Kérdés
Mit értünk istenhit alatt?
Válasz
Az istehit az bizalom, ami Isten lényének beható megértésén alapszik. Isten személyének és felénk való jóakaratának “szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága” csak a Biblia kijelentéseiből ismerhető meg igazán. A hit azonban nem csupán az Isten személyét illető tények értelmi szinten történő elfogadását jelenti, hanem az Ő változhatatlan jelleméből fakadó-, az életünket egyedül átformálni képes meggyőződést is.
Az istenhitnek több különböző lépcsője, szakasza van. Először is hinnünk kell, hogy Ő tényleg létezik. Azonban Isten létezésében hinni önmagában még messze nem elég. A Jakab 2:19 igehely tanúsága szerint a démonok is hiszik Isten létezését, és ennek még a puszta gondolatába is beleremegnek.
Miután tehát elismertük és tudatosítottuk magukban Isten létezését, fel kell jussunk a hit második lépcsőjére, ami maga az elköteleződés. Az olyan hit ugyanis, ami tettekben nem nyilvánul meg halott hit, melynek az élő hittel semmilyen közös vonása sincsen (Jakab 2:26).
Azonban még az a hit, ami tettekre sarkallja az embert, sem elég. Ahhoz, hogy istenhitünk igaz lehessen, pontosan úgy kell elfogadjuk Őt, amilyennek kijelentette Magát Szaván, a Szentíráson, keresztül. Nem szabad Istennek csupán azon jellemvonásait és tulajdonságait elfogadjuk, melyek nekünk éppen szimpatikusak, vagy amelyeket egyáltalán képesek vagyunk megragadni, és vélhetően helyesen értelmezni. Ha nem olyannak fogadjuk el Istent, amilyen valójában, akkor tulajdonképpen hamis ábrándokat kergetünk, és konkrétan egy olyan néma, süket és béna bálványt alkotunk magunknak, ami képtelen megváltani, vagy bármi jót vagy rosszat cselekedni. A vallás pontosan ezt teszi. Minden olyan elképzelés, hiedelemrendszer, vagy emberi kijelentés, mely nem a Biblia tanítását veszi alapul, nem több halandó alkotta vallásnál, valami ember-csinálta istennel a középpontban. Ahhoz, hogy istenhitünk igaz legyen, az egy igaz és valóságos Istenben kell gyökerezzen. A Biblia Istene három személy tökéletes egységében létezik (lásd Szentháromság), tehát az Istenbe vetett igaz hit, mind az Atya-, mind a Fiú-, mind pedig a Szent Lélek személyét Istenként kell tisztelje - csak, hogy egy példát emeljünk ki.
Korunkban igen nagy fejetlenség uralkodik a hit valós természetének megítélését illetően. Egyesek azt mondják, hogy a hit nem más, mint olyan dolgokra, vagy dolgok együttesére, adott válasz, melyeket szimplán nem értünk (sőt, melyekről adott esetben még azt is tudjuk, hogy nem igazak), vagyis a hitben a butaság-, de legalább is a (választott) tudatlanság megnyilvánulását látják. A posztmodern ateisták hitüket ezzel szembe az empirikus bizonyítékokon alapuló tudományba vetik. Szerintük a keresztények - jobb híján - csak hisznek valamiben, mondjuk valamiféle istenben, míg ők kézzelfogható bizonyítékok mentén hagyják magukat a tudomány által vezetni. Ez a szembeállítás azonban nem csupán hamis ellentétpárok felállításán alapszik (hit versus tudás), de teljesen vak az istenhit valós természetére is.
Az Istenbe vetett hit nem egy minden bizonyítékot nélkülöző, vagy akár tudatosan mellőző, merész lépés a sötét éjszakába. A hit egyszerűen a bizalom megnyilvánulása. A bibliahű keresztény ember Istenben bízik. A tudományt magasztaló ateista pedig a tudományos eredményekben hisz. Mikor például az ateista egy a tudományos módszertan mentén kifejlesztett gyógyszert vesz magához, akkor tulajdonképpen saját hitét gyakorolja, ugyanis bízik a kutatások eredményében, módszerei helyességében. Bízik abban, hogy a gyógyszer javára válik majd, és nem ártani fog neki. Sok ember egyszerűen a tudósok és szakértők szavának hisz, mikor - a példánknál maradva - gyógyszerhez nyúl, ugyanis a legtöbb esetben sem ideje, sem ismerete, sem szellemi kapacitása nincs arra, hogy felmérje, pontosan hogyan fejlesztették ki az adott szert, vagy hogy ki és miért fejlesztette ki azt. Persze közöttük is akadnak olyanok, akik csak vonakodva nyelik be a pirulát, mások azonban nagy bizalommal tekintenek a gyógyszercégek szakértelmére, és az állami hatóságok ellenőrző szerepére stb. Legyen bárhogy is, végső soron oda lyukadunk ki, hogy mindenki, aki beveszi a gyógyszert, hittel veszi be azt. Könnyen belátható az is, hogy nem a gyógyszerbe vetett hit mértékétől függ, hogy a gyógyszer beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, hanem egyedül a gyógyszer hatékonyságától. Teljesen mindegy, hogy kétkedve, a gyógyszerbe vetett hit teljes hiányával veszem magamhoz azt, vagy sem, hiszen egy valóban működő szer (az előírt adagolás és beviteli mód figyelembe vétele mellett) hatékonyságát cseppet sem befolyásolja az adott készítménybe vetett hitem mértéke és minősége. A hit tehát nem a kételkedés ellenpontja, sőt, a hit egy jó adag kétkedést is megenged (lásd Márk 9:24). Az ember hihet valamiben (azaz bízhat valamiben és elkötelezheti magát amellett) úgy, hogy egyidejűleg kételyei is vannak az adott elképzelést vagy személyt illetően, melyre/akire hite irányul. A kétség valójában "olyan hit, ami megerősítést keres" – hangzik a népi bölcsesség.
Egyesek talán egyszerűen azért bíznak Istenben, mert egy belső hang, amit akár megérzésnek, intuíciónak is nevezhetünk, ezt sugallja nekik. Olyanok is vannak, akik hívő közegben nőttek fel, és Isten ihletett Igéjével gyerekkoruktól fogva megismerkedhettek. Ők már megtapasztalták Isten működését saját-, és mások életében, így nem is csoda, hogy alapvető belső bizalommal fordulnak Isten felé. Mások csak aprólékos vizsgálódás, és hosszas belső vívódás után hajoltak meg a mindannyiunkat körülvevő bizonyságok nagy fellege előtt. Függetlenül attól, hogy a Biblia Istenébe vetett bizalom belső hangtól vezérelve, vagy külső bizonyítékok elismerése mentén alakul ki, mindkét esetben igaz hitről beszélhetünk.
A fentiekhez hasonlóan, az ateista is intuitíve-, vagy éppen körültekintő ismeretszerzés mentén juthatott el arra a döntésre, hogy ő ateista lesz. Végtére is ő annak a hitét választotta, hogy Isten nem létezik: vagy azért, mert az ösztöneire hagyatkozott, vagy pedig mert vizsgálódásai vezették erre. A döntés meghozatala után pedig igyekezett életét a hitével összhangba hozni. A posztmodern ateisták állításával szemben, mindenki rendelkezik valamiféle hittel, mindenki bízik valamiben. Teljességgel lehetetlen úgy élni, hogy semmiben sem bízunk, még ha csupán az öt érzékszervünk által közvetített ingerekről, vagy agyunk észleleteiről legyen is szó. Nem a hitünk megléte, hiánya, vagy annak mértéke tehát ami számít, hanem hogy hitünk mire/kire irányul, azaz hogy mi, vagy ki a hitünk tárgya és alanya.
English
Mit értünk istenhit alatt?
