Kérdés
Hogyan értsük azt, hogy jó tetteink a megváltásunk eredménye?
Válasz
Az Efézusbeliekhez írt levél 2:8-9 világosan adja tudtunkra, hogy nem a jó tetteink miatt lehet részünk megváltásban. Tény, hogy mielőtt megragadjuk Isten felénk nyújtott megváltó jobbját minden egyes “jó tettünk” testünkből-, és nem az Ő Szent Lelkéből fakad. Így tehát még a legnemesebb és legnagyobb emberi törekvéseink is elégtelenek, hiszen mindnyájan szűkölködünk “Isten dicsősége nélkül” (Rómabeliekhez 3:23; Ézsaiás 64:6). Megváltásban kizárólag azért lehet részünk, mert Isten könyörülő és kegyelmes, és lehetőséget adott nekünk arra, hogy igaznak nyilváníttassunk, holott valójában nem is vagyunk azok (Zsoltárok 86:5; Efézusbeliekhez 2:4). Mikor Jézus Krisztus bűnné vált értünk (2.Korinthusbeliekhez 5:21), akkor mi az Ő igazságosságát kaptuk ajándékba. A megváltás nem más, mint az Istentől való csereüzlet: minden erőfeszítésünk izzadságszagú, vérfoltos rongya helyébe Jézus Krisztus tökéletességet kapjuk cserébe. Mivel Ő önkéntes halálával és azt követő feltámadásával minden bűnünk büntetését magára vette és elhordozta, így mi már tökéletesek vagyunk Isten szemében (Rómabeliekhez 5:1). Bűneink jogos megtorlása Őt sújtotta, így mi, kegyelméből megigazulva, szabadon távozhatunk. Minden nap az Ő igazságosságát kell magunkra öltsük, mint egy tökéletes, és minden folt nélküli ruhát. Öltözzük hát fel minden nap az Úr Jézus Krisztust, hiszen Ő maga az Igazság (Rómabeliekhez 13:14; János 14:6).
Megtérésünk pillanatában Isten Szent Lelke beköltözik bűnbánó ember szívünkbe (Apostolok Cselekedetei 2:38). Önös késztetéseink többé már nem teljhatalmú zsarnokai életünknek. Immáron az Úr Jézus Krisztus ül szívünk trónján. Pontosan ezt jelenti az, hogy Jézus az életünk “ura” (Rómabeliekhez 10:9; Kolossébeliekhez 2:6). Ő mindent újjá tesz, mindent átformál és megváltoztat. Egyre inkább Isten látásmódja szerint kezdjük el szemlélni az életet, életünket, nem pedig a saját, véges nézőpontunkból. John Newton, a 18. századbeli igehirdető/dalköltő, a “Csodálatos kegyelem” című énekben ezt így fejezte ki: “Már elvesztem, de most meglettem; vak voltam, de most már látok.”
Mindazon bűneink szennyére, melyben eddig balga tudatlanságunkban dagonyáztunk, most már pontosan rámutat a Szent Lélek. Isten ismerete azt is magába foglalja, hogy mi is egyre inkább úgy vélekedünk a bűnről, mint Ő: “Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született”(1.János 3:9). Más szavakkal tehát, a hívő életében a bűn egyre inkább alábbhagy. Persze a hívő ember is sokszor és sokféleképpen vétkezik, azonban a bűn már nem jut élete legmeghatározóbb szerepéhez. Tapintható különbség van a Krisztus nélküli élete-, és az Úrban kapott új élete között. Az újjászületett keresztény “megtéréshez illő gyümölcsöket” terem (Máté 3:8). Csak a megváltásunk teszi lehetővé, hogy Isten Lelkének vezénylete alatt “szellemben” éljünk, és hogy az Ő ereje által olyan tetteket vigyünk véghez, amelyek már Isten örökérvényű mércéje szerint is jónak számítanak (Galátziabeliekhez 5:16).
Az Efézusbeliekhez 2:10 igehely ma is így szól hozzánk: “Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Isten megváltásunkkal nem “csupán” azt akarta elérni, hogy megmentsen minket a tüzes tó kárhoztatásának minden kínja elől, hanem hogy az Ő jellemvonásait és az Ő jóságát sugározzuk a világba. Isten leginkább abban leli örömét, hogy minél jobban egyszülött Fia, Jézus Krisztus, ábrázatára változzunk el (Rómabeliekhez 8:29). Az ember kezdetben Isten képére lett teremtve (1.Mózes 1:26-27) . A bűn azonban durván eltorzította az Isten hasonlatosságára kreált embert. Mikor azonban Isten saját vére árán vásárolt minket vissza a bűn adósrabszolgaságából, akkor az volt a szándéka, hogy helyreállítsa bennünk az Ő képét, és hogy felszabadítson minket mindazon jó cselekedetekre, melyekre teremtett minket. Mikor a Szent Lélek lakozást vesz a szívünkben, akkor olyan tettekre vezet el minket, melyek Isten dicsőségét emelik (János 14:26). Minél jobban megismerjük Istent, annál nagyobb lesz bennünk a vágy, hogy az Ő tetszését keressük. Ez a bennünk dolgozó belső késztetés pedig, végső soron, jó tettekhez vezet.
A Biblia tanításával nem egyeztethető össze az, hogy valaki megváltásban részesül, de élete mégsem megy át semmilyen változáson, illetve hogy a változásra való hajlandóság sincsen meg személyében. Sajnos sok olyan embertársunk van, akik a vak vallások által propagált, emberi szemeknek tetszelgő rituálékban vesznek részt, melyek bár külsőleg azt hirdetik, hogy átadták életüket Krisztusnak, életstílusuk azonban cseppet sem változik meg. Ekkor okkal gyanakodhatunk arra, hogy valójában nem adták át szívüket Krisztusnak, vagyis ebben az esetben “holt” hitről beszélhetünk (Jakab 2:26). (Mielőtt azonban szeretetlenül ítélkeznénk szolgatársaink felett - lásd Rómabeliekhez 2:1 - tartsuk észben, hogy nem minden lelki változás látványos. Így tehát csak azért, mert a megtérés után jóval később is vannak testvérünk életében jól látható-, és hallható bűnök, az még messze nem jelenti azt, hogy Isten Szent Lelke ne dolgozna benne - a fordító megjegyzése.) Ha tehát egy sötét szobában felkapcsoljuk a lámpát, és semmi sem történik, azaz ugyanolyan sötét marad, akkor ott joggal feltételezhetjük, hogy valami hibádzik. Nem volna túl logikus azt állítani, hogy bár a lámpa ég, a szoba mégis éjsötét marad. A fény feltűnésekor természetes módon oszlatja el a sötétet. Mikor egy sötét szív befogadja a megváltás fényét, akkor belülről is megvilágosodik (János 12:46). Életünk dolgainak fontossági sorrendje, vágyaink, kilátásaink mind megváltoznak. Életünkben először látunk tisztán. Ha azonban a bűn sötétsége továbbra is megmarad, akkor méltán feltételezhetjük, hogy a fény igazából sosem kapott bebocsátást.
Egy másik bibliai analógiával élve, maga Isten akarja megteremni életünk gyümölcseit (lásd Galátziabeliekhez 5:22-23). Isten a szőlősműves, Jézus Krisztus a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők vagyunk. A szőlővesszők természetszerűleg is a szőlőtőhöz kapcsolódnak. A szőlőtő tartja meg és táplálja őket, Belőle fakad az életük, és a gyümölcstermőképességük is csak Tőle származik. Jézus ezt ezekkel a szavakkal tanítja nekünk: “Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt...” (János 15:5). A szőlőültetvénynek pedig pontosan az a rendeltetése, hogy “sok gyümölcsöt” hozzon. Az igazi jó tettek tehát megváltásunk következményei.
Így bár jó tettek által senkinek sem menekülhet meg, mikor megváltásban lesz részünk, akkor képesek leszünk valóban jó cselekedeteket is véghez vinni. Itt fontos még egyszer megjegyezzük, hogy a szellemi gyümölcseink nem csupán jó cselekedetekben nyilvánulnak meg. Egy újszülött csecsemőhöz hasonlóan, az újjászületett hívő is lassan, de biztosan növekedésnek indul. Meglehet, hogy mindnyájan eltérő ütemben, és más-más módon fejlődünk, de az biztos, hogy a születés után mindig a növekedés (hosszú) folyamata következik. Ha egy csecsemő a születés után nem kezd fejlődni, akkor ott valami igen nagy baj van. Nyilván senki sem várja azt egy babától, hogy örökre baba maradjon. Amint a gyermek növekedni kezd, úgy egyre inkább kezd szüleire hasonlítani. Megváltásunk után tehát mi is növekedésnek indulunk, és egyre jobban kezdünk mennyei Atyánkra hasonlítani. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha “megmaradunk Őbenne”, és engedelmesen odaszánjunk Neki magunkat, hogy Ő vésse saját jellemvonásait belénk (János 15:4).
Összegzésül azt mondhatjuk, hogy a jó tettek nem vezetnek megváltáshoz, a megváltás viszont jó tettekhez vezet. Jézus Krisztus ma is így szól minden követőjéhez: “Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16).
English
Hogyan értsük azt, hogy jó tetteink a megváltásunk eredménye?
