Kérdés
Kik voltak a Filiszteusok?
Válasz
A Filiszteusok a mai Délnyugat-Palesztina területén élő nép volt, földjük pontosan a Földközi tenger és a Jordán folyó között húzódott. Maga a Filiszteus név (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) a héber filisztia szóból ered. A szó görög változatából ( palaistinei) vezethető le a ma is használatos Palesztina országnév. A Filiszteusok első bibliai említésével a Noétól származott pátriárkák listás felsorolásánál találkozunk, mely szerint ők a hetven ősatya egyikének, Miczráimnak, leszármazottjai (1.Mózes 10:14). A Szentírás bizonysága szerint a Filiszteusok Kaftorból származtak, ami vagy magát Kréta szigetét-, vagy pedig az egész Égei-régiót jelölte (Ámós 9:7; Jeremiás 47:4). Hogy a mediterrán partvidéktől miért terjeszkedtek egészen Gázáig, mind a mai napig ismeretlen. Ennek, az agresszivitásáról hírhedt, háborúéhes népnek nagyon jó tengerészi és kereskedői adottságai voltak, így sokszor azonosítják őket a Szentírásban feltűnő "tengeri népekkel". A Biblia feljegyzése szerint mind Ábrahámmal-, mind pedig Izsákkal kapcsolatban álltak, vagyis már Kr.e. 2000 környékén is népként léteztek (1.Mózes 21:32, 34; 26:1, 8).
Miután a Genezis könyvében annak lehetünk tanúi, hogy Izsák újra megásta atyja, Ábrahám, azon kutait, melyeket a Filiszteusok betemettek (1.Mózes 26:18) a következő igerész, ami említést tesz róluk, már Mózes második könyvében található. Ezt így olvassuk: "És lőn, a mikor elbocsátá a Faraó a népet, nem vivé őket Isten a Filiszteusok földje felé, noha közel vala az; mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harczot lát, és visszatér Égyiptomba" (2.Mózes 13:17).
Az említett "Filiszteusok földje felé" vezető út, később "Via Maris", vagyis a "tenger útja" néven volt ismert. Ez az út az ókori Izráel három fő kereskedelmi útvonalának egyike volt, mely a termékeny Nílus-deltát Kánaán földjével és Szíriával kötötte össze, és azon túl, egészen Délnyugat-Ázsia mezopotámiai területéig húzódott.
Az Ószövetség szövegéből világosan kitűnik, hogy a Kr.e. tizenharmadik század környékén, azaz Sámuel próféta és Sámson nazireus napjaiban, a Filiszteusok a kánaáni partvidékről beljebb húzódtak a szárazföld felé. A később Filiszteus-síkságként ismertté vált területen öt várost építettek, melyek név szerint a következők voltak: Gáza, Askhelon, Asdód, Gáth, és Ekron (Józsué 13:3). Mindegyik város élén egy-egy "király" vagy "úr" állt (az eredeti héber szövegben található "szerén" szót azonban zsarnokként is szokták fordítani). Ezek a királyok látszólag egyenrangúak voltak, és ha szükséges volt, akkor szövetkeztek is egymással. Mindegyik király egyeduralkodó volt saját városa felett, mint ahogyan ezt Gáth királya, Ákhis, példájából is láthatjuk. Ő volt az, aki Dávidot Saul király tébolyult haragja elől Siklág városában bújtatta (1. Sámuel 27:5-7). Hódítói törekvések, vagy külső fenyegetettség esetén azonban a Filiszteusok mindig egy nemzetként léptek fel (Bírák 16:5).
A zsidókkal való kétarcú viszonyuk már a kezdetekben is körvonalazható volt, ugyanis vagy Izráel esküdt ellenségeiként törtek rájuk, vagy – ha érdekeik éppen úgy kívánták meg – , akkor szövetségesnek mutatták magukat. Meghatározó szerepet játszottak Sámson (Bírák 13:1; 14:1)-, Sámuel próféta és bíra (1.Sámuel 4:1)-, Saul (1.Sámuel 13:4)-, és Dávid király életében is (1.Sámuel 17:23)
A Filiszteusok ismertek voltak fejlett fémmegmunkálási technikáikról. Az általuk előállított fém tárgyak (így a katonai eszközök is) fejlettebbek voltak a zsidók bronz eszközeinél. Voltak olyan idők is, amikor Saul (Kr.e. 1050-1010) az Úrra nem hallgatván, esztelenül cselekedett, és eloldalgott egy meghatározó ütközet elől. A Filiszteusok tort ülve ellenségeik felett, mintegy megaláztatásként, megtiltották, hogy titkos tudományukat, vagyis a fémek megmunkálását, zsidó ember is végezhesse. Így egész Izráelnek szégyenszemre még a kapákat, fejszéket, és sarlókat is a Filiszteusokhoz kellett hordani élezni (1.Sámuel 13:19-21). A Filiszteusok ezzel is biztosították hadi fölényüket felettük. Fejlettebb fegyvereik és agresszív hadi politikájuk által a Filiszteusok majd kétszáz éven keresztül zaklatták és sanyargatták az Izraelitákat, és sűrűn törtek be izraeli területekre. Mindezzel Izráel nemzetének fejlődését igyekeztek visszavetni. Izráel fiai emberi erejükből egyszerűen nem tudtak felülkerekedni a Filiszteusok lehengerlő katonai és technikai fölényén. Ennek tükrében még hangsúlyosabban jelenik meg a Szentírás azon alapvető szellemi fonala, mely szerint Isten harcolja népe harcait. Mikor tehát Sámuel és Dávid király követte Isten pontos utasításait, akkor immáron Isten vezénylete alatt gond nélkül legyőzték a Filiszteusokat, akiket Dávid életének egész idejére sikerült is kispadra ültetni (1.Sámuel 7:12-14; 2.Sámuel 5:22-25).
Az Ószövetség tanúsága szerint a Filiszteusok három fő istenséget tiszteltek, akiket a következő nevekkel illettek: Astarot, Dagon, és Baál-Zebub. Mindegyik fertelmességnek eltérő városokban külön-külön oltára volt (Bírák 16:23; 1.Sámuel 31:10; 2.Királyok 1:2). Régészeti leletek bizonyítják, hogy a filiszteus harcosok isteneik képét is magukkal vitték a harcba (2.Sámuel 5:21). Hogy több istent is tiszteltek mi sem jelzi jobban, mint hogy miután Isten igencsak megalázza mind a vélt isteneiket-, mind pedig városaik apraját és nagyját, akkor már-már vallásos, azaz babonás, tisztelettel közelednek a csatában zsákmányul ejtett szövetség ládájához, mely Isten földi trónja is egyben. Az őket ért természetfeletti csapások miatt később arany áldozatokkal küldik azt vissza a zsidóknak (1.Sámuel 5:1-12).
A Filiszteusok arról is hírhedtek voltak, hogy nem éppen vetették meg az erjesztett italok fogyasztását, és előszeretettel állítottak elő alkoholos italokat, különösen sört. Az ókori filiszteus romok között számos sörfőzdét, és boros pincét tártak fel, de sok sörös korsót és más ivóedényt is találtak. Nyilván az sem véletlen, hogy az a nemzet, amely a kultúra szintjére emeli a borgőzös züllést, attól az agresszivitás és a rövidlátás sem áll már messze. A Bírák könyvében betekintést nyerhetünk abba is, hogy Isten miért tiltotta a zsidóknak, hogy a környező bálványimádó nemzetek leányaiból válasszanak maguknak feleséget. Sámson menyegzőjének beszámolójából azt is megtudhatjuk, hogy filiszteus szokás volt hetekig tartó tivornyákon dobzódni. A Bírák 14:10-ben "lakodalom"-ként fordított héber szó pontos jelentése "ivó-ünnepség".
A Szentírás a Filiszteusokat többször is "körülmetéletlenek"-nek nevezi (Bírák 15:18; 1.Sámuel 14:6; 2.Sámuel 1:20). Ez persze messze többet jelent annál, hogy a férfiak előbőre nem volt levágva. Mivel a szívük előbőre nem volt levágva, Istennel nem is lehetett kapcsolatuk, csak az ítélet napjára már régen beírt, a sötétség láncaival megkötözött bálványokkal. Ők akkor még, az összes nemzettel egyetemben, démoni bálványok vakításában támolyogtak, így Isten választott népének minden szellemi tisztátalanságukat kerülni kellett. Mikor aztán Isten a választott népén keresztül testben megszületett e világra, onnantól fogva az Úr Jézus Krisztus áldozatán keresztül minden Őbenne hívő nép sarja szellemileg, azaz a testinél messze magasabb szinten, vált Ábrahám magvává.
Angolszász nyelterületen a filiszteus szót durva, szellemileg tompa emberek leírására is használják. Anyagi kultúrájuk tekintetében a Filiszteusok azonban igen fejlett és kulturált nép volt. Olyan, a hajózás és kereskedelem területén igen jártas, népről van tehát szó, amely anyagi tekintetben több generációval megelőzte Izráel fiait.
Jeremiás próféta könyvének 47. fejezetének kivételével kevés profetikus utalást találunk a Filiszteusokra. A Filiszteusok végül a kánaánita népek olvasztótégelyében oldódtak fel. Bár a Biblia feljegyzéséből és a történelemből az előbbiek okán kikoptak, Palesztina országának névválasztása mind a mai napig történelmi mementót állít nekik, ami — legalább is — el kellene gondolkoztassa az embert, hogy az ország nevét adó hatalmak milyen szellemi befolyás alatt állnak.
English
Kik voltak a Filiszteusok?
