Kérdés
Minden ún. jóléti-evangélium hirdető prédikátor hamis tanító vagy sarlatán?
Válasz
Mielőtt kísérletet teszünk választ adni a fenti kérdésre, érdemes tisztázni, hogy mit is értünk jóléti-igehirdetés/igehirdető alatt. Különböző gyülekezetek különböző módon igyekeznek átadni az evangélium igazságát. Segélyszervezetek például a szükséget szenvedő embertársaink fizikai igényeit töltik be, miközben ezért a lehetőségért Jézus Krisztusnak adnak hálát. Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarnánk lenni, akkor még éppen ezt a tevékenységet is jóléti-igehirdetésnek lehetne nevezni, hiszen a világ tetemes hányadú szegény embere a kereszténységet a nyugati jólét képzetével kapcsolja össze. Elképzelhetőek tehát sajnos olyan esetek is, amikor egyesek látszólag örömmel fogadják az evangélium felszabadító üzenetét, valós szándékuk azonban csak az, hogy jólétben élhessenek. A legtöbb segélyszervezet számára a rászoruló fizikai igényeinek kielégítése embertársaink testi-lelki teljességű szolgálatának csak egy szelete. A testi szükségletek betöltése a szeretet egy olyan eszköze, mely által az ápoló keresztény lehetőséget nyer arra, hogy a szenvedésben lévő ember lelki-szellemi szükségeivel is foglalkozhasson. A cikkünk témájául szolgáló jóléti-igehirdetés ezzel szemben inkább arról szól, hogy Jézus Krisztust az anyagi sikerektől és egészségtől duzzadó jövőbe vezető élet ingyenjegyeként próbálják eladni. Ezáltal az evangélium örökkévalóságról szóló központi mondandóját félretolják és olyan eszközzé alantasítják azt, aminek segítségével (állításuk szerint) a lehető legnagyobb jólétben élhetjük evilági életünket. Pontosan ez az a tanítás, amivel jelen szócikkünkben foglalkozunk.
Az Ószövetség hasábjain Isten sokszor és sokféleképpen szól arról, hogy hogyan áldja meg szolgáit olyan földi javakkal, mint egészség, vagyon, becsület stb. (pl. 1.Mózes 12:2; 3.Mózes 26:3–12; 5.Mózes 7:11–15; 30:8–9; 1.Királyok 3:11–14). Az anyagi természetű áldások Izráel mózesi-, és a mai Palesztina területén megerősített szövetségének is részét képezi. Mindemellett a Újszövetség fókuszában már nem a múlandó földi-, hanem a romolhatatlan örök ajándékaink állnak.
Nyilván nem minden olyan tanító jóléti-prédikátor, aki Isten áldásainak túláradó örömét hirdeti. Isten valóban áldásokat ígér mindazoknak, akik hűen szolgálják Őt és megtartják az Ő rendelésének szövetségét (Zsoltárok 107:9; Malakiás 3:10–11; Márk 10:29–30). Az a tanító azonban, aki Istent és az Ő örömhírét úgy állítja be, mint holmi eszközt, mely hozzásegít minket a világi jólét eléréséhez, az egy jóléti-igehirdető, vagy más szavakkal egy hamis tanító. Az ilyen és effajta tanítások a Mindenható Istent valami joviális télapó képében tüntetik fel, akinek legfőbb rendeltetése csupán az, hogy az emberek álmait valóra váltsa, és hogy lehetővé tegye, hogy mindenki bővölködjön. A jóléti-igehirdetésben tehát nem Isten-, hanem az ember a főszereplő.
A jóléti-evangélium hirdetői olyan fogalmakat használnak, mint a hit, a pozitív megvallás, és a vizualizáció azt remélve, hogy ezen hívószavak és kétes eredetű módszerek által Isten minden félretett áldását képesek „felszabadítani". Az ilyen prédikátorok sokszor arra buzdítják hallgatóságukat, hogy az ő egyházukba "vessék el pénzmagvaikat", és mikor így tesznek, nagy nyereséggel kecsegteti őket. Az evangélium üzenete valami önszuggeszciós menedzsertanfolyam biztos meggazdagodást igérő brossúrájára kezd el hasonlítani, ennél a pénzkereseti sémánál azonban csak az előadó válik garantáltan gazdagabbá, hallgatósága kevésbé. Az legalább ilyen sűrűn fordul elő, hogy a teljesen az evilági áldásokról és a pozitív életszemléletről szóló tanítás legvégén, mintegy formaság, a megtérésre való felhívás is elhangzik. Annak ellenére, hogy látszólag sokan óriási örömmel, szívből engedelmeskednek ennek a felhívásnak mégis eltűnődünk néha, hogy vajon az így vallást tevő embertársaink Jézus Krisztusnak-, vagy inkább a korlátlan önmegvalósítás és a jólét igéretének adták át az életüket?
A Szentírás igazságától való eltévelyedés legtöbbször észrevétlenül megy végbe. Ez a sunyi támadás sok — egyébként teljesen jó szándékú — igehirdetőt ért már utol. Persze különösen ügyelnünk kell arra, hogy ne ítéljük meg az adott prédikátor teljes tanítói munkásságát (sokkal kevésbé személyét) egy vagy két igehirdetését hallva. Ha azonban tanításából más se hallatszik ki, mint a jóléti-evangélium, akkor valójában egy olyan kísérlettel (és szellemmel) állunk szemben, ami/aki az önzést, a kapzsiságot, a materialista életfelfogást szellemileg helyes dologként akarja beállítani. Az Efézusbeliekhez írt levél 5:5 igerésze erős szavakkal illeti a kapzsi embereket: "Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában." Jól tesszük, ha Istenhez bizalommal folyamodunk Tőle várván, hogy betöltse minden szükségünket (Filippibeliekhez 4:19). Ugyanakkor Jézus Krisztus maga figyelmeztetett minket arra, hogy ne evilági kincsek gyűjtésével fárasszuk és emésszük magunkat, hanem sokkal inkább a mennyek országába gyűjtsünk romolhatatlan kincseket (Lukács 12:33).
A jóléti-prédikátorok a földi javakra és anyagi áldásokra irányuló egészségtelen fixációja éles ellentétben áll Isten Igéjének számos passzusával, amelyekben világosan és következetesen az van megírva, hogy ne vágyjunk gazdagságra (Példabeszédek 28:22; 2.Timótheushoz 3:2; Zsidókhoz 13:5). A Timótheushoz írt első levél 6:8-10 igerésze hatékonyan fogja ki a szelet az ilyen tanítások vitorlájából, mikor ma is így szól hozzánk: "De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal." Mikor életünk a világi javak hajszolásával telik, akkor nem a Szentírás tanítását követjük.
Ha az adott pásztor igehirdetésének központi üzenete a jólét elérése, akkor jó eséllyel olyan emberrel, de még pontosabban, olyan szellemiséggel állunk szemben, amitől a Szentírás óvva int. A következőkben sorra vesszük számos jóléti-igehirdetés közös elemeit.
• Az igehirdetés központi üzenete az, hogy Isten milyen bőségesen meg akar ajándékozni mindenkit.
• Jézus önmegtagadásra-, keresztünk felvételére való felszólításairól kevés, vagy semmi említés nem esik, mint ahogyan arról a központi bibliai üzenetről sem, mely arra hív fel minket, hogy feszítsük meg a testet minden kívánságával együtt (Lukács 9:23; Máté 10:38, 16:24).
• Majdnem minden ilyen tanítás a testi vágyak beteljesítésére fókuszál, és nem a szellemi újjászületésre és átalakulásra (Rómabeliekhez 8:29).
• A saját magunkról kialakított pozitív kép, valamint adott élethelyzetünk derűs szemlélete a hittel egy rangra emelkedik, mikor azt sugallják, hogy a hit egy eszköz az anyagi áldás elérésére.
• A hívő életében megélt szenvedés szükségszerűségéről feltűnően egy szó sem esik (2.Timótheushoz 2:12; 3:12; Rómabeliekhez 8:17; Filippibeliekhez 1:29)
• Az igehirdető csak ritkán merészkedik olyan biztos bibliai alapokon nyugvó tanítások felé, melyek nem támasztják alá az állandó áldásáradat és pozitivitás üzenetét (1.Korinthusbeliekhez 3:1-3).
• A prédikátor tartózkodik az olyan igerészek idézetétől, melyek elrontják mondandója pozitív utóízét (2.Timótheushoz 4:3)
• A szolgáló igehirdető lelkipásztor vagyona sokszor messze meghaladja az általa vezetett gyülekezet tagjainak életszínvonalát (Zsoltárok 49:16-17).
• Istennek folyton csak két tulajdonságát, két vonását emlegetik, mégpedig a szeretetet és a nagylelkűséget. Csekély figyelem jut szentségének, igazságosságának, és igazságának.
• Az ember bűne által szított isteni harag tüzéről és a bekövetkező ítéletről említést sem tesznek (Rómabeliekhez 2:5; 1.Péter 4:5).
• Csak olyan „bűnökről" esik szó bővebben, mint a negativitás, vagy az önmagunkba vetett hit hiánya. A szegénységet a hit hiányának, azaz bűnnek, tüntetik fel (1.Korinthusbeliekhez 6:9–10; Filippibeliekhez 3:3).
• Míg a megbocsátás fontosságát hangsúlyozzák, addig arról nagyon kevés szó esik, hogy a Jézus Krisztus és a tanítványai által továbbadott bibliai üzenet szívében miért a bűnökből való megtérés áll (Máté 4:17; Márk 6:12; Apostolok Cselekedetei 2:38).
• Az imára sokszor úgy hivatkoznak, mint egy eszközre, mellyel ember Istent mintegy „arra kényszerítheti hogy megáldja őt".
A kereszténységen belül egy finom, de folyamatos eltolódást figyelhetünk meg az evangélium egy olyan kifordult változata irányába, amire az apostolok már biztosan rá sem ismernének. Korunk általános jelensége továbbá az is, hogy az emberek egyre kevésbé olvassák a Bibliát, így nem is jártasak benne. Ha tehát egy prédikátor előállván úgy képes tetszelegni, mint a ki jól ismeri Isten Igéjét, akkor ezek az emberek könnyen elhajlanak a „fogyaszthatóbbá tett" evangéliumi üzenet felé. Az ilyen igehirdetők
nagy embertömegeket vonzanak épp úgy, mint Jézus, mikor többször több ezer embert csodálatos módon jóllakatott (Máté 14:21), vagy azon számos alkalommal, mikor betegeket gyógyított (Márk 1:34) és csodákat tett (János 6:2). Mikor azonban az Úr Jézus elkezdte a nehezebben bevehető, kemény eledelhez hasonlított, igazságokat hirdetni, akkor úgy találjuk megírva, hogy „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele" (János 6:66). A tovatűnő népszerűség azonban kicsit sem késztette Jézust arra, hogy felhígítsa üzenetét, Ő változatlanul a teljes igazságot szólta és tanította függetlenül attól, hogy az emberek szerették azt, vagy sem (János 8:29). Hasonlóan járt el Pál apostol is, így nem szorult arra, hogy magát mentesítse a rátestált felelősség súlya alól az efézusi gyülekezet előtt: „Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát." Ha napjaink jóléti-prédikátorai követnék Jézus Krisztus és Pál apostol példáját, akkor biztosak lehetnének abban, hogy a tetteik nem égnek majd el az ítélet napján (1.Korinthusbeliekhez 3:12-15).
English
Minden ún. jóléti-evangélium hirdető prédikátor hamis tanító vagy sarlatán?
