Kérdés
Mit mond a Biblia a hatalmaskodó, basáskodó szülőkről?
Válasz
A szülők azt az utasítást kapták Istentől, hogy gyermekeiket az Úr tanítása és intése szerint neveljék (Efézusbeliekhez 6:4). Egyes szülők azonban túlságosan is irányítóvá, és basáskodóvá válnak, miközben erre törekszenek. Az attól való félelmükben, hogy gyermekeik hibákat követnek majd el, néhány szülő túl szigorúan fogja gyermekeit, ami persze nem ritkán lázadásra sarkallja őket. Míg a Biblia közvetlenül nem tér ki a túlságosan kontrolláló és gyermekeik felett hatalmaskodó szülők esetére, olyan iránymutatással nagyon is a szolgál, amely a szülőnek és gyermeknek egyaránt segít egészséges kapcsolatot kialakítani egymással.
Az egyik ilyen irányvonal a kölcsönös és szívből való alárendelődés. Az (Istennek és az egymásnak való) alárendelődés a teljes Újszövetségben vissza-visszatérő téma (Efézusbeliekhez 5:21). Az egészséges kapcsolatok alapját a gyülekezetben és otthonunk falain belül is a mások igényeinek és kívánságainak való alárendelődés adja. Ez a kölcsönösség elvén kell alapuljon. Amikor a családtagok egymás javát szem előtt tartva gyakorolják maguk az alázatban, a veszekedések helyébe máris a megbeszélések, a harag helyébe pedig idővel a megértés lép. Amikor a szűlő egészen kis korától kezdve szelíden és következetesen neveli és tanítja gyermekét, akkor fel sem merül, hogy elkezdjen hatalmaskodni felette, hiszen kettejük szeretet-kapcsolata már rég létrejött. A szülő és a gyermek így különösebb nehézségek nélkül át tud evezni a nézeteltérések tengerén, és a tinédzserévek hormon-áztatta viharain is. Ha azonban a gyermeknek már a legelső emlékei is arra nyúlnak vissza, hogy a félelemtől vezérelt szülője hogyan uralta le őt, akkor nyilván nem áll fenn kettejük között olyan bizalmi kapcsolat, amire valósággal építeni lehetne.
A gyermekek azt az utasítást kapták Istentől, hogy akkor is engedelmeskedjenek szüleiknek, ha azok túlságosan kontrollálják őket, vagy hatalmaskodnak felettük (Efézusbeliekhez 6:1; Kolossébeliekhez 3:20). A szülőket tisztelni kell, függetlenül attól, hogy az adott szülők érdemesek-e arra vagy sem (2.Mózes 20:12; Máté 19:19). Ha a szülők azonban bölcsek és alázatosak, akkor az otthon valósággal egy olyan egészséges keltetőházzá válik, ami bölcs és alázatos jövőbeli felnőtteket érlel.
Képzeljük el az alábbi jelenetet egy olyan háztartásban, ahol egy irányító vagy hatalmaskodó szülő fogja a gyeplőt:
Apa: Indulás a szobádba rendet csinálni, különben hat hónap szobafogságot kapsz!
Gyerek: Olyan gonosz vagy hozzám! Világgá megyek!
Apa: Nekem nem beszélsz vissza! Máris egy évre nőtt a szobafogságod, és az összes elektromos kütyüdet elveszem!
Gyerek: De szombaton már kitakarítottam! Anya pedig azt mondta, hogy így jó lesz.
Apa: És én talán anyád vagyok? Azt mondtam, takarítsd ki újra!
Az ilyen interakciók semmiképpen sem vezethetnek jó eredményre. Kezdetük és végük is harag keseríti. Most nézzük meg ugyanezt a szituációt egy olyan háztartás példáján keresztül, ahol a kölcsönös, szívbéli alárendeltség mintáját a szülők sikeresen adják át:
Apa: A szobád elég rendetlennek tűnt, mikor az előbb elmentem előtte. Mikor takarítottad ki utoljára?
Gyermek: Szombaton. Anya azt mondta, hogy így rendben lesz.
Apa: Az lehet, hogy szombaton még rendben volt, de úgy látom, hogy azóta sok mindennel játszottál, és nem pakoltál el magad után. Mi lenne, ha újra nekifutnál, én meg gyorsan megnézném, mielőtt elmegyünk pizzázni?
Gyerek: Nem értem, miért kell újra kitakarítanom, mikor egyszer már kitakarítottam.
Apa: Mert én vagyok az apukád, és szeretlek. Az én feladatom, hogy ráneveljelek arra, hogy felelősséggel bánj mindazzal, amit Isten rád bízott. Meglátod, az egész nem fog sokáig tartani. Fogadok, hogy öt perc alatt szépen rendet is tudsz tenni. Tudod mit? Csináljunk belőle egy kihívást! Én majd stoppolom az időt. Készen állsz? Egy, két, há', óra in-dul, hajrá!
A két forgatókönyv közötti fő különbség nyilván az apa hozzáállásában keresendő. Ahelyett, hogy az apa túlkontrolláló és basáskodó lenne, a második példában nyitottsággal és alázattal közelít gyermeke helyzetéhez. Az alázatos szívű apa partnerként szegődik a gyermeke mellé az általa megszabott cél elérése érdekében. Minden lehetőséget megragad, hogy gyermekét a helyes viselkedésre tanítsa és példát mutasson neki, így a gyermek is hamarabb el tudja fogadni, hogy ki a főnök. Amikor a szülők mind önmagukra, mind gyermekükre kellő megbecsüléssel tekintenek, akkor a gyermekek megtanulják átvenni ezt a tiszteletet. Ahelyett, hogy puszta erővel és kényszer által irányítaná gyermekei cselekedeteit, az alázatos szülő logika és következetesség által érleli gyermekei gondolkodását.
A basáskodó szülők működését a félelem irányítja. Ezek a szülők haragot és vádaskodást foganatosítva gyermekük ellenfeleként lépnek fel, így a békés feloldás reménye is elvész. A kompromisszumot és a szép szóval való meggyőzést inkább gyengeségnek tekintik, mintsem olyan eszköznek, amely által megtaníthatják gyermekeiket a készséges engedelmességre. A leuraló szülők tulajdonképpen attól tartanak, hogy elveszítik a gyermekeik feletti irányítást, ezért megfélemlítés által próbálnak irányítani. Ez viszont csak ritkán működik úgy, ahogy remélik. A természetüknél fogva is engedelmes gyerekek meglapulnak és külsőleg engedelmeskednek, közben viszont belül az önképük torzulásával és az önbizalmuk megnyirbálásával birkóznak. Az erős akaratú gyerekek nyíltan szembeszegülnek az ilyen irányítással, és ebből a végén csak még több baj származik.
Míg Isten elvárja a szülőktől, hogy a gyermek érdekében fékezzék meg a fiatalkori indulatokat és a gyermeki ostobaságot (Példabeszédek 22:15), addig azt az elvárást is támasztja velük szemben, hogy olyan szeretetet mutassanak gyermekeiknek, amilyet Ő tanúsít feléjük. Isten irántunk való gyengéd szeretetét gyakran hasonlítja a földi szülők szeretetéhez (Zsoltárok 103:13). Isten nem túlontúl irányító vagy hatalmaskodó természetű. Egészséges határokat szab, de mégis szabadságot ad nekünk arra, hogy magunk döntsük el, engedelmeskedünk-e Neki, vagy sem (5.Mózes 11:26-28). Az engedetlenségnek következményei vannak, az elszenvedett következmény viszont a tanulás egyik eszköze. Az irányító vagy hatalmaskodó szülők gyakran attól félnek, hogy gyermekeiknek negatív tapasztalatokban lesz részük, ezért olyan szigorú normákat állítanak eléjük, hogy utódaiknak valójában nem is lesz lehetőségük hibázva a hibáikból tanulni.
Isten a tökéletes atyai példakép. Abból, ahogyan ő nevel minket, azt is megtanulhatjuk, hogy hogyan kell megteremteni a kapcsolati egyensúlyt (1.János 3:1). Ahelyett, hogy leuraló lenne, szelíden vezet minket a helyes ösvényre (Példabeszédek 3:5-6). Ahelyett, hogy irányítana, szabaddá tesz minket arra, hogy megtapasztaljuk döntéseink következményeit (1.Mózes 2:16-17; János 3:16-18). Ahelyett, hogy haragossá és türelmetlenné válna, hosszútűrően várja, hogy megbánjuk tetteinket és visszatérjünk hozzá (2.Péter 3:9; Lukács 15:11-32). Néhány gyermeke visszaél ezzel a kedvességgel, és elutasítja szeretetét, ahogyan a mi gyermekeink közül is egyesek így fognak tenni velünk. Ő viszont jól tudja, hogy az a gyermek, aki a jóságos Atya szeretetét visszautasítja, az a hatalmaskodó Atya ellen is lázadni fog. Ha engedjük, hogy Isten magatartása legyen a követendő szülői modellünk, akkor idővel az egészséges egyensúlyi állapotot is el fogjuk érni.
English
Mit mond a Biblia a hatalmaskodó, basáskodó szülőkről?
