Kérdés
Mi az a gyakorlati teológia?
Válasz
A gyakorlati teológia, ahogy a neve is mutatja, a teológiát abból a szempontból vizsgálja, hogy miként lehet azt az életre alkalmazni. Más szóval, azzal a céllal tanulmányozza a teológiát, hogy aktuálissá tegye a mindennapokra. Az egyik teológiai intézet úgy írja le gyakorlati teológia programját, mint ami a teológiai tételek gyakorlati alkalmazására helyezi a hangsúlyt, amelynek részét képezi többek közt a pasztorális teológia, homiletika és keresztyén oktatás is. Egy másik intézet abban látja a gyakorlati teológia célját, hogy segít felkészíteni a diákokat arra, hogy az elsajátított ismereteket átültethessék az emberek hatékony szolgálatába. Ebbe beletartozik a személyes és családi élet, akárcsak a gyülekezet adminisztratív és oktatási programja is. Azt állítják, hogy a gyakorlati teológia célkitűzése, hogy a Szentírás olyan hatékony közlőit képezze ki, akik szolgai vezetőkként a hívők lelki növekedését tartják szem előtt.
Némelyek szerint a gyakorlati teológia a keresztyén életvitelre vonatkozó tanítás másik elnevezése. Lényege abban áll, hogy megtudjuk, a Szentírás összes tanítása miként kellene befolyásolja a mindennapi életünket a jelen világban. A gyakorlati teológia nemcsak azt célozza, hogy megvizsgáljuk és megértsük a teológiai tételeket, hanem azt hangsúlyozza, hogy ezeket a tanokat a mindennapi keresztyén életünkre alkalmazzuk, hogy ezáltal a világ egyre inkább olyanná váljon, amilyennek Isten látni szeretné.
A gyakorlati teológiai képzések arra irányulnak, hogy a jövő keresztyén vezetői ne csak teológiai ismeretekkel legyenek felvértezve, hanem azokkal a szakmai készségekkel is, amelyek a hatékony szolgálathoz szükségesek ebben a modern világban. Ezek a programok gyakran igehirdetési, keresztyén oktatási, tanácsadási és kórházlelkészi programokat kínálnak, hogy felvértezzék és felkészítsék a jövő keresztyén vezetőit.
English
Mi az a gyakorlati teológia?