Kérdés
Kihez imádkozzunk: az Atyához, a Fiúhoz vagy a Szent Szellemhez?
Válasz
Minden imát a Szentháromság Istenhez, vagyis az Atyához, a Fiúhoz és a Szent Szellemhez kell címeznünk. A Biblia tanítása alapján imádkozhatunk egyikükhöz vagy mindhármukhoz is, mivel Ők hárman egyek. Az Atyához a zsoltárossal együtt imádkozhatunk: „Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom!” (Zsolt 5:3) Az Úr Jézushoz éppúgy imádkozhatunk, mint az Atyához, mert egyek. Aki a Szentháromság valamely tagjához imádkozik, mindhármukhoz imádkozik. István vértanú így könyörgött kivégzésekor: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" (ApCsel 7:59) A Bibliával összhangban járunk el akkor is, ha Krisztus nevében imádkozunk. Pál így intette az efézusi keresztényeket: „adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” (Ef 5:20). Jézus biztosította tanítványait afelől, hogy bármit kérjenek is a nevében – vagyis akaratával egyező módon –, megkapják (Jn 15:16; 16:23). Arra is felszólít az Ige, hogy a Szent Szellemhez és az Ő ereje által imádkozzunk. A Szent Szellem segít az imádkozásban, amikor nem tudjuk, hogy mit vagy hogyan kérjünk (Róm 8:26; Júd 20). Talán úgy érthetjük meg legjobban, hogy milyen szerep jut a Szentháromság egyes tagjainak az imádkozásban, ha a Fiú által (a Fiú nevében), a Szent Szellem erejével és az Atyához imádkozunk. Mindhárman aktívan részt vesznek a hívő keresztény imádkozásában.
Ugyanilyen fontos kérdés, hogy kihez ne imádkozzunk. Egyes nem keresztény vallások arra biztatják követőiket, hogy különböző istenekhez, halott szeretteikhez, szentekhez vagy szellemekhez imádkozzanak. A római katolikus egyház tanítása szerint Máriához és különböző szentekhez is lehet imádkozni. Az efféle imák nem biblikusak, sőt kifejezetten sértik mennyei Atyánkat, s hogy miért, az könnyen belátható, ha meggondoljuk, hogy mi is voltaképpen az imádság. Az imádság több mindent magába foglal, melyek közül elegendő kettőre – a dicséretre és a hálaadásra – gondolnunk annak belátásához, hogy az imádság lényegében véve imádat. Amikor Istent dicsőítjük, imádjuk Őt azért, aki, és azért, amit az életünkben elvégez, hálaadó imáinkban pedig jóságáért, kegyelméért és szeretetéért imádjuk. Ilyenkor Istennek adjuk a dicsőséget, aki egyedül méltó rá. Azért nem helyes máshoz imádkozni Istenen kívül, mert az Úr senkivel nem osztozik a dicsőségén. Ami azt illeti, Istenen kívül bárki máshoz imádkozni bálványimádással ér fel. „Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42:8)
További elemei is vannak az imádságnak, amelyek szintén az imádat formáinak tekinthetők, így például a megtérés, a bűnbánat vagy a könyörgés. Annak tudatában térünk meg, hogy Isten megbocsátó és szerető Isten, aki Fia kereszthalálával már engesztelést szerzett a bűneinkre. Azért valljuk meg a bűneinket, mert tudjuk, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1:9), s imádjuk ezért Istent. Kéréseinkkel és könyörgéseinkkel azért járulunk elé, mert tudjuk, hogy szeret és meghallgat bennünket, majd imádjuk Őt azért, hogy kegyelmes és jóságos hozzánk, s válaszol az imáinkra. Mindezeket számba véve könnyen beláthatjuk, hogy lehetetlen bárki máshoz imádkozni a Szentháromság Istenen kívül, hiszen az imádság az imádat egyik formája, az imádat pedig egyedül és kizárólag Istent illeti meg. Kihez imádkozzunk tehát? A válasz egyszerű: Istenhez. Az, hogy csak és kizárólag Istenhez imádkozzunk, sokkal fontosabb, mint hogy a Szentháromság melyik tagjához címezzük az imánkat.
English
Kihez imádkozzunk: az Atyához, a Fiúhoz vagy a Szent Szellemhez?
