Kérdés
Mit mond a Biblia a gyülekezeti fegyelemről / kiközösítésről?
Válasz
A kiközösítés magába foglalja egy személy hivatalos eltávolítását az egyházi tagok jegyzékéből és az illetőtől való nem hivatalos távolságtartást. A Máté 18:15–20 igeszakasz jogosítja fel az egyházat erre, és ad útmutatást az eljárás menetéről. Arra tanít bennünket, hogy az egyik fél (általában a sértett fél) keresse fel a sérelmet okozó felet. Ha az nem mutat megbánást, akkor két-három ember győződjék meg róla, hogy mi a helyzet. Ha még mindig nincs megbánás, akkor a gyülekezet elé viszik. Ez a folyamat sohasem „kívánatos”, mint ahogy egy apa sem szereti, ha meg kell nevelnie gyermekeit. Viszont gyakran szükséges. Nem azzal a céllal, hogy kegyetlenek legyünk, vagy „én szentebb vagyok, mint te” hozzáállást képviseljünk. A cél az illető kapcsolatának teljes helyreállítása mind Istennel, mind a hívekkel. Az illető felé szeretettel, Isten iránti engedelmességgel és tisztelettel, és a gyülekezetben mások javát kereső istenfélelemmel kell ezt tennünk.
A Biblia a korinthusi gyülekezet példáján bemutatja, hogy a helyi gyülekezetben szükség lehet a kizárásra (1 Korinthus 5:1–13). Ebben az igeszakaszban Pál apostol felfedi a biblikus kiközösítés néhány célját. Az egyik ok (ez nem található meg közvetlenül a textusban), a Jézus Krisztusról (és az egyházról) szóló bizonyságtétel a nem hívők felé. Az egyik következmény az volt, amikor Dávid és Betsabé bűnbe esett, hogy Isten ellenségei az egy igaz Isten nevét káromolták (2 Sámuel 12:14). A második ok az, hogy a bűn olyan, mint a rák; ha megtűrik, akkor átterjed a közelállókra, akárcsak ahogy „egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti” (1 Korinthus 5:6–7). Pál arról is ír, hogy Jézus azért ad nekünk üdvösséget, hogy így a bűntől eltávolodjunk, „kovásztalanok” legyünk, azaz szabadok legyünk a szellemi leépülés minden okozójától (1 Korinthus 5:7–8). Krisztusnak az a vágya, hogy Menyasszonya, az Egyház tiszta legyen, minden szennytől mentes (Efézus 5:25–27).
A kizárás a megfegyelmezett személy hosszú távú jólétét is szolgálja. Az 1 Korinthus 5:5-ben Pál arról ír, hogy a kiközösítés által a konok bűnös átadatik „a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján.” Ez olyasmit jelent, hogy Isten valamilyen módon Sátánt (vagy valamelyik démont) fegyelmező eszközként használja a bűnös ember fizikai életében, hogy szívében őszinte megbánást eredményezzen.
Reménykedjünk, hogy a gyülekezet fegyelmező lépése elhozza az Isten szerint való szomorúságot és az igazi megbánást. Ha ez megtörténik, akkor az illető pozícióját vissza lehet állítani a közösségben. Az 1 Korinthus 5-ben szereplő ember végül bűnbánatra jutott, Pál pedig arra bátorította a gyülekezetet, hogy ismét a gyülekezeti közösségbe tartozhasson (2 Korinthus 2:5–8). Sajnálatos módon viszont a fegyelmező lépések még akkor sem mindig járnak eredménnyel, ha szeretetben és a megfelelő módon kerülnek végrehajtásra. De még ha nem is eredményez bűnbánatot, akkor is szükség van rá, hogy a többi fent említett jó célt elérje.
Valószínűleg mindannyian láttunk már olyan gyermeket, aki minden fegyelmezés nélkül szabadon azt tehette, amit csak jónak látott. Nem túl kellemes látvány. Az efféle nevelés nem szeretetteljes, mert szinte garantálja, hogy a gyermek jövője gyászos lesz. Megakadályozza, hogy tartalmas kapcsolatokat alakítson ki, és a körülményektől függetlenül jól teljesítsen. Ugyanígy a gyülekezetben is, noha nem örömteljes és nem könnyű, de egyrészt szükséges, másrészt pedig szeretetteljes. Ezen felül pedig Isten parancsba adta.
English
Mit mond a Biblia a gyülekezeti fegyelemről / kiközösítésről?
