Kérdés
Mit jelent halottnak lenni a vétkeink és bűneink miatt?
Válasz
“Titeket is megelevenített, a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik” (Efézusbeliekhez 2:1-2). Az efézusbeli gyülekezetnek címzett levelében Pál apostol Isten azon kimondhatatlan kegyelmi ajándékáról emlékezik meg, melyet Jézus Krisztusban adott minden hívének (2.Korinthusbeliekhez 9:15). Az Úr Jézus érdeme azonban nem az, hogy rossz embereket jóvá tett, hiszen nem is ezért jött, hanem sokkal inkább az, hogy a halott embereknek életet adott.
Mikor Ádám és Éva még az Éden kertben bűnbe esett, akkor mind fizikai-, mind pedig szellemi halált hoztak Isten tökéletes teremtésébe (Rómabeliekhez 5:12; 6:23). Rögtön azután, hogy áthágták Isten oltalmazó rendeletét “... megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek...”(1.Mózes 3:7). Ez volt az első alkalom, mikor az emberiség első két tagja megízlelte a lázadás keserédes borát, és szemeik megnyíltak a jó és a rossz közötti különbségre. Addig a pillanatig semmi gonosz nem volt bennük, szégyent sem éreztek, és bűntudatuk sem volt, egyetlen tiltott harapással azonban testük és lelkük a halál birodalmába hullott alá. Isten viszont nem hagyta ennyiben a dolgot, hanem saját maga gondoskodott a bűnökért való engesztelő áldozatról (1.Mózes 3:21), és már ekkor lefektette azt a vezérelvet, melynek értelmében a bűnösök kizárólag egy tökéletes áldozat helyettesítő halála által menekülhetnek meg. Isten grandiózus megváltó terve ezzel kezdett kibontakozni: tervét gyakorlatba ültetve később meg is hozta azt a legnagyobb áldozatot, mellyel az egész világ bűneit elvette (1.János 2:2; János 3:16–18).
Mielőtt engedünk a Szent Lélek halkan, de határozottan hívogató hangjának, mindannyian a szellemi halál állapotában vagyunk, így teljességgel vakok és süketek vagyunk Isten magasságos és szent dolgaira. Isten tökéletes önzetlenségének és igazságosságának mércéje szerint (ami az egyetlen valós és objektív mérce), semmi jó sem találtatik bennünk, és eszünk ágában sincs átadni életünket Istennek. A szellemi halál ezen állapotából képtelenek vagyunk a hajunknál fogva kirántani magunkat. Hasonlóan, mint ahogyan egy halott test sem tehet semmit önmagáért, mi sem válthatjuk meg önmagunkat, mint ahogyan a bűneink sarát sem tudjuk lemosni. Az Istennek való engedelmességet-, de még az az utáni vágyat sem tudjuk önmagunkból kipréselni. Mivel tehát szellemileg meghaltunk bűneinkben, így a halottnak szüksége van egy életadó forrásra. János apostol ihletett szavai pontosan erről a forrásról szólnak: Jézusban “...vala az élet, és az élet vala az emberek világossága” (János 1:4).
Az az élet, amit csak Jézus Krisztus tud megadni nekünk, nem csak az elkövetkező, mennyei életet foglalja magába (János 3:36; 14:2; Titusz 3:7), hanem azt a szellemi áldással túláradó földi létet is, melyben elég erőt kapunk arra, hogy elhívásunkat éljük, vagyis hogy betöltsük azon rendeltetésünket, amire az Úr teremtett minket. A holt szellemünk, amiben mindannyian a világra jövünk, egy leeresztett lélek-lufihoz hasonlítható. Természet szerinti állapotunkban gyakorlatilag tudatában sem vagyunk lelkünk létezésének, miközben a bűn kísértésének engedelmeskedve csak magunknak és önös késztetéseinknek élünk (2.Péter 2:19; Rómabeliekhez 6:16). Mikor azonban a Szent Lélek hívó szavának engedelmeskedünk (János 6:44), akkor megbánjunk bűneinket, és hitünket már nem önnön, vélt erősségeinkbe és képességeinkbe-, hanem egyedül az Úr Jézus Krisztusba vetjük (1.Korinthusbeliekhez 12:3). Isten ekkor minden vétkünket megbocsátja, és Jézus Krisztus igazságosságát tulajdonítja nekünk (2.Korinthusbeliekhez 5:21), Szent Lelkét pedig elküldi por-hajlékunkba, hogy Ő örökre bennünk lakozzon. A Szent Lélekre használt görög kifejezés, a pneuma, szó szerint “lehelet” (lélegzet: lásd régiesen lélekzet - és az ebből levezetett lélek szavunk - a fordító megjegyése), és “szél” jelentéssel bír. Megtérésünk pillanatában tehát maga Isten az, Aki lélegzetét, azaz Lelkét, lelkünk leeresztett lufijába leheli, mire halott lelkünk rögtön életre ébred. Az új szellemi létünk ekkor veszi kezdetét, majd lényünk lépésről-lépésre átformálódik: bűntől átszőtt holttesteink élettel telnek meg, és Isten megelevenített gyermekeivé válunk (2.Korinthusbeliekhez 5:17; Efézusbeliekhez 2:5; János 1:12).
A világon létező minden ember két kategóriába sorolható be: vagy szellemileg halottak, vagy szellemileg élők vagyunk. A vallás nem képes a halott embert életre hívni. Jó tetteink, minden vallásos erőfeszítésünk, és emberi hagyományaink valós szellemi tartalommal - életünket átformáló erővel - nem rendelkeznek, így még ha a külső szemlélő számára az élet benyomását is sugallják, belülről valójában üresen konganak. Jézus Krisztus a lehető legnagyobb árat fizette, hogy megszabadítson minket a Sátán fojtó-öleléséből. A bűn csak rombol, ha azonban szelíd szívvel megadjuk magunkat Istennek, akkor a halálból is életre megyünk. És bár mindannyian halottak voltunk vétkeinkben és bűneinkben, az Úr Jézus Krisztus vére által megelevenedünk (1.Péter 1:2; Efézusbeliekhez 2:13).
English
Mit jelent halottnak lenni a vétkeink és bűneink miatt?
