Kérdés
A gyülekezeti vezetőség szervezését illetően milyen követendő mintát ad elébünk a Biblia?
Válasz
Az újszövetségi írás egy jól kidomborítható mintát ad nekünk arra, hogy miképp kell az egyházi, gyülekezeti vezetést megszervezni. Igaz ez akkor is, ha e bibliai minta igehelyei felé nincs félkövéren odaírva, hogy "gyülekezeti használati útmutató". Elég, hogy félreérthetetlenül sugallják, mi Isten elvárása. Az Újszövetség két-, azaz összesen kettő tisztséget említ: ezek az diakónusok és az elöljárók. Ne zavarjon meg bennünket, hogy az elöljárók pásztor, püspök, presbiter, felvigyázó és vén néven is szerepelnek, mint azt a következőkben látni fogjuk.
Az elöljáró magyar szavunk görög párja a "presbiter", amit "vén"-ként is fordítanak, a pásztor görög eredetű szavunk a "nyáj őrzőjét" jelöli, míg a felvigyázó görög megfelelőjét más helyeken a "püspök" szóval adják vissza. Különösen érdekes, hogy az Újszövetség mind a három szót egymás szinonimájaként használja, vagyis ahol elöljáró áll, oda a pásztort, vagy a püspököt is be lehet helyettesíteni. Meglehet, hogy az emberek ebből az egy tisztségből mára hármat csináltak, az Újszövetség szemmel láthatóan azonban mégis egyetlen tisztségre mutat, amit a gyülekezet több istenfélő férfija volt hivatott betölteni. Az emberek persze arra sem voltak restek, hogy ha már három különböző tisztséggé változtatták ez egyet, akkor három különböző feladatkörrel töltsék meg azt. A következő igehelyek azt mutatják, hogy e három tisztség tartalmilag hogyan fedi egymást, valamint arra is példát szolgáltat, hogy azok miként helyettesíthetők be egymással:
Isten Szent Lelke az Apostolok Cselekedetei 20:17–35 igerészben az efézusi gyülekezet vezetőihez szól Pál apostolon keresztül. A 17. vers a "gyülekezet véneiként" szólítja meg őket. A 28. igeversben pedig ezt mondja nekik: "Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek az Isten egyházát..." (Károli 2011). A vének (elöljárók), tehát azonosak a felvigyázókkal (püspök), de itt még nem áll meg a dolog, ugyanis Isten Lelke olyan feladatot bíz rájuk, amit ma a lelkipásztoroknak tulajdonítunk, mint ahogyan azt a "nyáj" és "legeltetés" szavak igen hűen tükrözik.
A Tituszhoz írt levél 1:5–9 igeszakaszban Pál a presbiterekkel szemben támasztott, Istentől való követelményeket közvetíti felénk (5.igevers), majd úgy érvel, hogy ezek azért szükségesek, "...hogy a püspök feddhetetlen legyen..." (7.igevers). Az 1.Timótheus 3:1–7 passzusban, gyakorlatilag majdnem szóról szóra megismétli az iménti igehelyen elhangzott elvárásokat, csak most éppen püspököket szólít meg, és nem presbitereket. Az 1.Péter 5:1-4 igehelyen Péter azt továbbítja a presbiterek felé, hogy legeltessék Isten nyáját. Ezen igerészekből világosan kitűnik, hogy a presbiter, a pásztor, és a püspök tisztsége valójában egy és ugyanaz. Mindazoknak, akik betöltik e tisztséget, vezetniük, tanítaniuk, és őrizniük kell az Isten saját vérén megváltott egyházát, mint egy juhokat terelő juhász tenné a nyájjal.
Ezentúl azt is látjuk, hogy minden gyülekezetnek több elöljárója van (hitben-, és nem feltétlenül korban "vén" testvérek). Az elöljárók szerepe a tanítás és a vezetés (1.Timótheus 5:17). A Szentírásban elénk tárt minta szerint a férfiak egy csoportja (elöljárók ugyanis kizárólag férfiak lehetnek) felelős a gyülekezet szellemi vezetéséért és minden lelki szolgálatért. Nem esik említés egy olyan gyülekezetről sem, amelynek egyetlen elöljárója/pásztora vezetne mindent, de épp ennyire nincs szó olyan felállásról sem, melyben a gyülekezet tagjai szavazati alapon irányítanák a gyülekezetet (ez persze nem jelenti azt, hogy a gyülekezet tagjainak ne lenne szerepük – lásd lejjebb).
Míg a Jézus juhainak legeltetése (értsd: szellemi vezetés, és az Úr utaira való tanítás) az elöljárók feladata, addig a testi szükségletek betöltését illetően sem lehet hiány. A diakónusok szolgálati területének fókuszában a gyülekezet fizikai igényei kell álljanak. Az Apostolok Cselekedeteinek hatodik fejezetében annak lehetünk tanúi, amint a jeruzsálemi gyülekezet számos tagjának fizikai igényeit is betöltötte, mikor rendszeresen ételt osztott. Voltak özvegyasszonyok, akik mellőztettek "a mindennapi szolgálatban", mint ahogy azt görög zsidó testvérek az apostoloknak panaszolták. Mivel a gyülekezet tagjainak száma nőttön-nőtt, így az apostolok ekképp reagáltak: "...Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk" (Apostolok Cselekedetei 6:2). Hogy tehát az Isten Igéje elérje rendeltetését (márpedig a nem önszántából üres gyomor igen nehezen gondol Isten dolgaira), továbbá az apostolok el tudják látni elsődleges feladatukat, ekképp szóltak az emberekhez a Szent Lélek által: "Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk. Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában" (Apostolok Cselekedetei 6:3–4). És bár igaz, hogy az itt kiválasztott embereket egyszer sem nevezi diakónusnak az Írás, teológusok mégis úgy tekintenek rájuk, mint az első diakónusokra, vagy legalább is e szolgálati ág prototipikus képviselőire. A diakónus szó jelentése ugyanis "szolgáló", "szolga". A diakónusok tehát olyan - külön erre a célra - kinevezett egyházi tisztviselők, akik a gyülekezet testi szükségeiről gondoskodnak, és ezáltal tehermentesítik a szellemi elöljárókat, hogy azok az egyház szellemi igényeit tölthessék be. A diakónusokkal szemben támasztott igei elvárásokat (például a hitbéli érettséget) a Timótheushoz írt első levél 3:8–13 igehelyén találjuk.
Nagyon summásan azt mondhatnánk, hogy az elöljárók szellemileg vezetnek, a diakónusok - szolgálatuk által - pedig lehetővé teszik a szellemi tanítás felvételét. Mivel a szellemi vezetés is egy szolgálat az emberek felé, ezért e két csoport feladatköre kicsit sem zárja ki egymást (diakónusok vezetnek Biblia-kört, mint ahogyan elöljárók is kennek zsíros kenyeret, és főznek teát – már legalább is a jobb helyeken - a fordító megjegyzése). Az elöljárók mégis első sorban az ima és könyörgés-, a vezetés és a tanácsadás-, valamint a Biblia tanítása által szolgálják hittestvéreiket, míg a diakónusok alapvetően majdnem az összes többi szolgálatban tevékenyek, így például a szolgálati csapatok koordinálása is rájuk esik. És bár nem betokosodott, merev felosztásról van szó, felelősség tekintetében mégis különbség van a szellemi vezetésért felelős testvérek-, és a "minden mással" foglalkozó testvérek számos feladatköre között, mely utóbbi szintén nem csekély, vagy könnyű megbízatás, sőt!
Mindezt tisztázva, már csak az a kérdés marad, hogy a gyülekezet egésze pontosan vajon hol, és hogyan illeszkedik be az egyházi vezetőség bibliai mintájába. Nos, az Apostolok Cselekedeteinek hatodik fejezetében azt látjuk, hogy a gyülekezet választotta a diakónusokat. Ennek megfelelően egyes gyülekezeteinkben ma is szokás, hogy a gyülekezet tagjai jelölik, és együttesen fogadják el a diakónusokat. Ezenfelül a gyülekezet tagjai azok, akiknek a veszendőség hiábavalóságában veszteglő világot evangelizálni kéne, ők kellenének az elsők legyenek a világ felé való szolgálatban. Az, hogy ezt, vagy más gyülekezeti feladatokat külön erre a célra felbérelt tisztségviselők lássák el, a Biblia írásától és szellemétől teljesen idegen.
Mivel a Szentírás a bibliai vezetőség nem minden egyes részét és részletét tárgyalja (holott, ha ez valóban egy emberek által felállított szervezet volna, mint ahogyan azt a világ hiszi, akkor a szerepek és hatáskörök szigorú felosztása minden bizonnyal a legelső helyen szerepelne - a fordító megjegyzése), így a vezetés pontos berendezésében korok, kultúrák és gyülekezetek között eltérések vannak. Az alapvető újszövetségi minta azonban az, hogy minden gyülekezet tanítása és vezetése több istenfélő férfi elöljárói szolgálatán keresztül kell megvalósuljon, míg az istenfélő diakónusok a gyülekezet inkább fizikai jellegű szolgálatában kell jeleskedjenek. Az, hogy a Biblia több elöljárót rendel, garanciája annak, hogy az egyetlen elöljáró esetleges szellemi gyengeségei, vagy túlkapásai nem viszik rossz irányba a gyülekezetet. Amíg ez a gyakorlat érvényesül, addig kijelenthető, hogy a gyülekezet a Biblia által közvetített mintához igazodik. Tessék tehát viszkető füleinknek, vagy sem, az egyetlen lelkipásztor általi irányítás kicsit sem bibliai, mint ahogy az idősebb tagokból álló gyülekezeteinkre kevéssé jellemző másik véglet sem az, melyben a pásztor gyakorlatilag a diakónusok bérence, míg az irányítás valójában az ő kezükben összpontosul (lásd a prédikáció témájának meghatározása). A gyülekezet az Istentől felkent pásztorok irányítását kell kövesse, ők pedig szorosan az egyetlen Jó Pásztor, Jézus Krisztus vezetése alatt kell álljanak. Az elöljárók persze bölcsen teszik, ha a főbb döntéseket illetően a gyülekezet véleményét is kikérik, de a végső tekintély nem a gyülekezet egyhangú ünnepélyes beleegyezésének-, vagy rosszalló, hát mögötti bátor morgásának függvénye! A végső tekintély forrása maga az Úr Jézus. Övé az utolsó szó, minden elöljárónak, lelkipásztornak és gyülekezeti felvigyázónak Ő “osztja a lapokat”. Engedelmeskedjünk hát az elöljáróinknak, és higgyük el Istennek, hogy Ő képes irányítani őket. Ha azonban hitben meginogva, Isten gondviselésében kétkednénk, akkor higgyünk legalább a szemeinknek, Istennek ugyanis hatalma van arra, hogy az elvetemedett pásztorainkat megbánásra vezesse, mint ahogyan azt csak az utóbbi 10 év nagy-, és még annál is nagyobb nevű nemzetközi pásztorainak nyilvános bukásai igen jól mutatják.
English
A gyülekezeti vezetőség szervezését illetően milyen követendő mintát ad elébünk a Biblia?
