Kérdés
Mit nevezünk feltételes kiválasztásnak?
Válasz
Bár a Biblia világosan azt tanítja, hogy Isten az, Aki az embereket elhívja az üdvösségre, a kiválasztás pontos alapját illetően azonban már léteznek eltérő vélemények. A feltételes kiválasztás tana azon megközelítés, mely szerint Isten az alapján választja ki az embereket az üdvösségre, hogy előre tudja, kik fogják végül Krisztusba vetni hitüket. A feltételes kiválasztás lényegében tehát azt mondja ki, hogy a mindent tudó Isten a jövőbe tekint, majd úgy határoz, hogy az embereket a jövőbeli döntésük alapján hívja el arra, hogy Krisztusban higgyenek. Azért tekintik ezt “feltételes” kiválasztásnak, mert annak a feltételén alapszik, hogy az ember szabad akaratából megcselekszi-e, vagy sem. A feltételes kiválasztás tana szerint Isten elhívja azokat, akikről tudja, hogy el fognak jutni a Krisztusban való hitre, azokat pedig, akikről Isten tudja, hogy nem fogják elfogadni Krisztust, nem hívja el.
A feltételes kiválasztás tantétele az arminiánus teológiát meghatározó ún. remonstrációs cikkelyek egyikét képezi, ezzel pedig az arminiánus világnézet és teológiai rendszer egyik központi elemét. Mint ilyen, szöges ellentétben áll a református teológia tanításaival, melynek követői szerint a Biblia a feltétel nélküli kiválasztás tanát hirdeti, vagyis hogy Isten a saját szuverén akarata alapján hívja el az embert, nem pedig az elhívott személy jövőbeli cselekedete (döntése) alapján.
A feltételes kiválasztás tanának hívei gyakran idéznek olyan igeverseket, mint az 1.Péter 1:1-2, ahol Péter ”...a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek [ír], a kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint... ” [betoldva]. A kulcskifejezés itt az “választottak”, akik ... az Atya Isten eleve rendelése szerint lettek kiválasztva. De lássunk egy másik, hasonló értelmű igeszakaszt a Rómabeliekhez írt levél 8:29-30-ből: “Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
Annak tényét illetően azonban nincs tényleges vita vagy nézeteltérés, hogy Isten mindentudó mivolta révén azt is előre tudja, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. A feltételes és a feltétlen kiválasztás közötti vita valójában arról szól, hogy az idevonatkozó igeversek azt tanítják-e, hogy az ember “szabad akaratból való választása” szolgáltatja Isten választásának alapját, vagy inkább annak az elismerése (azaz tudatosítása) számottevő, hogy Isten előre tudja, hogy ki fog üdvözülni és ki nem. Ha csupán ez a pár - a kiválasztásról szóló - bibliai igevers állna rendelkezésünkre, akkor valóban vitatható volna, hogy a Szentírás tényleg a feltételes kiválasztásról tanít-e... De ez nem így van. Vannak más, nehezen félreérthető passzusok is, amelyek világosan kimondják, hogy Isten milyen alapon választja ki az embereket az üdvösségre.
Az első ilyen igeszakasz, amely segít megérteni, hogy a Biblia valóban feltételes kiválasztásról tanít-e, az Efézusbeliekhez írt levél 1:4-5: “A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint.” Világosan láthatjuk tehát, hogy Isten “az Ő akaratjának jó kedve szerint” predesztinálja, vagy választja ki az egyéneket. Ha jobban megfontoljuk az örökbefogadás gondolatát valamint annak tényét, hogy maga Isten az, Aki örökbe fogad minket, továbbá hogy mindez a világ megalapítása előtt már végbement, akkor igencsak egyértelműnek tűnik, hogy Isten kiválasztásának és eleve elrendelésének alapja nem egy olyan döntés, amit mi hoznánk meg valamikor a jövőben, hanem kizárólag az Ő szuverén akarata, amit “szeretetben” gyakorol.
Egy másik ilyen igevers, amely határozottan a feltétel nélküli kiválasztás elvét támogatja, a Rómabeliekhez 9:11, ahol Isten így ír: “Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól”. Bár egyesek a közösségi – és nem az egyéni – kiválasztásra kiválasztásra vonatkozó igeként szeretnék száműzni ezt az igét, mégsem hagyhatjuk tudatosan figyelmen kívül a Szentírás idevágó szakaszait, amelyek világosan azt tanítják, hogy a kiválasztás NEM attól függ, hogy az ember mit tett vagy mit fog tenni, hanem kizárólag az Úr szuverén isteni akaratától.
Egy további ige, amely szintén a feltétel nélküli kiválasztás tanát hirdeti a János 15:16, amit így olvasunk: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek”. A János 10:26-27-ben Jézus ezt is mondja: “De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. A mint megmondtam néktek: Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem”. A feltételes kiválasztás tana szerint azok az emberek, akik hisznek, az Ő juhaiként vannak kiválasztva, éppen azért, mert hisznek. A Biblia azonban ennek valójában éppen az ellenkezőjét mondja. Azért hihetnek egyáltalán, mert az Ő juhai. A kiválasztás nem attól függ, hogy az ember elfogadja-e Krisztust Úrnak és Megváltónak, hanem inkább attól, hogy Ő elfogadott minket.
A feltételes kiválasztás az a nézet, mely szerint a kiválasztásának az adja alapját, hogy az ember “szabad akaratából” hozott döntésből elfogadja Krisztust Megváltójának. Ezért nagyon is szó szerint értendő az, hogy az üdvösség oka nem más mint az ember döntése. A kiválasztás tanának ezen megközelítése nagyrészt az arminiánus világnézet miatt válik szükségszerűvé, hiszen e szerint az ember választja Istent, nem pedig az Isten választja ki az embert. Az arminiánus teológiát a végletekig leegyszerűsítjük, akkor az ember üdvössége végső soron kizárólag a saját “szabad akaratából meghozott döntésétől”-, nem pedig Isten akaratától függ. A feltételes kiválasztás tana elkerülhetetlenül is arra a következtetésre juttat, hogy Isten cselekedetei a kiválasztás során az ember szabad döntésétől függnek. A kiválasztás és az üdvösség ezen megközelítése mintegy kiszolgáltatja Istent az emberi szeszélynek és döntéseknek, így lényegében az ember akarata válik az üdvösség okává és kiváltójává.
A feltétel nélküli kiválasztás tana szerint ezzel szemben egyedül Isten szuverén akarata határozza meg, hogy ki lesz kiválasztva és ki nem. Ennélfogva tehát Isten akarata és Isten kegyelme az, ami teljes mértékben felelős az ember üdvösségéért. Mindazok, akiket Isten kiválaszt az üdvösségre, eljutnak a Krisztusba vetett üdvözítő hitre, akiket pedig nem választ ki, azok nem (János 6:37). Ezen forgatókönyv szerint egyedül Isten kap dicsőséget kegyelméért és irgalmáért, valamint azért, hogy felajánlja az üdvösséget azoknak, akik maguktól sem szeretni nem képesek Őt, sem eljutni nem képesek hozzá (Efézusbeliekhez 2:1-5).
A kiválasztás tanára vonatkozó e két nézet egymással nem egyeztethető össze. Az egyik igaz, a másik pedig szükéségszerűen hamis kell legyen. Az egyik Isten kiválasztását (és ezzel végső soron az ember üdvösségét) az embertől teszi függővé-, és az embernek adja az érdemet és a dicsőséget, míg a másik elismeri, hogy a kiválasztás és az üdvösség Isten szuverén akaratától függ. Az egyik nézet szerint az ember teljes mértékben úr saját sorsa fölött, hiszen lényegében ő maga irányítja az üdvösségét. A másik szerint Isten nem azért menti meg az elveszett, reménytelen bűnösöket, mert azt megérdemelnék, hanem mert Ő azt így akarja. Az egyik megközelítés az embert, a másik pedig Istent magasztalja. Az egyik az ember jóságáról és képességéről tesz bizonyságot, a másik pedig Isten csodálatos kegyelméről.
English
Mit nevezünk feltételes kiválasztásnak?
