Kérdés
Mi a kegyelemtan?
Válasz
A “kegyelemtan” kifejezést leginkább akkor használják, mikor ezen tanítások kálvinista mivoltáról és magáról Kálvin János személyéről akarják elterelni a figyelmet, ellenben azt kívánják hangsúlyozni, hogy ezen tételek és konkrét pontok objektív bibliai és teológiai szempontok szerint is mennyire helytállóak. A “kegyelem tantételei” alatt azon szoteriológiai tanok összességét értjük, amelyek a református teológiában kifejezetten kálvinista jellegűek. Ezen tanok a következő pontok alatt foglalhatók össze: Teljes romlottság, feltétel nélküli kiválasztás, korlátozott engesztelés, ellenállhatatlan kegyelem és a szentek megmaradása.
A református keresztény hívek úgy tartják, hogy mind az öt kegyelemtan közvetlenül levezethető a Szentírásból, és hogy ezzel a szoteriológiáról – vagyis az üdvösségről – szóló bibliai tanításokat pontosan adják vissza. Az alábbiakban mindegyikről egy rövid leírást nyújtunk.
Teljes romlottság - Ádám bukásában a teljes emberi faj érintett; Ádám minden leszármazottja szellemileg halott a maga vétkeiben és bűneiben (Efézusbeliekhez 2:1, 5). A kálvinisták igyekeznek rámutatni, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden ember valójában olyan rossz, amilyen rosszá ember csak válhat. Ez a tanítás inkább azt mondja ki világosan, hogy a teljes emberi nem ádámi bukása következtében minden egyes személy belülről gyökeresen romlott, és hogy ez a romlottság az élet minden területére kihat.
Feltétel nélküli kiválasztás - Az ember halott a bűneiben, így képtelen (és a bűnben megvetemedetten nem is akar) lelki üdvéért Isten előtt kezdeményezőleg közbenjárni. Ennek tudatában Isten az örökkévalóságtól fogva kegyelmesen kiválasztott magának egy népet az üdvösségre (Efézusbeliekhez 1:4-6). Ez a nép minden “ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből” származó férfiakból és nőkből tevődik össze (Jelenések 5:9). A kiválasztás és a predesztináció ezzel feltétel nélküli; nem függ a konkrét személy Isten kegyelmére adott válaszától (Rómabeliekhez 8:29-30; 9:11; Efézusbeliekhez 1:11-12), hiszen az ember bukott állapotában nem képes, de főleg nem is akar igenlő választ adni Krisztus üdvösségre való elhívására.
Korlátozott engesztelés - Krisztus engesztelő halála elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az embereknek egyáltalán megadja üdvözülés lehetőségét, és ezáltal Isten az emberiség üdvösségét az ember az Ő kegyelmére adott válaszától tehesse függővé. A (szellemi) kiengesztelés célja éppen az volt, hogy egy meghatározott nép megváltását biztosítsa (Efézusbeliekhez 1:4-6; János 17:9). Mindazok, akiket Isten kiválasztott, és akikért Krisztus meghalt, üdvözülni fognak (János 6:37-40, 44). Sok református keresztény a “partikuláris megváltás” kifejezést favorizálja, mivel úgy gondolják, hogy ez a kifejezés pontosabban ragadja meg e tan lényegét. Nem arra kerül a hangsúly, hogy Krisztus engesztelése korlátozott, hanem inkább arra, hogy az egy meghatározott nép különleges tagjainak - Isten választottjainak - szól.
Ellenállhatatlan kegyelem - Isten egy meghatározott népet választott ki arra, hogy Krisztus elvégzett engesztelő művének kedvezményezettje legyen. Ezeket az embereket ún. ellenállhatatlan kegyelem vonzza Krisztushoz. Amikor Isten hív, az ember válaszol (János 6:37, 44; 10:16). Ez persze még nem jelenti azt, hogy ezen tan szerint Isten akaratuk ellenére üdvözíti az embereket. Azt viszont igen, hogy Isten megváltoztatja a lázadó hitetlen szívet, hogy az immáron a megtérésre és az üdvözülésre vágyjon. Isten választottjai valósággal vonzódnak Őhozzá, az őket vonzó kegyelem pedig a szó szoros értelmében ellenállhatatlan. Isten a hitetlenek kőszívét hús-szívre cseréli (Ezékiel 36:26). A református teológiában az újjászületés tehát megelőzi a hitet.
A szentek állhatatossága - Ez a bizonyos nép, amelyet Isten kiválasztott és Szent Lelke által magához vonzott, megmarad a hitben. Isten kiválasztottjai közül senki sem fog elveszni; örök biztonságban tudhatják magukat (János 10:27-29; Rómabeliekhez 8:29-30; Efézusbeliekhez 1:3-14). Egyes református teológusok szívesebben használják erre a kegyelemre a “szentek megőrzése” megnevezést, mivel úgy vélik, hogy ez a kifejezés pontosabban írja le, hogy közvetlenül Isten a felelős választottjai megőrzéséért. A Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy Krisztus továbbra is szüntelen közbenjár az ő népéért (Rómabeliekhez 8:34; Zsidókhoz 7:25). Ez biztosítja továbbra is a hívőket afelől, hogy akik Krisztushoz tartoznak, örökké az Övéi is maradnak.
Ez az öt tanítás együttesen alkotja a kegyelem tanítását, amelyet azért neveznek így, mert Isten kegyelme eredményeként tekint az üdvösségről szóló tanokra, és akként foglalja azokat össze - azon Isten kegyelmeként, Aki az ember akaratától függetlenül cselekszik. Semmilyen emberi erőfeszítés vagy cselekedet nem járulhat hozzá Isten kegyelméhez, senki nem tehet, vagy adhat semmi olyat, ami a lelke megváltását eredményezné. Mert valóban igaz hogy “...kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Efézusbeliekhez 2:8-9).
English
Mi a kegyelemtan?
