settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent Jézus nevében imádkozni?

Válasz


A Jézus nevében való imádkozásról a János 14:13–14-ben olvashatunk: “És amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” Vannak, akik félreértelmezik ezt a verset, és azt gondolják, hogy ha az imáik végéhez hozzáteszik, hogy „Jézus nevében”, akkor Isten mindig megadja, amit kérnek. Ez lényegében egy varázsigének állítja be a “Jézus nevében” szavakat. Ez egyáltalán nem bibliai.

Imádkozni Jézus nevében annyit tesz, mint az Ő felhatalmazásával imádkozni és kérni az Atyát, hogy válaszoljon az imáinkra, mivel az Ő Fia, Jézus nevében jövünk elé. Jézus nevében imádkozni ugyanazt jelenti, mint Isten akarata szerint imádkozni, „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1 János 5:14–15). Jézus nevében imádkozni nem más, mint olyan dolgokért imádkozni, amelyek megtisztelik és dicsőítik Jézust.

A “Jézus nevében” kifejezés az imáink végén nem valami varázsige. Ha az, amit imában kérünk vagy mondunk nincs Isten dicsőségére, és nem az Ő akarata szerinti, akkor értelmetlen azt mondani, hogy “Jézus nevében”. A lényeg az, hogy hitelesen imádkozzunk Jézus nevében az Ő dicsőségére, és nem az, hogy bizonyos szavakat hozzátoldjunk egy ima végéhez. Az imában nem a szavak számítanak, hanem az ima mögötti szándék. A Jézus nevében elhangzó ima lényege az, hogy olyan dolgokért imádkozunk, amelyek megegyeznek Isten akaratával.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent Jézus nevében imádkozni?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries