Kérdés
Mit tanít a Biblia a jó és a gonosz szembenállásáról?
Válasz
Az egész emberiség legáltalánosabban elterjedt hiedelmei közé tartozik a “jó és a gonosz között feszülő ellentét”. Minden történelmi korszak minden kultúrája felismerte e tusakodást, és saját maga módján igyekezett azt magyarázni. Így a jó és a gonosz fogalmának meghatározása-, illetve a kölcsönhatásukról alkotott vélemények nagyon eltérnek egymástól. Mégis kijelenthető, hogy az egész emberiséget áthatja annak a hite, hogy a “jó” és a “gonosz” között csak van valami különbség. Az összes felvázolt lehetőséget és elképzelést egybevetve rádöbbenünk, hogy kizárólag a Biblia nyújt tartalmilag teljesen koherens, a gyakorlati életbe csonk nélkül átültethető perspektívát a jó és a gonosz valós viszonyáról. (Zsoltárok 25:6-15).
A Biblia szerint a “jó kontra gonosz” jelenségének valós volta nem vélemény kérdése (vagyis nem attól függ, hogy én személyesen elhiszem, hogy ez az ellentét létezik – a fordító megjegyzése), mint ahogyan két lény vagy két erő egyenrangú küzdelmének sem tekinthető. A Szentírás még csak nem is utal arra, hogy a jó és a gonosz határai valaha is változnának, de azt sem állítja, hogy a köztük fennálló konfliktus örökké tartana. Különösen fontos kiemelnünk, hogy a Biblia cseppet sem sugallja azt, hogy egyes emberek jók-, míg mások gonoszak volnának.
Ehelyett Biblia azt tanítja, hogy a jó és a gonosz fogalmai a tökéletes és változhatatlan Isten jelleméhez mérten lettek meghatározva. Minden ember saját, egyéni szintjén kell megküzdjön a gonosz jelenlétével és annak kísértéseivel. A Szentírás rögzíti, hogy végül kivétel nélkül minden gonosz legyőzetik és büntetésben részesül. Arra is tanít minket, hogy a jóságnak létezik egy végső, abszolút mércéje, melynek betöltésére nekünk is törekednünk kell – egy olyan mérce nem valami magasztos eszmén alapszik, hanem egy személy ismeretében gyökerezik.
A jó és a rossz objektív módon különbözik/megkülönböztethető egymástól
A Biblia világosan kijelenti, hogy valós különbség van a jó és a gonosz között. Egyes világnézetek szerint minden erkölcsi különbségtétel csupán azon alapul, hogy egy adott kor, kultúra, személy mit fogad el jónak és rossznak, vagyis azon, hogy mit részesít előnyben és mit nem. Az ateizmus elméleti kerete például élből kizárja azt, hogy objektív alapon definiálhassuk a “jót” és a “gonoszt”. Egy isten nélküli világegyetemben csak olyan dolgok léteznek, amelyeket az ember részesít előnyben, és olyanok, amelyeket nem (vagyis az ember válik mindennek a mércéjévé – a fordító megjegyzése). Pontosan ebben keresendő annak a legfőbb oka, hogy az ateista filozófiák előbb vagy utóbb, de végtére mindig az erőszak és a zsarnokság felé hajlanak: nem ismernek el magasabb tekintélyt ezzel pedig nem marad semmi és senki, ami/aki a hatalmon lévők szeszélyeit megzabolázná.
Azt az elképzelést, mely szerint a jó és a rossz meghatározása az esetleges preferenciáktól vagy egy adott helyzettől függ, erkölcsi relativizmusnak szokás nevezni. Ezt az eszmét a Szentírás azonban hamisnak azonosítja be és veti el. A Biblia egyes dolgokat “jónak”, míg másokat “gonosznak” mond (Ézsaiás 5:20; Rómabeliekhez 12:9). Ez a dichotómia tükröződik az olyan témák következetes használatában is, mint a világosság és a sötétség kettőse, azok ellentéte (Ézsaiás 9:2; Máté 4:16; János 1:5; Efézusbeliekhez 5:8). Minden ember végső sorsa attól függ, hogy a Jóistenhez igazodik-e, vagy szembeszegül Vele (1.Korinthusbeliekhez 6:9-11; Jelenések 21:8).
A jó és a gonosz megkülönböztetése csak egyetlen változhatatlan mércére való hivatkozás által lehetséges: Isten tökéletes jellemére tekintve. Istenre nem vonatkozik az erkölcs, hiszen Ő maga az erkölcs forrása, és minden csak az Ő személyhez képes lehet erkölcsileg helyes vagy erkölcstelen. Az erkölcs szintén nem változik, mivel Isten tökéletes természete örök és változatlan. Az olyan ellenérvek, melyeket Euthyphro dilemmája igyekezett körvonalazni, kudarcra vannak ítélve, mivel nem tesznek különbséget az örökkévaló, változatlan Isten és az ókori görög vallás szeszélyes istenségei között.
A jó és a gonosz nincs egyenlően kiegyensúlyozva
Szépirodalmi és fantasy regények hasábjairól is gyakran visszaköszön az az elképzelés, mely szerint a jó és a gonosz arányosan kiegyensúlyozott, egyenrangú erők. E nézet szerint tehát végtére egyikük sem ura a helyzetnek – a nap végén elvileg bármelyikük győzhet. Ez nem más, mint a dualizmus koncepciója, amely azt sugallja, hogy egy örökös egyensúly áll fenn a jó és a gonosz erői közt. E dualista megközelítés egyes képviselői bizonyos esetekben még akár azt is állítják, hogy az olyan ellentétes lényegű létezők, mint Isten és a Sátán között patt-helyzet alakult ki az irányításért és a hatalomért folytatott küzdelemben.
Egyes világnézetek tanítása szerint végül minden jó és gonosz végül egyensúlyba kerül. Ez a karma elképzeléséhez hasonló keleti bölcselethez köthető, amely azt sugallja, hogy a jó és a rossz eredendően nincsen egymással egyensúlyi helyzetben, viszont egy napon beáll majd ez az egyenlőség.
A Szentírás a dualista felfogást is hamis tanításként veti el. A Biblia hűen jelzi Isten abszolút felsőbbségét, mint ahogyan azt is, hogy Őt a legyőzettetés legkisebb veszély sem fenyegeti (Jób 42:2; Zsoltárok 89:8; Galátziabeliekhez 6:7). Minden amit Sátán tesz, az csupán (jól behatárolt ideig) “meg lett neki engedve”, viszont semmi olyanra nem képes, ami által ledönthetné Isten trónját (Jób 1:12; Jelenések 9:1; 20:7). Bibliai értelemben szólva, a gonosz vereségre és pusztulásra van ítélve. Egyetlen gonosz cselekedet sem úszhatja meg az ítéletet; akik befogadják Krisztust, azokért Ő fizetett a kereszten (2.Korinthusbeliekhez 5:21), azok pedig, akik elutasítják Őt (János 3:36), maguk fizetnek meg a tüzes tóban töltött örökkévalósággal (Jelenések 20:11-15).
A jó és a gonosz nem külsődleges
Kézenfekvő, hogy az emberiség rendelkezik a jó és a gonosz közötti alapvető különbségtétel képességével (Rómabeliekhez 1:18-20). Ez magyarázza, hogy az erkölcsi színezetű érvelés képessége – vagyis a “mi van” a “mi kellene legyen” állapotok megkülönböztetése – hogyan lehet egyetemes (fajspecifikus) emberi jellemző. Ez persze még koránt sem jelenti azt, hogy minden ember azonos módon határozza meg a jót és a gonoszt. Az erkölcsöt persze nem valami külső, semleges megfigyelőként vizsgáljuk; az erkölcsi vita már jelentésénél fogva is magában foglalja a vitát levezető/folytató személy(eke)t is.
A Biblia jóról és rosszról szóló tanításának egyedülálló sajátossága, hogy azt hirdeti, kivétel nélkül minden ember ki van téve-, minden ember alá van vetve a bűnnek és a gonoszságnak (Rómabeliekhez 3:10; 3:23). Az erendően bűnös emberi természet bibliai meghatározása szerint a jó és a rossz közötti választóvonalat nem lehet egyszerűen az egyes emberek között meghúzni, hanem sokkal inkább minden egyes emberen belül. Az emberi természet ezen alapvető vonását kulcsfontosságú helyesen értenünk (Máté 15:19-20). Alekszandr Szolzsenyicin, a Gulag írójának elhíresült mondása is valami nagyon hasonlót fejez ki: “Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva űzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket. De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?”
C. S. Lewis erről - némileg közérthetőbb nyelven - így elmélkedett: “Kereszténynek lenni annyit tesz, megbocsátani a megbocsáthatatlant, hiszen Isten már megbocsátotta a benned lévő megbocsáthatatlant” (lásd Máté 6:14-15).
Az evangéliumban található egyik alapigazság szerint kivétel nélkül minden ember bűnös, és mindenkinek szüksége van a Megváltóra. A bibliai kereszténység nem valami földi csatározásként tekint (János 18:36) a jó és a gonosz szembenállására, nem egy olyan problémaként, amit a bosszú vagy a megtorlás fog végleg feloldani (Rómabeliekhez 12:20-21), de nem is egy további mérlegelésre ajánlott elvont filozófiai álláspontként. A Biblia szerint minden ember jóra-, azaz a jónak cselekvésére lett rendelve (1.Mózes 1:27; Galátziabeliekhez 3:28), de a gonosz szív nyavajája sújtja (Rómabeliekhez 7:15-25), amit csak a Jézus Krisztusba vetett élő hit gyógyíthat meg (János 14:6). A megváltás minden egyes ember számára elérhető (Máté 7:7-8; Jelenések 22:15) – múltjától vagy bűnei mélységétől függetlenül (1.Korinthusbeliekhez 6:9-11).
A jó a gonosz konfliktusa “igaz ítéletért” kiált
A Biblia “a jó és gonosz szembenállásáról” szóló tanításának egy további kulcsfontosságú aspektusából az is világosan kitűnik, hogy egyetlen ember sem tévedhetetlen, még (vagy különösen) szellemi kérdésekben sem. Akik a Szent Lélek vezetésébe kapaszkodnak, helyesebben meg tudják ítélni a szellemi dolgokat, mint meg nem tért embertársaik (1.Korinthusbeliekhez 2:14). Jól teszik, ha ebben gyakorolják magukat. A Szentírás világosan kijelenti, hogy minden ember ki van téve a bűnnek, de legalább ilyen világosan jelenti ki azt is, hogy minden ember alá van vetve a korrekciónak (Zsidókhoz 12:5-11), a tanulásnak (2.Timótheushoz 2:15) és testi-szellemi korlátoknak is (1.Sámuel 16:7).
A Máté 7. fejezetében Jézus részletekbe menően magyarázza hogyan kell helyesen különbséget tenni a jó és a gonosz között: helyesen kell “ítélni”, azaz “igaz ítéletet” gyakorolni – mondja a Mester (János 7:24). A Biblia ajánlja az Ige mindennapi vizsgálatát, azaz elmélyült tanulmányozását (Apostolok Cselekedetei 17:11), és egyenesen felhív arra, hogy alaposan tegyünk próbára minden lelket és tanítást (1.János 4:1), felszólít minket, hogy mindig, mindenkinek legyünk készek számot adni élő hitünkről (1.Péter 3:15), de attól is óvva int, hogy a kinyilatkoztatott igazság teljességétől új tanításokhoz pártoljunk el (Galátziabeliekhez 1:8-9).
A Szentírás nem utal arra, hogy a “jó és a gonosz harca” egy leegyszerűsíthető, kétváltozós koncepció lenne. Mivel végső soron kizárólag Isten tökéletes, a Biblia teret enged a “jó és a még jobb” közötti skálának is. Isten a kezdeti teremtését “jó”-nak (1.Mózes 1:25) – , majd a teremtés betetőzésével “igen jó”-nak nevezte (1.Mózes 1:31). Az Istentől ajándékba kapott dolgok némelyikét több módon is lehet használni, így nem mondhatjuk minden esetben, hogy egy adott dolog automatikusan és kizárólag jóra vagy egyedül rosszra volna alkalmas (az elvet találd itt - 1.Timótheushoz 4:4). A jó és a gonosz szembenállásának bibliai megközelítése cseppet sem sugallja, hogy vagy tökéletesen szent egy adott dolog, vagy pedig teljesen sátáni. Arról viszont világosan tanít, hogy sok Isten-adta szabadságuknak egyaránt vannak jó és rossz aspektusai (1.Korinthusbeliekhez 6:12). Hasonlóképpen igaz az, hogy bár minden bűn az Istentől való elszakadáshoz vezet, a Szentírás egyes bűnöket úgy említ, mint amelyek más bűnöknél förtelmesebbek.
A Biblia elismeri, hogy az emberi tapasztalataink nem mindegyikére adható egyértelmű, fekete-fehér erkölcsi válasz. A Szentírás csak a legfontosabb sarokpontokra összpontosít, amelyeket muszáj jól (fel)ismernünk, nem pedig az emberi hétköznapok minden elképzelhető helyzetét listázza (János 21:25). Ez persze egyben azt is jelenti, hogy egy-egy etikai kérdés kapcsán még a legőszintébb újjászületett bibliahívő keresztények között is lehetnek nézeteltérések (1.Korinthusbeliekhez 10:23-33). Mikor Isten Igéje nem nyilatkozik egy konkrét kérdés ügyében (1.Korinthusbeliekhez 5:6), akkor annak elfogadására és türelemre int minket (Titusz 3:9). Persze a lelkiismeretet se hiába kaptuk (Rómabeliekhez 14:23).
Az igazság objektív, tárgyilagos természetű; legyen szó bármilyen véleményről vagy megközelítésről, valakinek igaza lesz, és valaki pedig szükségszerűen tévedni fog (értsd: két, egymást kölcsönösen kizáró tartalmú megállapítás nem lehet egyidejűleg és egyaránt igaz – a fordító megjegyzése). Az emberekből azonban hiányzik Isten erkölcsi tökéletessége; ez tükröződik a Biblia a jó és a gonosz ellentétéről szóló tanításaiban, mint ahogyan annak tényében is, hogy Isten Igéje újra és újra hangsúlyozza, hogy igenis szerepünk van a jó és a helyes választásában.
A Szentírás arra bátorítja a híveket, hogy az üdvösséget nem érintő ilyen-olyan hitbéli meggyőződések vizsgálatánál tartózkodjanak az olyan kifejezések használatától, mint a jó, rossz/gonosz, bűn és így tovább (Rómabeliekhez 14:1-12). Ellentétben azzal, amit egyesek (magukról is) hisznek, a Biblia köntörfalazás nélkül ismeri el, hogy az ember messze nem mindig hoz helyes erkölcsi ítéletet. A dolgok szellemi megítélésére a Biblia egyenesen felszólít minket (János 7:24), attól viszont óvva int, hogy akár csak egyszer is kárhoztatva elítéljünk valakit. Emellett arra tanít, hogy minden időben és szituációban alaposan fontoljuk meg, hogy Isten szerint mi volna a helyes lépés (Efézusbeliekhez 5:10).
A jó és a gonosz ellentéte állásfoglalásra késztet
A jó és a gonosz ellentétéről szóló bibliai tanítások együttese egy olyan konklúzió levonására késztet, mely egyben határozott állásfoglalásra is sarkall minket: minden embernek kötelessége e kettő közül választania. Választásunk teljes mértékben az Isten létezésére és uralmára adott válaszunkkal esik egybe. Ő ugyanis egy személyben Teremtőnk, és az abszolút jó fogalmának valós tartalma. Percről percre, helyzetről helyzetre választásra kényszerülünk: az Ő akaratát akarjuk követni, vagy lázadozva a bűnt választjuk (1.Korinthusbeliekhez 10:13). A örökkévalóságra vásznára vetítve ez azt jelenti, hogy vagy az Ő személyét-, és az általa kegyesen felajánlott üdvösségét választjuk (János 3:16; 14:6), vagy pedig a bűn szövetségében Vele szembe sorakozunk fel (János 3:36). Bár mi, emberek, tökéletlenek és tévedhetőek vagyunk, a jó és a gonosz háborújában oldalt kell foglalnunk, semlegesek nem tudunk maradni (hiszen a csatatér, ahol minden ütközet zajlik maga a szívünk! - a fordító megjegyzése). Nagy vonalakban maradéktalanul igaz, hogy szívünk vagy Isten jóságát keresi és kutatja (Máté 7:7-8; Rómabeliekhez 2:4), vagy a gonoszság önzését hagyja magának pléhtálcán felszolgálni (1.Péter 3:10-12).
English
Mit tanít a Biblia a jó és a gonosz szembenállásáról?
