Kérdés
Miért van az, hogy egyesek csak ősz fejjel válaszolnak Isten hívó szavára?
Válasz
Az evangélium megváltó örömhíre egyaránt szól fiatalnak és idősnek, férfinak és nőnek, minden társadalmi rangú és származású embernek, az összes nép fiainak és lányainak (Galátziabeliekhez 3:28). Mégis sokan vannak azok, akik az örömhír hallatán vonakodnak válaszolni. Egyesek csak egészen előrehaladott életkorban fordulnak Istenhez.
Saját kútfőből merítve is számos okot feltételezhetünk amögött, hogy egyesek miért csak életük derekán hajlandóak Istenhez hajtani fülüket. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a karrierépítés, a családalapítás, az élet vonzó - de mégis tovatűnő - élvezetei, úgy mint az utazás, a társasági élet, sport és más szabadidős tevékenységek elsőbbségi szerephez kell jussanak. Olyanok is vannak, akik úgy hiszik, hogy Istennek nincs ellenére addig várni, míg életük mozgalmas szakasza szépen lecsendesül, vagyis hogy Ő türelemmel van addig, míg idejüket egy napon nagyívűen odaszánják Neki. Mások büszkén azt hangoztatják, hogy “ők - köszönik szépen - jól megvannak Isten nélkül”, így minden reményüket a saját képességeikből kicsikart múló biztonságba és kéjes kényelmük múlhatatlanságának illúziójába vetik. Sokan egyszerűen szeretik a bűneiket, sőt, még fel is vágnak azokkal, és lenézik mindazokat, akik nem hagyják magukat hozzájuk hasonlóan a kicsapongás és az istentelenség árjától sodortatni. Szép számmal vannak olyanok is, akikkel azt hitették el, hogy alázatoskodó alamizsnáskodásaik, és “jámbor jótetteik” által kiérdemelhetik megváltásukat. Bennük fel sem merül, hogy oda kellene fordulni Istenhez, hiszen meggyőződésük, hogy szüntelen Őt szolgálják. Az igazságtól azonban nem is lehetnének távolabb.
Isten azt sugallja nekünk, hogy nagyon is lehetséges az, hogy Ő más-más időben hív el embereket. Az Úr Jézus egyik példázatában azt festi fel lelki szemeink elé, amint a szőlősgazda a nap különböző szakában bérel fel munkásokat az aratásba (Máté 20:1-16). Vannak tehát, akik - az előre meghatározott bér fejében - már korán reggel beállnak a munkába. A nap előrehaladtával azonban világossá válik, hogy annyi az aratnivaló, hogy a szüret Ura további munkásokat is fel kell fogadjon, így még egészen a nap végén is csatlakoznak újabb szorgos kezek a munkához. Az aratás zárultával a szőlősgazda mindenkinek azt a bért fizeti, amiben előztesen megállapodtak, ami történetesen a korai és a kései munkások esetében is ugyanolyan magas. Ez a példázat, sok más dolog mellett, azt is vastagon aláhúzza, hogy a szüret Ura, aki maga Isten, szuverén uralkodói jogán dönti el, hogy kit-, és hogy pontosan mikor hív el. A példázatban az is igencsak tapintható, hogy a korai és a kései munkások egyaránt jutalomként kapják bérüket, nem pedig azért, mert azt valaha is képesek lettek volna megszolgálni. A jutalom maga az örök élet, Isten pedig senkinek sem fél-, negyed-, vagy nyolcad “örök életet” ad: mindenkivel egyenlően bánik és mindenkit egyenlően jutalmaz. Így azok is egy "teljes" örök életet kapnak, akik már a "nap terhében" az Ő szolgálatában foglalatoskodtak, és azok is, akik csak "egyetlen óráig munkálkodtak" (a továbbiakért vö. Rómabeliekhez 4:6; Lukács 23:43).
Isten már a világ alapjainak letétele előtt, a teremtett világ és minden teremtmény megalkotását megelőzően, pontosan tudta, hogy kit fog elhívni: “A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne [vagyis Jézus Krisztusban] a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint” (Efézusbeliekhez 1:4-5 - betoldva). Csak Isten ismeri a megfelelő időpontot, egyedül Ő tudja mikor és hogyan kell a bűnös embert megtérésre és megváltásra hívogatni. Isten Igéjének magva immáron az egész földre kiszóratott. Mégis sokan vannak, akik bár testi füleikkel hallják a hívó szót, lelki fülük botját se mozdítják. Ha tehát a jó mag "köves helyre" esik, akkor ott, "jó föld" híján, nem tud gyökeret ereszteni, felnövekedni és megerősödni, végül pedig termést hozni (Máté 13:1-23). (Ebben a példázatban is megfigyelhetjük, hogy a mag, azaz Isten Igéje, hoz termést, nem pedig a befogadó közeg, vagyis a föld, amibe az vettetett - a fordító megjegyzése).
Ahhoz, hogy bárki is Isten megváltásában részesülhessen nem csupán testi füleivel-, hanem lelki füleivel is hallania kell, Isten Szent Lelke ugyanis első sorban nem mikrofonok mögül fenyegetően kiabáló emberek által, hanem szelíd Szavával hívogat minket. Egyedül Ő az, Aki rávezet minket bűneinkre, és csak Ő ajándékozhat meg minket Jézus Krisztus hitével (János 16:7-15). Isten szívbéli elhívását jól szemlélteti “...egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony” megtérésének példája: “Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala” (Apostolok Cselekedetei 16:14). Pál apostol szájából hangzott el a testi fülekkel is hallható elhívás, azonban mégis Isten Szent Lelke volt az, aki Lídia szívére beszélt. Amíg a Szent Lélek belső hívását meg nem halljuk, addig sosem leszünk képesek válaszolni a testi füleinkkel hallható hívásra. Ez a tény minden evangelizáló, minden igehirdető, és minden apologista testvért nagy alázatra kell késztessen, ugyanis meg van írva, hogy "Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg" (1.Korinthusbeliekhez 2:14). Egyedül Isten képes minket Önmagához, azaz Jézus Krisztushoz vonni. Isten dönti el, hogy kit hív el, és hogy mikor teszi ezt. Az Ő időzítése pedig mindig tökéletes.
Isten életünkre szóló személyes terve mindaddig rejtve marad, míg Ő úgy dönt, hogy kibontja azt előttünk. Sokszor csupán visszafelé tekintve ismerjük fel azt, hogy a Szent Lélek hogyan működött addig az óráig életünkben, míg Isten megváltó kegyelmét szabad akaratból befogadtuk szívünkbe. Talán beugrik egy dicsőítő ének szövege, amin egykoron csak mosolyogtunk, megjelenik lelki szemeink előtt egy hívő ember, akinek élete sugározta az Úr Jézus alázatát és szeretetét, vagy eszünkbe jut egy keresztény hozzánk intézett szava, amit akkor még nem tartottunk annyira jelentősnek. Az Isten által előre elrendelt időben azonban megálltunk, visszaemlékeztünk, és elgondolkoztunk mindezen. Életünk szélzaja annyira erős volt, hogy csak akkor jutottunk el egyáltalán abba az állapotba, hogy hallani tudjunk, mikor megszokott életkörülményeink egy 180 fokos fordulatot tettek saját tengelyük körül. Látszólag vak véletlenek logikátlan láncolata során egyszer csak olyan helyzetben találtuk magunkat, ami kicsit sem volt kedvünkre. Falnak ütköztünk, a földre kerülve azonban új szemszögből vizsgálhattuk életünket, így ekkor feltűnt, hogy valami nagyon fontos hiányzik. Ekkor kezdtünk el Isten felé megnyílni, Ő pedig hagyta magát megtalálni (Rómabeliekhez 10:20) Amint pedig megízleltük az Ő felénk való nagy szeretetének és jóságának édes ízét, egyre inkább kívántuk megismerni Őt. Isten nem valami tucatterméket "tömeggyárt", hanem teljesen egyedi teremtményeket formáz fazekaskorongján, ebből kifolyólag minden egyes megtérés története is messzemenőleg egyedi. Ami viszont minden megtérésben közös, hogy a Szent Lélek munkálkodása és vezetése nélkül nem jöhet létre, mint ahogy a hit is csak Isten élő Igéjének hallása mentén alakulhat ki (Rómabeliekhez 10:17).
Isten pontosan ismeri a szívünket, azaz a szellemi, lelki és érzelmi életünk teljességét. Azt is tudja, hogy ki fog válaszolni az Ő elhívására. Mikor aztán eljön a megfelelő pillanat, akkor Ő áttör bűneink falán és lerontja a Sátán emelvényeit szívünkben. Szelíden hívogató hangja ekkor ellenállhatatlan erővel hat ránk. Akik azonban még nem fogadták be Isten Szent Lelkét, nem érthetik meg a testi füllel hallható Igét sem (Rómabeliekhez 8:9).
Isten sokszor, sokféleképpen szól hozzánk, mi azonban nem egyszer restek vagyunk a hallásra. Az sem ritka, hogy hallunk mi, csak úgy teszünk, mintha süketek volnánk. Olyan is van, hogy már a hallásra való hajlandóság is megvan bennünk, a büszkeségünk azonban mégis útját állja az engedelmességnek. Így sokunk csak pofonok-, sőt, tragikus események hatására lassít le, és áll meg egy kicsit, hogy átértékelje az életét. Másoknak egészen addig kell az alázat iskolapadjában ülniük, míg hajlandók keblükben (f)elismerni azt a tátongó űrt, amit egyedül Isten képes betölteni. Ezekből-, és számos más okokból kifolyólag, sokunknak igencsak hosszú ideig tart, míg odafordul Istenhez. Az elodázott döntés, a halogatás azonban annak a veszélyét rejti magában, hogy kifutunk az időből, hiszen se fiatalnak, se idősnek nincs a homlokára írva, hogy mennyi ideje van még hátra (Lukács 12:20). Istenünk valósággal a hosszútűrés nagymestere, de senki se áltassa magát: a testi halál után nincsen már lehetőség megtérni, tehát még jelen életünkben le kell tegyük a voksunkat az Úr mellett (Zsidókhoz 9:27).
A keresztény híveknek kötelességük, hogy minden embertársuk felé terjesszék Isten jó illatát, hogy tettekkel és szavakkal adják tovább a megváltó örömhírt. Azonban ne tévelyegjünk testvérek, sohasem a mi ékes beszédünk, vagy nagy-jámbor tetteink hatására térnek meg az emberek (1.Korinthusbeliekhez 2:4-5): egyedül Isten vezet el a megtérésre, mint ahogyan a Jézus Krisztusban való megváltó hitre is. Meglehet testvérem, hogy a te környezetedben is van olyan szeretted, akiért már hosszú évek óta kitartóan imádkozol, látszólag minden eredmény nélkül. Téged ma is így bátorít megváltó Istenünk: "imádkozz és ne add föl" (Lukács 18:1 - EFO 2012). Szakadatlanul bízz Isten tökéletes időzítésében, és életeket megfordító hatalmában!
Ha azonban éppen te volnál az, aki már hallja Isten hívó Szavát, de mégis nyakasan ellenállsz Neki, akkor tudd, hogy a tűzzel játszol. Nekünk sem okoz túl nagy örömöt a feddés, mégis világosan ki kell mondjuk: ha tudatosan figyelmen kívül hagyjuk Isten hívását, akkor azzal bepecsételjük magunkat az örök kárhozatra. Az Úr - bár örökkévaló Isten -, mégis mindig a mai napot választja: “...Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsidókhoz 4:7).
English
Miért van az, hogy egyesek csak ősz fejjel válaszolnak Isten hívó szavára?
