Kérdés
Mi a bibliai értelemben vett exkommunikáció, azaz a gyülekezeti közösségből való kizárás?
Válasz
Álljon itt először is az, hogy a Biblia egyszer sem használja az exkommunikáció (az egyházból való kiközösítés) szót. Egy olyan latin kifejezéssel van tehát dolgunk, amit egyes vallásos csoportosulások, úgy mint a Római katolikus egyház, honosítottak meg. Az exkommunikáció az ő szóhasználatukban azt a formális eljárást jelöli, melynek során egy személyt kizárnak a gyülekezeti alkalmakon való résztvételből, elvágják a gyülekezet más tagjaihoz kötődő minden kapcsolati szálát, vagyis a tagságától is megfosztják. Katolikus kontextusban ennyinél azonban még nem áll meg a dolog, ugyanis hirdetik, hogy amennyiben ők kizárnak valakit soraikból, akkor az egyenértékű azzal, mintha Isten saját családjából zárta volna ki az illetőt, azaz a lelki üdvösségét is elveszíti.
Míg a Biblia egyszer sem állítja, hogy az újjászületett keresztény ember elveszítheti lelki üdvösségét, a gyülekezeti fegyelmezés helyes menetéről több igei passzusban is szól. Amennyiben az illető az összes előzetes figyelmeztetés ellenére is nyakas marad, akkor valóban ki lehet zárni – vagy, ha úgy tetszik – exkommunikálni lehet a helyi gyülekezetből.
Máté evangéliumának 18:15-17 igeszakaszában annak lehetünk tanúi, amit az Úr Jézus felebarátunk fegyelmezésének folyamatáról oktatja tanítványait. Ekkor több lépésben határozza meg, hogy miképp kell eljárni a bűnös cselekedetekkel szemben egyháza testében:
1.lépés: Menj oda hittestvéredhez, és négyszemközt, számára nyugodt helyzetben és biztonságos környezetben mond meg neki, hogy egyes szava, vagy tette (vagy azok elmaradása) által hogyan vétkezett, esetleg konkrétan téged hogyan sértett meg. Ha barátságos (és nem vádló) közeledésedre belátja vétkét, akkor kötelességed megbocsátani neki. Ha tehát a bűnt/sértést elkövető személy megbánja tettét, akkor további lépésre nincs semmi szükség.
2.lépés: Ha az első lépés nem vezetne a kívánt eredményhez, akkor kérd meg kettő, vagy három hittestvéredet, hogy kísérjenek el, és tanúként működjenek közre, mikor a következő, nyugodt hangvételű beszélgetés keretében a tényeket és a bizonyítékokat is felvonultatod.
3.lépés: Ha azonban a második lépés nyomán sem hajlandó belátni vétkét, és megtérni abból, akkor az egész egybegyűlt gyülekezet előtt szembesítsd tettével. (Nyilván nem a Biblia-kör, vagy az Istentisztelet kellős közepén kell boszorkányt kiáltani felebarátodra, hanem egy kifejezetten erre a célra megszervezett "intervenció", azaz közbeavatkozás keretében - a fordító megjegyzése)
4.lépés: Ha a hittestvér azonban minderre sem gyakorol önbelátást, és nem tér meg tudatos és akaratlagos bűnéből, akkor a gyülekezet ki kell zárja őt. Jézus ezt a következő szavakkal fejezte ki: ez a személy "legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő".
A zsidók szemében mindkét előbb említett csoport, név szerint a pogányok és a vámszedők, kívülállóknak számítottak. A pogányok ugyanis bálványtisztelő nem-zsidók voltak, a vámszedők meg éppen ezeket az embereket szolgálták ki, velük kollaboráltak. Még Jézus földi szolgálatának napjaiban is az volt a megszokott, hogy a vallásos izraeliták csak annyit érintkeztek a nem-zsidókkal és az adószedőkkel, amennyit feltétlen szükséges volt. Nem ültek le velük egy asztalhoz, és egymás összejöveteleiken sem ve(he)ttek részt. Mikor tehát Jézus azt mondja tanítványainak, hogy úgy tekintsenek a meg nem térő bűnös hittestvérre, mint a pogányra és a vámszedőre, akkor világosan arra utasít, hogy ne vállaljuk fel ezen felebarátunk társaságát, vagyis a keménynyakú embert ki kell zárni a keresztények sűrű szövésű közösségéből. Ezt értjük exkommunikáció alatt.
A következőkben meg kell vizsgáljuk, hogy mi az exkommunikáció célja és rendeltetése. A meg nem tért szívű, dacos hittestvérünk közösségből való kizárása nem valami nyilvános megszégyenítés - vagy még rosszabb - nyilvános bírálat és ítélet kell legyen. Sokkal inkább arról van szó, hogy szeretően mindvégig az adott felebarátunk legjobb javát kell szem előtt tartsuk, mint ahogyan a gyülekezetünk érdeke legalább ennyire nem eshet a földre.
Isten Igéje megörökíti a gyülekezetből való kizárás egy esetét, és annak az utóhatásáról is beszámol. A Pál apostol által a korinthusi gyülekezetnek közvetített írásban, annak az embernek a megfeddésével találkozunk, aki olyan hallatlan bűnt követett el, ami még "a pogányok között sem említtetik" (1.Korinthusbeliekhez 5:1), vagyis amit még ők sem tűrnek meg soraikban. Ez az ember saját anyósával lépett szexuális kapcsolatra. Pál határozott szavakkal inti a korinthusi gyülekezetet, hogy az megtűrte a vérfertőzés ezen formáját. A korinthusbeli gyülekezet, minden jel szerint, annyira félreértette az Isten túláradó kegyelméről szóló igaz tanítást, hogy végül arra az álláspontra jutott, hogy minden bűnt meg lehet tűrni, hiszen azok megbocsátása csak növeli Isten kegyelmét és jóságát. Még az sem kizárt, hogy a világ előtt is büszkélkedtek bűneikkel, ezzel bizonyságát akarván tenni annak, hogy mekkora Isten bűnösök iránti hosszútűrése és irgalma (lásd 2. igevers).
Pál apostol minderre azonban csak azt mondja, "távol legyen". A gyülekezetben való bűnt fel kell fedni, és nyíltan az örök Orvos elé kell tárni. Pál arra szólítja fel a korinthusi gyülekezet tagjait, hogy gyűljenek össze ezen tag kizárására. Az apostoli irányítás alatt lévő helyi gyülekezet "egybegyűlvén", át kellett adja "az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján" (1.Korinthusbeliekhez 5:4-5). Úgy tűnik, hogy ebben a konkrét esetben a közösségből való kizárás egyfajta testben való nyomorúságot is maga után vont, mely mögött sötét szellemi erők álltak. A szóban forgó illető Isten áldásainak védernyeje alól kiszakadva, bukott angyali hatalmasságok átkának hullámterébe került.
A Szentírás más igehelyeken azonban nem utal arra, hogy minden egyes exkommunikáció szükségszerűen testi következményeket von maga után. De ha vannak is ilyen következmények, azok sosem öncélúak: a többszöri figyelmeztetés ellenére is tudatosan a bűn felé sántikáló hitbéli testvérünktől Isten elvonja azt a szellemi tűzfalat (az elvet lásd itt: Zakariás 2:5; Ézsaiás 5:5), ami eddig megőrizte őt a gonosztól (vagyis átengedi őt a saját akaratának, hiszen szabad döntéséből húz a bűn fel). Ekkor a bűn, és a mögötte álló szellemi erők, kimutatják foguk fehérjét, és ilyen-olyan, testi és lelki nyomorúságot szabadítanak a nyakas emberre. Itt azonban még nem áll meg a dolog! Isten ezután megint vigasztaló jobbját nyújtja a bűnös felé, aki - ekkor már felismerve rossz döntései következményét, valamint Isten iránta való változhatatlan szeretetét - kicsit megtépve bár, vérző orral, de főleg bűnbánó szívvel - Istenhez fut. Ebben a folyamatban a saját bőrén tapasztalhatta meg bűnei következményének egy kis szeletét, ugyanis bűnei örök következményeit Jézus már rég elhordozta helyette a kereszten. Az Istenhez való ismételt odafordulása által pedig a teljes szellemi csődtől is megmenekül. A közösségből való kizárást sosem dominálhatja a büntetés-, vagy valamiféle emberi bosszú utáni lihegés, hiszen célja épp a szellemi helyreállás és a szellemi gyógyulás!
Pál apostol Korinthusbeliekhez írt második levele - többek között - az exkommunikációt követő lépésekkel is foglalkozik. A 2.Korinthusbeliekhez 2:5-11 igerészben Pál látszólag ugyanazon személyről beszél, akit előzetesen az ő utasítására zárt ki a gyülekezet. Ez a szellemi intervenció meg is hozta gyümölcsét, ugyanis az előzetesen kemény szívű testvér megtért. Pál tehát így folytatja: "Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése: Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet." Amint tehát a kizárt testvér megtér, nyomban vissza kell fogadni a gyülekezet melegszívű megtartó kötelékébe. Mikor a megtérés bekövetkezik, akkor az exkommunikációval menten fel kell hagyni, sőt "visszájára kell fordítani", ugyanis célját maradéktalanul elérte.
Ki az a személy, akivel szemben helyes fellépés az exkommunikáció? Isten Igéje teljesen egyértelműen adja tudtunkra, hogy a közösségből való kizárást csak gyülekezeti tagokkal szemben lehet alkalmazni (bár a Római katolikus egyház abban sem lát logikai bukfencet, hogy a gyülekezetéhez soha nem tartozott "hitetleneket" zárjon ki gyülekezetéből - a fordító megjegyzése). Az is világosan kitűnik belőle, hogy csak olyan hívek megátalkodott magatartásával szemben való fellépés ez, akik a sokszori figyelmeztetések ellenére sem hajlandóak megtérni szokásszerű bűnös cselekedeteikből: "Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek" (1.Korinthusbeliekhez 5:11).
A következőkben öt pontban foglaltuk össze, hogy mit érdemes mindig szem előtt tartanunk az exkommunikáció felmerülése kapcsán:
1. A Biblia egyszer sem állítja, hogy a keresztény hívő egymaga, vagy akár kisebb csoportokba verődve "kizárhat a közösségből" más tag(ok)at. Az exkommunikáció ugyanis egy olyan eljárás, melyben a teljes gyülekezet minden egyes tagja önszántából kell részt vegyen, nem pedig az elöljárók iránti hullafegyelemből, vagy más tagok felbujtására.
2. Az exkommunikáció első sorban a társas kapcsolatot érinti. A gyülekezet megmaradó tagjait felszólítja az Ige, hogy ne üljenek egy asztalhoz étkezni a bűnét védő testvérrel (2.Korinthusbeliekhez 5:11), illetve hogy korlátozzák a vele való társas érintkezéseiket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ítélkezhetnek felette, hogy ne kéne imádkozniuk érte, és testvérként szeretniük őt. Ez akkor is igaz, ha elsőre ellentmondásosnak tűnik.
3. Az exkommunikáció csak hívő emberekre alkalmazható, vagyis olyan hittestvérekre, akik már kinyilvánították, hogy teljes szívükből Jézus Krisztusban bíznak lelki üdvösségükért. Az exkommunikáció a gyülekezet válasza a következő mondatra: "Igaz, keresztény vagyok, de ebben, amiről ti beszéltek, nincs semmi bűn, szóval nincs is miből megtérnem."
4. Az exkommunikáció nem foganatosítható olyan hittestvérünk esetében, akik bár megtérő szívvel megvallja bűnét, de továbbra is küzd azzal, hogy megszabaduljon tőle, és ebben a küzdelemben sokszor alulmarad. Ha tehát ez a testvérünk vétkezik, de szembesítik bűnével, akkor így reagál: "Igen, ez valóban nem volt helyes, sajnálom. Kezdjük újra tiszta lappal." Ha ezt hetvenszer hétszer is teszi meg egy nap, meg kell neki bocsátani (Máté 18:21-22). Ilyen esetben a Szentírás egy szóval sem javasolja, hogy büntetésként a teljes gyülekezet elé kellene tárni a testvér bűnét, kivéve ha ő dönt úgy, hogy azt megosztja az egybegyűltekkel (ennek egy lehetséges okát találd itt: Jakab 5:16).
5. A gyülekezetből való időleges kizárás célja tehát a helyreállítás, a megigazítás. Jézus Urunk szavai szerint a gyülekezetből való kizárás folyamata lépésről lépésre kell végbemenjen, megfontolt és körültekintő kell legyen. Ha a vétkező testvér a folyamat bármely szakaszában elismeri bűnét, akkor "megnyerted a te atyádfiát", és a gyülekezeti tagságát teljesen helyre kell állítani.
English
Mi a bibliai értelemben vett exkommunikáció, azaz a gyülekezeti közösségből való kizárás?
