Kérdés
Mit tanít a Biblia a háláról és a hálaadásról?
Válasz
A hála egy meghatározó bibliai téma. A Thesszalonikabeliekhez írt első levél 5:16-18 igerésze így szól hozzánk ma is: „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok." Reméljük feltűnik valami ebben az igében: mindenben, azaz minden körülmények között, hálát kell adnunk Istennek. A keresztény hívő számára a hála életstílus kell legyen, és természetes módon kell kiáradjon szívéből és szájából. Ha mélyebben betekintünk a Szentírásba, akkor megértjük majd, hogy miért helyes mindig köszönetet mondanunk, valamint hogy miképp lehetünk hálásak a legkülönbözőbb körülmények között is.
A 136. zsoltár első versét így olvassuk: „Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme." Itt rögtön két hálaokot is találunk: Isten változhatatlan jóságát, valamint feltétel nélküli szeretetébe ágyazott nagy kegyelmét. Mikor egyszer végre (f)elismertük szellemi mezítelenségünket és romlottságunkat – hogy önerőnkből magunkat megváltani nem vagyunk képesek –, és beláttuk azt is, hogy Istenen kívül nincs élet, csak örök halál (János 10:10; Rómabeliekhez 7:5), akkor mintegy természetes reflexként ébred hála a szívünkben.
A 30. zsoltárban Dávid király – minden hívő szívével egybecsendülve – így ad hálát Isten szabadításáért: „Magasztallak Uram, hogy felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam. Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem! Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül...Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel. Hogy zengjen néked és el ne hallgasson felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsőítlek téged" (Zsoltárok 30:1-12 részlet). Itt annak lehetünk tanúi, hogy Dávid miképp ad hálát Istennek a szorult helyzetből való szabadításáért. Ez a hálaadó zsoltár nem csupán Isten jelen helyzetbeni segítségéért mond köszönetet, hanem megemlékezik Isten múltbéli, el nem múló, hűségéről is. A Lélek ebben az igében Isten örök jellemének állít múlhatatlan szellemi emlékművet, annak az Istennek, Kinek fénye oly átütő, hogy szellemileg csak egyetlen módon lehet Neki felelni, mégpedig dicsőítéssel.
Számos bibliai példát sorolhatunk fel arra, hogy istenfélő emberek hogyan voltak hálásak hányattatott körülmények közepette is. A 28. zsoltárban Dávid, Isten felkentje, kendőzetlenül tárja az Úr elé szorult helyzetét. A zsoltáros király Istenhez emeli szavát, az Ő irgalmáért eped, az Ő pajzsának oltalmáért esedezik, és az Ő igazságát szomjazza. Miután Dávid szíve áradását szabadjára engedi, így ír Isten Szent Lelke által: „Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát. Az Úr az én erőm és paizsom, ő benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt" (Zsoltárok 28:6-7). Viszontagságai viharában a király megemlékezik arról, hogy ki is a királyok királya, és mivel ismerheti Őt, és okkal vetheti mindent bizalmát nevébe, hálája gyanánt az Ő nevéről vallást tevők ajkak gyümölcsét viszi Elébe. Jób a halál torkából — lelki és testi kínok kemény künnpadján ülve is — Isten dicséretét kiáltja fennhangon: „Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!" (Jób 1:21).
Az újszövetségi Igében szintén szép számmal találunk példát istenfélő emberek hálaadására. Pál apostol gyakori üldöztetések elszenvedőjeként mégis így írt: „Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk" (2.Korinthusbeliekhez 2:14). A Zsidókhoz írt levél emberi íróján keresztül pedig így int minket Isten: „Annakokáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel" (Zsidókhoz 12:28). Isten a „különféle kísértések között" is hálaadásra hívogat, hogy így „a ti kipróbált hitetek...dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor" — mondja Péter apostol szájával a Lélek (1.Péter 1:6-7).
Isten drága véren megváltott követői hálásak, ha csak felismerik, hogy mennyit, de mennyit kaptak Tőle. A hű Timótheus második levelének 3:2 részében azzal kell szembesülnünk, hogy az utolsó napok egyik ismérve pont a hálátlanság. Nézzünk ezzel szembe, még ha fáj is: a „háládatlanság" az istentelen emberek egyik jellemzőjeként van felsorolva.
Legyünk hát hálásak, mert Isten valóban érdemes a hálaadásunkra. Nagyon is helyes „minden jó adomány"-t, és „minden tökéletes ajándék"-ot Neki tulajdonítani (Jakab 1:17). Mikor tehát gyakoroljuk magunkat a hálában, akkor nem csupán önösségünk torzítólencséje reped be, hanem az adott megpróbáltatásunk minden fájdalma is háttérbe szorul. Hálánk kifejezése mindig segít minket arra emlékezni, hogy minden Isten irányítása alatt áll. Ezek tükrében tehát azt mondhatjuk, hogy a hálaadás nem csak helyes-, de valójában jótékony és gyógyító hatású. Általa arra is emlékezünk, hogy szemeinket a föld poráról Isten el nem múló dicsőségére emeljük, és hogy mi Isten újjászületett gyermekei vagyunk, akik az Atya akarata szerint minden lelki áldás örökösei (Efézusbeliekehez 1:3). Jézus Urunk azért jött, hogy bővölködjünk az el nem múló örök életben (János 10:10), így a hálaadás ne legyen soha messze szánktól.
English
Mit tanít a Biblia a háláról és a hálaadásról?
