokon. Ezt követően pedig egy tartósabb békeperiódus következett a két nép viszonyában (1.Sámuel 7: 9-13). Sámuel pedig, Isten akaratának megfelelően, bíróként vezette tovább az országot.
Éli fiahoz hasonlóan, Sámuel fiai is vétettek Isten ellen. Joel és Abia saját meggazdagodásukat szem előtt tartva elferdítették az igazságot. Bár Sámuel már kinevezte fiait bíráknak, Izráel vénei arra kérték, hogy adjon nekik királyt, hiszen ő maga már túl koros volt, fiai pedig nem követték Isten útját. Királyt akartak maguk felé, mint ahogyan az minden környező pogány nép szokása volt (1.Sámuel 8:1-5). Sámuel eleinte nagyon kelletlenül reagált erre a követelésre, azonban most is elég alázatos volt ahhoz, hogy Isten tanácsát imában keresse. Isten — a Szentírás egyik talán legfájdalmasabb mondatában — azt tudatta Sámuellel, hogy adja csak meg nekik a királyt, akit követelnek, mert nem őt-, hanem magát Istent vetették el (1.Sámuel 8:7). Isten tehát átadta őket saját akaratuknak, de hű prófétáján keresztül azért még figyelmeztette népét, hogy a király és a következő királyok hogyan fognak velük bánni, vagyis hogy végtére meg kell majd egyék, amit kifőztek (1.Sámuel 8:6-21).
Nem sok idővel később meg is tették a Benjámin törzséből származó Sault, a Kis fiát, Izráel első királyának (1.Sámuel 10:1). Mindezek ellenére Sámuel jelet kért Istentől, hogy a nép fiai előtt nyilvánvalóvá legyen önnön gonosz tettük, amivel az egy igaz királyuk — Isten helyébe — földi királyt követeltek maguknak. Isten ezt a jelet meg is adta, és annak a nép szívére mért hatása sem maradt el (1.Sámuel 12:16-18). Eztán már abba sem telt bele túl sok idő, míg Isten végleg elvetette Sault annak engedetlensége miatt (1.Sámuel 13:11-13). Sámuel nyomban Saul tudtára is hozta, hogy Isten már meg is találta a király utódját (1.Sámuel 13:14). Mivel Saul ezt követően sem hallgatott Isten szavára, melyet az Úr a prófétáján keresztül szólt hozzá, így megfosztotta őt királyi rangjától (1.Sámuel 15:26). Sámuel ekkor elment saját házába, és soha többet nem mutatkozott Saul oldalán, azonban otthonában esedezett érte és bánkódott miatta (1.Sámuel 15:35). Isten ezen események után arra szólította fel Sámuelt, hogy az Isai családjából válasszon új királyt, mire Sámuel fel is kente Isai legkisebb fiát, Dávidot (1.Sámuel 16:13). Sámuel még azelőtt elköltözött az Úrhoz, hogy láthatta volna Dávid koronázását. Temetésekor "...egybegyűle az egész Izráel, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában... (1.Sámuel 25:1).
Sámuel élete és tevékenysége fordulópontot jelentett egész Izráel életében, hiszen ő nem csupán próféta volt, hanem ő kente fel Izráel első két királyát, ő volt Izráel bíráinak — és ezzel a bírák által fémjelzett teokratikus korszak — utolsó képviselője. Sokan mind a mai napig a leghatalmasabb bíraként tekintenek rá (Apostolok Cselekedetei 13:20). Ők Sámuelt rendre egy lapon említik Mózessel és Áronnal. Az előbbiekhez hasonlóan, ő is olyan ember volt, aki hittel hívta fel Isten Nevét, az Úr pedig látványosan válaszolt neki (Zsoltárok 99:6). Izráel későbbi történelme során a nép Istennel szembeni engedetlensége és keménnyakúsága sajnos olyan méreteket öltött, hogy maga az Úr jelentette ki nekik választott szócsöve száján keresztül, hogy már Mózes és Sámuel közbenjárására sem lehetne őket felmenteni (Jeremiás 15:1). Ez az ige közvetett módon is utal Sámuel imáinak erejére, mint ahogyan Izráel bűneinek azon mélységére is, melyre Jeremiás próféta idejében süllyedtek.
Sámuel életéből jó pár dolgot megtanulhatunk. Izráel Istenének szuverén uralkodói hatalma általa különösen jól kirajzolódott, teljesen függetlenül attól, hogy éppen milyen földi király ült a trónon. A mi életünkben is meg-megesik, hogy Isten helyét szívünk trónján más dolgok vagy emberek foglalják el. Isten azonban csak véges ideig tűri az effajta trónbitorlást alattvalói életében, a bűn csak ideig-óráig vezethet meg minket. Ha tehát élő kapcsolatunk van az Úrral, akkor Ő vissza fogja foglalni az Őt megillető helyet életünkben és szívünkben.
Csak elképzelni tudjuk, hogy a kis Sámuelnek milyen rémisztően nagy feladat lehetett egy ilyen kemény üzenetet átadni a nagy tekintélyű Éli főpapnak. Mivel azonban hitelesen osztotta meg Isten Igéjének minden még olyan kellemetlen részletét is, ezért arra következtethetünk, hogy már gyermekkorában is minden és mindenki előtt Istennek fogadott feltétlen hűséget. A mi életünkben is adódhatnak olyan helyzetek, amikor megszeppenünk valamilyen világi hatalomtól. Sámuel élete azonban több olyan példát is felvonultat, melyek mind arra tanítanak minket, hogy az övéhez hasonlóan a mi életünkben is Isten kell legyen a legelső. Lehet, hogy a világ majd lenéz, vagy akár cinikus megvetéssel viszonyul hozzánk, ha azonban állhatatosak maradunk hitünkben, akkor Istenben mindvégig bízhatunk, ő ugyanis tisztázza mindazon híveit, akik hűek maradtak az Ő Igéjéhez (Zsoltárok 135:14).
Bár Sámuelnek igen komoly fenntartásai voltak azt illetően, hogy a nép királyt válasszon, mégsem csökönyösen a saját feje után ment, hanem inkább imában kereste Istent, és alázatosan elfogadta az Ő döntését (1.Sámuel 8:6-7). Meglehet, hogy köztünk is sokan vannak olyan testvérek, akik fontos döntések előtt Isten tanácsát keresik, de hányan vannak közülünk, akik még akkor is kész szívvel fogadják és megtartják az Ő tanácsát, ha az az elképzeléseikkel, vagy vágyaikkal egyenesen szembemegy? Sámuel jelleme a vezetők számára is tartogat tanulságos vonásokat. Vegyük csak például azt az erőt és állhatatosságot, amivel az Istenhez való közeli kapcsolatán és egészséges imaéletén keresztül ajándékozta meg az Úr! Sámuel igen imádságos ember hírében állt, amiért népe nagy tisztelete övezte őt (1.Sámuel 12:19, 23). Bár nagyon is tudatában volt mindannak a gonoszságnak, amely Saul életét jellemezte, sosem hagyott fel az érte való imával és könyörgéssel. Sőt mi több, Sámuel bűnnek nevezte azt, ha nem imádkozunk a mi felelősségünkben álló embertársainkért. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy a bűnbe visszaeső testvérünket gyorsan leírtuk, és — ha csak magunkban is, de — menthetetlennek címkéztük. Mikor Jézus Krisztus arról tanít, hogy senkit se nevezzünk "ráka"-nak, azaz menthetetlennek, akkor pontosan az effajta szeretetlen ítélgetés ellen emeli fel szavát (Máté 5:22). Semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy Isten terve minden ember életében teljesülni fog, tehát mások bukdácsolását látva sem szabad abbahagynunk hitben gyengébb testvérünkért való kitartó imát, és az ő keresztjük viselését sem (Rómabeliekhez 15:1; 1.Thesszalonikabeliekhez 5:14).
A Sámuel életén végighúzódó fonalat visszafejtve arra a következtetésre jutunk, hogy csak Isten érdemes a dicséretre, és egyedül neki tartozunk hálával. Miután Sámuel fiait bírákká tette, nagyon fájdalmasan érinthette a felismerés, hogy nem alkalmasak a feladat ellátására. Mikor tehát azzal kereste meg Istent, hogy a nép királyt akar magának, akkor meg sem próbálta védeni fiait. Sámuel egyszerűen csak alázatosan követte Isten utasításait, és azok szerint engedett a népnek.
Sámuel (két) könyvének legfőbb igeverse Saul király kapcsán hangzott el, de általános igazsága minden idők végezetéig sem évül el. Így olvassuk: "Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél" (1.Sámuel 15: 22). Az Isten Igéjének való engedelmesség tehát mindig életünk homlokterében kell legyen.
English
Mit tanulhatunk Sámuel életéből?
