Kérdés
Mi az a földi angyal?
Válasz
Annak ténye, hogy az angyalok sok embert lenyűgöznek, magyarázatul szolgálhat a személyüket érintő számos kitaláció és hamis hiedelemre létezésére. A New Age egyik tanítása szerint az ún. "földi angyalok" az angyalok egy olyan különleges, hibrid osztálya, amelynek tagjai fizikai testbe inkarnálódnak, születnek le. Ezekről a megtestesült égi lényekről, akiket időnként "angyal-embereknek" is neveznek, úgy tartják, hogy mind a fizikai-, mind pedig a szellemi dimenzióban képesek (párhuzamosan) élni. Még az is elképzelhető, hogy az ilyen teremtmények közül egyesek nem is tudják, hogy kik ill. mik is ők valójában (vagyis elméletileg mindenki elképzelheti magáról, hogy voltaképp ő maga is egy, a valós identitását még nem ismerő angyali lény - a fordító megjegyzése).
Egy, a new age-el rokon szellemi iskola állításai szerint a földi angyalok, avagy "Homo angelus"-ok, olyan emberek, akik életük egy bizonyos szakaszában ráébredtek a valós természetükről és magasabb elhívásukról szóló "isteni igazságra". E tanítás szerint a földi angyalok "fénymunkásként" szolgálnak a Földön, pozitivitást, örömöt, gyógyulást, együttérző szeretetet, és világosságot terjesztve a világban. Mivel a földi angyalok állítólag már egy "a Földön túli", magasabb szellemi dimenzióban is léteztek, ezért képesek meghallani az egészen mélyről jövő isteni üzeneteket, és azoknak megfelelően cselekedni. Egyesek szerint intuitív módon tudják, hogy másoknak mire van szükségük, hiszen egyszerűen "érzik embertársaik energiáját".
Egy földi angyal legfontosabb küldetése abban áll, hogy minél több léleknek segítsen felébredni a (körülöttünk zajló) szellemi evolúciós folyamatra, hogy minél több embernek segítsen felismerni önnön kozmikus identitását, valamint hogy segítse az egész emberiség megvilágosodását célzó mozgalomhoz való csatlakozásukat. Amint aztán már elegendő számú földi angyal ismerte fel valós identitását, és elegendő fénnyel, szeretettel, és békével töltötte meg a Földet, akkor beköszönt majd a rég várt aranykor (lásd a new age - új (világ)korszak jelentését). Ebben majd az egész emberiség összekapcsolódik az isteni forrással, és "eggyé lesz" az isteni tudattal.
A földi angyalokat övező hiedelmekkel csupán annyi a gond, hogy a Szentírás egy szót sem említ róluk. Egyes new age-es ezotéria-fan a földi angyalok létezésének bizonyítékaként a Zsoltárok 8:6-re hivatkozik, mely így hangzik: "Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!". A közvetlenül ezt megelőző igevers azonban egyértelművé teszi, hogy a zsoltáros, Dávid király, az emberiségről beszél: "Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?" (Zsoltárok 8:5).
A Biblia világosan kijelenti, hogy "mindazok" - utalva az angyalokra - "szolgáló lelkek" (Zsidókhoz írt levél 1:14; lásd még Zsidókhoz írt levél 1:7). Az angyalok kizárólag és tisztán szellemi lények, ami azt jelenti, hogy nincs fizikai testük. A Biblia beszámolói szerint az angyalok néha az emberek számára is észlelhető módon/formában, általában emberi alakot öltve jelennek meg (1Mózes 19:1-8; Dániel 8:16; 9:21; Márk 16:5). A Biblia azonban egyszer sem említi a "földi angyalok" különálló, saját-ívású kasztját.
Az angyalok elsődleges rendeltetése az, hogy Isten népére gondot viseljenek (Zsidókhoz írt levél 1:14). Isten tehát azzal bízza meg angyalait, hogy védelmezzék a hívőket (Zsoltárok 91:11-12), hogy távol tartsák őket a veszélyektől (2Királyok 19:35), hogy tőle való üzeneteket közvetítsenek nekik (Zsidók 2:2), hogy útmutatással lássák el őket (2Mózes 23:20), továbbá hogy bátorítsák népét (1Királyok 19:5-7). A Bibliában sehol sem találkozunk azzal, hogy Isten egyes angyalokat "fénymunkás"-nak rendel, hogy azok más embereket(!) is ráébresszenek az Istentől való magas világ-megvilágosító elhívásukra.
A földi angyalokról szóló tanítás egy további problémás aspektusa abban áll, hogy kényelmesen a szőnyeg alá söpri az Isten emberiségre néző megváltási tervének minden elemét. Az emberiség Isten üdvözítő erejének, megváltó hatalmának a haszonélvezője. A Biblia - érdekes módon - egyetlen szót sem ejt a kozmikus angyal-emberi megvilágosodás Istentől való, teljes világra kiterjedő beköszöntéről. Bár a Szentírás tanúsága szerint az angyalok valóban élénk érdeklődést mutatnak Isten emberekre néző megváltása iránt (Lukács 15:10; 1Korinthus 4:9; Efézus 3:10; Zsidók 12:22-23), ők maguk nem részesülhetnek Isten üdvözítő kegyelmében. Isten ugyanis csak az embereket teremtette önnön képére és hasonlatosságára (1Mózes 1:26-27), hogy így az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus képére és hasonlatosságára változhassanak el (Róma 8:29). Csak hús-vér emberek nyerhetik el bűneik bocsánatát, csak ők válthatók meg Isten kegyelme és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által (Efézus 2:8-9; Róma 10:9-10).
Mint minden hamis tanítás, a földi angyal-elmélet is élesen elutasítja Isten Igéjét, csupán hogy aztán üres, csalárd, mesterséges hitrendszereket emeljen fölé. A Biblia ma is így figyelmeztet minket: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket valamilyen filozófiával, értelmetlen okoskodással, vagy emberi hagyományokkal, amelyek a világot uraló hatalmasságoktól, és nem Krisztustól származnak" (Kolossé 2:8, EFO). A New Age követői azt sugallják, hogy az igazságot leginkább úgy fedezhetjük fel, hogy hallgatunk a saját szívünkben szóló hangra, hogy emberként az isteni természet birtokosai vagyunk, hogy saját erőfeszítéseink mentén megteremthetjük a mennyországot - itt a földön, valamint hogy eggyé válhatunk az isteni princípiummal. A Biblia mindezen képzelgésekkel szemben pozicionálja magát (lásd Ézsaiás 53:6; Példabeszédek 3:5-6; Róma 3:11; Jelenések 16-18; János 17:2).
Az ősegyházat infiltráló hamis apostolokról szóló igeszakaszban (2Korinthus 11:1-15) Pál apostol arról értekezik, hogy "...maga a Sátán is elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala" (2Korinthus 11:14, EFO). A földi angyalokról szóló tanítás, valamint az arra alapozó mozgalom, csak egy azon számtalan mód közül, amin keresztül a Sátán csalfa csomagolásba bújtatja valós természetét, hogy így minél messzebbre csábítsa az embereket Isten igazságától.
English
Mi az a földi angyal?