Kérdés
Mit értünk hitvallás alatt?
Válasz
A hitvallás teológiai értelemben nem más, mint az egyének, egyházak vagy szolgálatok által vallott alapvető hittételek összefoglaló nyilatkozata. Mint ilyen meghatározza azon alapvetésként szolgáló igazságokat, melyek a hit és a hitéleti gyakorlat minden területét szabályozzák. Az idők során a hívek mindig is dolgoztak ki ilyen nyilatkozatokat, amelyeket gyakran hitvallásként tanultak meg kívülről. Az egyik legkorábbi hittételt az 5.Mózes 6:4-7 igeverse fogalmazza meg: “Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” Ezt a parancsolatot a zsidók “sémach-ként” ismerik (ejtsd “semá”, jelentése: “halld”), és ez az alapja Isten minden egyéb parancsolatának, hiszen egyszerre állapítja meg Isten egységét, kiáltja ki Isten mindenek felett való felsőbbségét és az Isten szolgálatának mindenek előtt való elsőbbségét. Ezen korai hittételek közé soroljuk a Tízparancsolatot is.
Az egyik korai keresztény krédót a Korinthusbeliekhez írt első levél 15:1-4 igerészében találjuk. “Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint”. Ez a hitvallás a Krisztusba vetett üdvözítő hit lecsupaszított lényegét adja vissza. Az ehhez hasonló kijelentések egy olyan közös magot képeznek, amely köré az emberek összegyűlhetnek, hogy megéljék a hit egységét (1.Korinthusbeliekhez 1:10).
A hitvallások és hittételek megjelenése a korai egyházban gyakran a hamis tanítók felemelkedésével állt kapcsolatban. Az egyszerűen és általánosan megfogalmazott hitvallások nem szóltak az élet minden egyes részletéről, ennek következtében pedig a gyakorlatba való átültetésük akár nagyon különböző módon is végbemehet(ett). Ahogy egymás után jelentek meg a kétes fényű tanítások és gyakorlatok, a gyülekezetek vezetői összegyűltek, hogy átkutassák a Szentírás tanait, és meghatározhassák az egyház igaz, eredeti őshitét. Ezen (tanulási) folyamat lassú előrehaladását láthatjuk az Apostolok Cselekedetei 15:1-29-ben: itt annak lehetünk tanúi, amint egyes tanítók azt mondták, hogy a pogányoknak körül kell metélkedniük, hogy üdvözülhessenek. Az apostolok és a vének Jeruzsálemben ültek össze, hogy megvitassák e kérdést, majd levélben tájékoztatták a gyülekezeteket, hogy a Mózesi törvény megtartása nem szükséges az üdvösséghez. Az Apostoli Hitvallás, a Niceai Hitvallás és egyebek az ortodox hit hasonló kihívásaira adott válaszul születtek.
Manapság a legtöbb hittétel tematikus sorrendbe van rendezve, a tanítás elsődleges területeit felsorolva, a vonatkozó részletek feltüntetése mellett. Léteznek azonban a különböző keresztény hitvallásokban újra és újra feltűnő kulcsfontosságú tématerületek: Bibliológia - A Bibliáról szóló tanítás; Teológia - Istenről szóló tanítás; Antropológia - Az emberről szóló tanítás; Hamartiológia - A bűnről szóló tanítás; Krisztológia - Krisztusról szóló tanítás; Szoteriológia - Az üdvösségről szóló tanítás; Pneumatológia - A Szent Lélekről szóló tanítás; Ekkléziológia - Az egyházról szóló tanítás; Eszkatológia - A végdőkről szóló tanítás. E kategóriák mindegyikén belül számos alkategória található, és az egyházak között jelentős eltérések vannak az egyes területeket illető meggyőződéseikben. Az egyes hitelvek néha a lehető legáltalánosabb formában vannak megfogalmazva, ezzel teret engedve a hit minden árnyalatának, máskor pedig nagyon részletesek, hogy leszűkítsék az elfogadott hiedelmek és vallásos gyakorlatok körét.
Az egyháztörténelem arra tanít minket, hogy minél nyíltabb és általánosabb egy hitvallás, annál valószínűbb, hogy hamis tanítás üti fel a fejét. A történelem arra is megtanít minket, hogy bármit is mondanak az egyes hittételek, lényegében haszontalanok, amíg az egyházak és az egyének nem ismerik és nem követik őket. A múltban gyakori volt, hogy a hívők egyszerűen bemagolták a katekizmust és a hitvallásokat, így szilárd alapot kaptak, amelynek talaján vizsgálhatták az új eszméket. Manapság úgy tűnik, hogy az Isten tanítását illető uralkodó tendencia a nyitottság és/vagy a tudatlanság. A legtöbb keresztény nehezen tudná mélységekbe menően kifejezni, hogy miben hisz. Ennek az az eredménye, hogy a tanításban meg nem gyökerezett személyek hite olyan kollázshoz kezd hasonlítani, melynek egyes elemei nem ritkán élből ellentmondanak egymásnak. Isten Igéje ma is így szólít fel minket: “Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!” (1.Thesszalonikabeliekhez 5:21). Ez azt jelenti, hogy vizsgálnunk kell a dolgok igei megalapozottságát, hogy megtudhassuk, elfogadjuk vagy elvessük azokat. A múltban éppen ez vezetett a nagy hitvallások megfogalmazásához és az egyes hittételek pontos körvonalazáshoz, és ez az, ami ma is segít minket abban, hogy a Biblia alapján állva tudjuk, mit és miért hiszünk.
English
Mit értünk hitvallás alatt?
