Kérdés
Hogyan lehet a mennybe jutni – melyek az egyes vallások különböző nézetei?
Válasz
A mennybejutást illető nézetek tekintetében látszólag öt fő kategóriát különíthetünk el a világvallások körében. A legtöbb világvallás úgy véli, hogy a végső beteljesedéshez, értsük ezalatt akár az istennel való egység (hinduizmus, buddhizmus és baha'i)-, akár a szabadság és a függetlenség (szcientológia, dzsainizmus) elérését, a kemény munka és a bölcsesség kutatása által vezet út. Más vallások, úgy mint az unitarianizmus és a wicca, azt tanítják, hogy a túlvilági élet olyan, amilyennek az ember csak elképzeli azt, az üdvösség kérdése pedig fel sem merül, hiszen olyasvalami, mint az ember veleszületett (bűnös) természete valójában nem is létezik (és ezzel persze bűn sincs – a fordító megjegyzése). Néhányan pedig úgy vélik, hogy a túlvilág vagy nem létezik, vagy túlságosan megismerhetetlen ahhoz, hogy érdemben foglalkozzunk vele.
A judeo-keresztény Isten tiszteletének különböző elágazásai – vagyis az abból származtatható felfogások, nézetrendszerek – általában azt vallják, hogy az Istenbe és/vagy Jézusba vetett hit mellett különböző cselekedetek – így például a keresztség vétele vagy a házról házra való evangelizáció – véghezvitele biztosítja azt, hogy a hívő a mennybe kerüljön. Egyedül a kereszténység tanítja azt, hogy a lelki üdvösség – a Krisztusba vetett hit által – Isten ingyenes ajándéka (Efézusbeliekhez 2:8-9), valamint hogy a mennybe jutáshoz semennyi munka vagy semmiféle erőfeszítés nem szükséges, illetve semennyi munka vagy semmiféle erőfeszítés nem elegendő.
Ateizmus: A legtöbb ateista úgy hiszi, hogy nincs mennyország, és egyáltalán nem létezik semmiféle túlvilági élet. Felfogásuk szerint a halál után az ember egyszerűen csak megszűnik létezni. Mások közülük a kvantummechanika elméleti vívmányai és egyéb tudományos módszerek segítségével próbálják meghatározni, hogy mi lehet a túlvilág.
Baha'i: Sok más valláshoz hasonlóan a Baha'i sem tanít arról, hogy az ember bűnös természettel születik, mint ahogy arról sem, hogy az embernek szüksége van a gonosztól való megmentésre. Felfogása szerint az embernek egyszerűen meg kell szabadulnia a világ működéséről kialakított hamis hiedelmeitől, valamint a világgal való (személyes) kapcsolatát illető téves nézetektől. Úgy tartják, hogy Isten olyan követeket küldött, mint Ábrahám, Krisna, Zarathusztra, Mózes, Buddha, Jézus, Mohamed és Baha'u'llah, hogy ők magyarázzák el az embereknek hogyan juthatnak el ehhez az ismerethez. Ezek a próféták fokozatos és folyamatos kinyilatkoztatás által fedték fel a világ előtt Isten valós természetét. Az ember lelke a halál után is folytatja spirituális útját - mondják, és talán épp mennyország és a pokol néven ismert létállapotokon keresztül érkezik majd el arra a végső nyugvópontra, ahol egyesül istennel.
Buddhizmus: A buddhizmus szintén hisz abban, hogy a mennyország, vagyis a buddhista felfogás szerinti “nirvána” (állapota), valójában a lélekben való újraegyesülést jelenti az istennel. A nirvána transzcendentális (természetfölötti), boldogsággal áldott, spirituális létállapotának az eléréséhez az ún. nemes nyolcrétű ösvény követése szükséges. Ez magában foglalja az univerzum mibenlétnek megértését, valamint a helyes indíttatásból való, helyes módon véghezvitt cselekedeteket, beszédet és életvezetést is. Ezen pontok, valamint a nyolc ösvény fennmaradó utaink elsajátítása a buddhisták hite szerint visszavezeti a hívő lelkét istenhez.
Kínai vallás: A kínai vallás nem egy szervezett egyház, sokkal inkább különböző vallások és hiedelmek, köztük a taoizmus és a buddhizmus tanai ötvözetének tekintendő. Úgy tartják, hogy a hívek halál után megítéltetnek. Ennek nyomán a jók vagy a buddhista paradicsomba, vagy pedig a Tao lakóhelyére jutnak. A rosszakat egy időre a pokolba küldik, majd újjászületnek.
Kereszténység: A kereszténység az egyetlen vallás, amely azt tanítja, hogy az ember semmit sem tehet azért, hogy a mennybe jutását bármilyen módon is kiérdemelje, vagy hogy megfizessen azért. Az ember, aki a (veleszületett) bűnös természete rabszolgája, teljesen Isten kegyelmére kell hagyatkozzon, mikor hívőként elfogadja Jézus Krisztus bűneiért tett áldozatát. Az ember kizárólag a Krisztus halálába és feltámadásába vetett hit által üdvözül. A halál után a hívő keresztények lelke a mennybe kerül, míg a hitetlen embereké egy ideiglenes befogadóhelyre, amit pokolnak neveznek. Az utolsó ítélet után a hitetlenek örökre elszakíttatnak Istentől, és a tűz tavába vettetnek.
Konfucianizmus: A konfucianizmus az életben való helyes viselkedésre összpontosít, nem pedig valami jövőbeli mennyországra. A túlvilági lét nem megismerhető - mondják, ezért minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt a jelenvaló életet a lehető legjobbá tegyük, hogy tiszteljük az ősöket, és tiszteljük az idősebbeket.
Keleti ortodox: Az ortodoxia egy judeo-keresztény hagyomány származéka, amely a Szentírás kulcsfontosságú igeverseit úgy értelmezi újra, hogy az ember általi tettek máris elengedhetetlenné válnak a mennyország eléréséhez. Az ortodoxia tanítása szerint a Jézusba vetett hit szükséges az üdvösséghez, de míg a kereszténység azt tanítja, hogy a Krisztus hasonlatosságára való elváltozás Isten a hívő életében kifejtett hatásának következménye/eredménye, addig az ortodoxia szerint ez az üdvösség folyamatának része. Ha ezt a teózisnak nevezett folyamatot az ember nem kellőképpen abszolválja, akkor hívőként is elveszítheti az üdvösségét. Az igazán elkötelezett hívek a halál után valami olyan köztes létállapotba kerülnek, ahol a teózis folyamata révbe érhet. Azok a hívek viszont, kiknek bár van hitük, de a teózisukban mégsem értek el kielégítő előrehaladást, egy átmeneti “szörnyű állapotba” kerülnek, és végül a pokolban kötnek ki, hacsak az élő hívők nem imádkoznak értük, és nem tesznek irgalmas cselekedeteket az ő nevükben/helyükben. Az igazán elkötelezett hívek a végítélet után a mennybe-, míg a többiek a pokolba kerülnek. A menny és a pokol ugyanakkor valójában nem is valamiféle helynek tekintendő – állítják – hanem csupán az Isten jelenlétére adott különféle reakcióknak, hiszen nem létezik olyan hely, ahol Ő ne volna jelen: Krisztus követői számára Isten jelenléte a paradicsomot jelenti, a nem üdvözültek számára viszont ugyanez a jelenlét (azaz az Istennel való együttlét) maga az örök kínszenvedés.
Hinduizmus: A hinduizmus több szempontból is hasonlít a buddhizmushoz. A megváltás (a hindu megnevezés szerinti moksa) akkor érhető el, amikor a hívő végre kiszabadul a reinkarnáció körforgásából, és szelleme eggyé válik az istennel. Az ember úgy válhat szabaddá, hogy megszabadítja önmagát a rossz karmától, azaz a gonosz szándékok és gonosz cselekedetek hatásától. Ez három különböző módon érhető el: egy adott istennek való önzetlen önátadás és szolgálat által, az univerzum valós természetének megértése révén, illetve az istenek végső megbékítéséhez szükséges cselekedetek elsajátításán keresztül.
A hinduizmus, melyben bőven több mint egymillió különböző isten létezik, a megváltás valós mibenlétét illetően is különböző nézeteket vall. Az advaita iskola például azt tanítja, hogy az üdvösség csak akkor következik be, ha az ember képes lesz levetkőzni hamis énjét, minek következtében lelke megkülönböztethetetlenné válik az istenétől. A dualisták ezzel szemben ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, miszerint az ember lelke mindig megőrzi saját identitását, még akkor is, amikor az már összekapcsolódott istennel.
Iszlám: Az iszlám a judeo-keresztény Istenről való kép másolt változata, vagy annak karikatúrája. A muzulmánok abban hisznek, hogy az üdvösség azok számára válik elérhetővé, akik kellőképpen engedelmeskednek Allahnak, és a jó cselekedeteik így túlsúlyba kerülnek a rossz tetteikkel szemben. Abba vetik reménységük, hogy Mohamed tetteinek utánzása és szavainak ismétlése elég lesz a mennybe jutáshoz, de a biztonság kedvéért azért emellett pluszba más imákat is recitálnak, valamint böjtölnek, zarándoklatokra mennek, és jó cselekedeteket visznek véghez. Mindezt annak a reményben teszik, hogy megmérettetésükkor nem találtatnak majd túl könnyűnek. Az egyetlen olyan tett, ami garantáltan a paradicsomba juttatja a hithű muzulmánt, az Allahot szolgáló mártíromság, vagyis az önfeláldozó hősi halál.
Dzsainizmus: A dzsainizmus nagyjából a hinduizmussal azonos időben alakult ki Indiában, így nagyon hasonlít is hozzá. Felfogása szerint az ember helyes hitet kell valljon, helyes tudással kell rendelkezzen, és helyesen kell cselekedjen – lelke csak e módon tisztulhat meg a karmától. A dzsainizmus felfogása szerint azonban nincs teremtő. Nincs magasabb isten, aki felé kezeinket kinyújthatnánk, vagy aki a segítségünkre sietne. A megváltás ura nem más, mint az ember, aki egyben a saját sorsa irányítója is, aki felszabadult és tökéletes, aki végtelen felfogóképességgel, tudással, boldogsággal és erővel bír.
Jehova Tanúi: Az Őrtorony Társaság tanításai arra indítanak minket, hogy a Jehova Tanúit a kereszténység egy olyan szektájába soroljuk, amely félreértelmezi a Jelenések könyvét. A mormonokhoz hasonlóan a Jehova Tanúi tanítása szerint is több különböző szintje van a mennynek. A felkentek, akik Krisztus vére által részesülnek megváltásban, összesen 144000-en vannak. Ők azok, akik Jézussal együtt fognak uralkodni a paradicsomban. Ők, és nem mások, alkotják Krisztus menyasszonyát. A többiek számára Jézus áldozata csupán annyit jelent, hogy általa szabadultak meg az ádámi eredendő bűn átkától, a “hit” pedig nem több, mint egy lehetőség arra, hogy kiérdemeljék a mennybe jutást. A tanuknak meg kell tanulniuk a Királyság történetét, be kell tartaniuk Jehova törvényeit, és hűségesnek kell lenniük “Isten (földi) kormányzatához”, vagyis a 144000 vezetőhöz, akik közül jelenleg 9000-en tartózkodnak a földön. Kötelező nekik a Királyság hírének terjesztése, beleértve a házról házra való hittérítést is. Úgy hiszik, hogy haláluk után csak az ezeréves királyság idejére fognak feltámadni, melyben folytatniuk kell majd az odaszánt életvitelüket. Csak ezt követően kapnak majd lehetőséget arra, hogy hivatalosan is elfogadják Krisztust, és a 144000-es csoport uralma alatt éljenek az örökkévalóságban.
Judaizmus: A zsidók abban hisznek, hogy mind egyénként, mind pedig nemzetként megbékélhetnek Istennel. A bűn miatt (legyen az egyéni vagy kollektív) elveszíthetik az üdvösségüket, de azt bűnbánat által, jó cselekedeteken keresztül, valamint az Istennek odaszánt élet által vissza is nyerhetik.
A mormon vallás: A mormonok úgy tartják, hogy vallásuk a judeo-kereszténységből jött létre, (a lelki üdvösség tekintetében) viszont félreteszik Isten kegyelmét, és saját cselekedeteikre támaszkodnak. Ezzel azonban a vallásuk eredetére vonatkozó állításuk is gyorsan cáfolatot is nyer. A mennyről szintén sajátos felfogásuk van. Az “általános üdvösség” elve szerint, mellyel mindössze a második mennyországig lehet eljutni, el kell fogadni Krisztust (akár ebben az életben, akár az ezt követőben), és meg kell keresztelkedni, vagy legalább is egy élő rokonon keresztül helyettes-keresztségben kell részesülni. Ahhoz, hogy már a legfelsőbb mennyországba is bejussunk, hinni kell Istenben és Jézusban, meg kell térni a bűnökből, be kell keresztelkedni az egyházba, az LDS egyház (Utolsó Napok Szentjei) tagjának kell lenni, kézrátétel által részesülni kell a Szent Lélekben, engedelmeskedni kell a mormon “Bölcsesség szavának”, valamint Isten összes parancsolatának, és részt kell venni bizonyos templomi szertartásokban, beleértve a házasságkötést is. Az “egyéni üdvösség” ezen útja ahhoz vezet, hogy a hívő és házastársa maguk is istenekké válnak, és szellem-gyermekeket szülnek, akik valójában a Földre visszatért élő lelkek.
Római katolicizmus: A római katolikusok eredetileg úgy tartották, hogy csak a római katolikus egyházhoz tartozó tagok üdvözülhetnek. Az egyházhoz való csatlakozás hittanórákból, különféle szertartásokból és a megkeresztelkedésből álló hosszadalmas folyamatot foglal magába. Azokkal szemben, akik bár meg lettek keresztelve, de mégsem voltak a római katolikus egyház tagjai, idővel más követelményeket támasztottak, és akár már kereszténynek is lehetett tekinteni őket. A katolikus vallás szerint a keresztség vétele “normatíve” szükséges az üdvösség eléréséhez, de keresztségnek számít a “vérkeresztség” (azaz: mártíromság) vagy a “vágykeresztség” is (vagyis a megkeresztelkedés erős vágya). A továbbiakban a katekizmusból veszünk egy szemelvényt: “Azok, akik meghalnak a hitért, azok, akik katekumenek (értsd: hitújonc), és mindazok, akik az Egyház ismerete nélkül, de a kegyelem sugallatára cselekedve őszintén keresik Istent és igyekeznek akaratát teljesíteni, üdvözülnek, még ha nem is keresztelkedtek meg.” Az évek során bekövetkezett változások ellenére a keresztség vétele (vagy legalább is a megkeresztelkedés szándéka) még mindig szükséges az üdvösség eléréséhez.
A katolicizmus szerint a Krisztust elutasítók lelke haláluk után a pokolra kerül. Azok lelke, akik elfogadták Krisztust és megfelelő mennyiségű jó cselekedetet vittek véghez ahhoz, hogy így megtisztuljanak a bűntől, a mennybe jut. Azok viszont, akik hitben haltak meg, de a megtisztuláshoz szükséges lépéseket maguk nem hajtották végre, a purgatóriumba (tisztítótűz) kerülnek, ahol időleges, fájdalmas büntetésnek lesznek alanyai, amíg lelkük meg nem tisztul. A kínok általi megtisztulást az élet során elszenvedett fájdalmak, valamint a bűnösért tett mások általi felajánlások és imák enyhíthetik. Ha a megtisztulás lezárult, a lélek a mennybe mehet.
Szcientológia: A szcientológia a tekintetben hasonlít a keleti vallásokhoz, hogy felfogása szerint az üdvösségre az önmagunk és a világegyetem megismerésén keresztül tehetünk szert. Az ún. “thetán” (a szcientológia fogalma a lélekre) több különböző életen át utazva próbálja meg kivetni magából azon fájdalmas és traumatikus képeket, amelyek befolyása alatt az ember félelemtől vezérelve és irracionálisan cselekszik. Amint tehát a szcientológus “megtisztul” ezen a káros (ős)képektől, és “működő thetánná” válik, képes lesz irányítani a gondolatot, az életet, az anyagot, az energiát, de magát a teret és az időt is.
Sintó: A túlvilág a sintoizmusban kezdetben egy szörnyű, Hádész-szerű birodalom volt. A túlvilágról alkotott ezen képzetek mára már a buddhizmusba is átkerültek. A megváltás elérése a vezekléstől és a lélek tisztátalanságának vagy szennyezettségének elkerülésétől függ. Miután a tisztulás végbement, az ember lelke ősei lelkéhez csatlakozhat.
Szikhizmus: A szikhizmus a hinduizmus és az iszlám találkozása/konfliktusa eredményeként jött létre, és annak ellenére is továbbviszi a hinduizmus számos elemét, hogy a szikhek voltaképp monoteisták. A “gonosz” csupán az emberi önzés. Az üdvösséget a becsületes életvezetés és az istenről való elmélkedés útján lehet elérni. Ha a hívő elegendő mennyiségű és minőségű jó cselekedetet visz véghez, kiszabadul az újjászületés körforgásából, és eggyé válik istennel.
Taoizmus: Számos más keleti valláshoz hasonlóan (sinto, kínai népi vallások, szikhizmus) a taoizmus is a buddhizmusból vette át a túlvilágra vonatkozó számos nézetét. A taoisták kezdetben nem foglalkoztak a túlvilággal kapcsolatos aggodalmakkal, ahelyett inkább egy utópisztikus társadalom megteremtésére koncentráltak. Az üdvösséget a kozmoszhoz való igazodással és azon természetfeletti halhatatlan entitásoktól kapott segítséggel érték el, akik a hegyeken, a szigeteken és a Föld más helyein tartózkodtak. Az eredmény maga a halhatatlanság elérése volt. A taoisták végül azonban felhagytak a halhatatlanság keresésével, és átvették a buddhizmus túlvilágról szóló tanait.
Unitárius-univerzalizmus: Az unitáriusok azt hihetnek a túlvilágról és az oda való eljutás módjáról, amit csak akarnak, sőt, erre még buzdítják is őket. Általánosan viszont úgy vélik, hogy az embernek ebben az életben kell keresnie a megvilágosodást, valamint hogy nem szabad túl sokat aggódnia a túlvilági élet miatt.
Wicca: A wicca hívei sok különféle dolgot hisznek a túlvilágról, mégis úgy tűnik, legtöbbjük egyetért abban, hogy üdvösségre nincs szükség. Az emberek vagy harmóniában élnek az istennővel azáltal, hogy gondoskodnak az ő fizikai megnyilvánulásáról – vagyis a földről – vagy nem, melynek következtében rossz karmájuk háromszorosan sújtja őket. Vannak köztük, akik úgy vélik, hogy a lelkek egészen addig reinkarnálódnak, amíg meg nem tanulják életük összes leckéjét, és eggyé nem válnak az istennővel. Egyesek annyira elkötelezettek az egyéni életutuk követése mellett, hogy úgy vélik, maga az egyén határozza meg, mi fog történni vele halála után; ha a wicca hívei tehát úgy gondolják, hogy reinkarnálódni fognak, akkor reinkarnálódnak, ha úgy tartják, hogy pokolra érdemesek, akkor oda is kerülnek, ha pedig hiszik, hogy egyesülnek az istennővel, akkor az úgy is lesz. Mások közülük egyáltalán nem hajlandóak a túlvilági életről gondolkodni. Legyen bárhogy is, leszögezhető, hogy nem hisznek abban, hogy bűn létezik, mint ahogyan semmi olyan dologban sem, amitől (egy magasabb hatalom általi) megmentésre szorulnának.
Zoroasztrianizmus: A zoroasztrianizmus talán az első vallás, amely azt hirdette, hogy a túlvilági lét mibenléte és minősége az ember életében véghezvitt cselekedeteitől függ. Reinkarnáció nincs, csupán egy egyszerű ítélet, amire a halál után négy nappal kerül sor. A pokolban eltöltött elegendő idő után azonban még a kárhozottak is a mennybe juthatnak. Ahhoz, hogy valaki igaznak találtassék, a tudásszerzés és az önátadás eszközeihez egyaránt folyamodhat, a legcélravezetőbb út azonban mégis a jó tetteken, vagyis a cselekedeteken keresztül vezet.
Szeretnéd megtudni az igazságot arról, hogy hogyan kerülhetsz a mennybe? Keresd meg a “Mennybemenetel - hogyan garantálhatom az örök sorsomat?” című cikket az oldalunkon!
English
Hogyan lehet a mennybe jutni – melyek az egyes vallások különböző nézetei?
