Kérdés
Mit mond a Biblia a keresztény feleség helyes magaviseletéről?
Válasz
A keresztény feleség egy olyan asszony, aki szívét minden nap Jézus Krisztusnak adja, így életének elsődleges céljai teljesen világosan kirajzolódnak magatartásában. Életének középpontjában Isten dicsőítése áll, így ez minden tettében és kapcsolatában – így a házasságában– is testet ölt. Az Istennek tetsző életvezetésű feleség tudatos döntést hoz amellett, hogy az Istennek való engedelmesség előbbrevaló a tűnő örömök és a világ szerint való boldogság hajszolásánál. Hajlandó és képes minden szükséges áldozatot meghozni, hogy házastársi szerepében Istent dicsőítse.
Ha jó keresztény feleségként szeretnénk életünket vezetni, akkor a legelső lépés szívünk trónját átadni Jézus Krisztusnak. Felismerjük azt is, hogy kizárólag Isten Szent Lelkének ereje segítségével vagyunk képesek Istennek tetsző életet élni (Galátziabeliekhez 2:20; Titushoz 2:12). Mikor hitünket kizárólag az Úr Jézus Krisztus megváltásába és vezetésébe vetjük (János 3:3), akkor az pontosan olyan, mint egy örök frigy kezdete, egy áldott házastársi kapcsolat megvalósulása. Az életünk ekkor jelentős fordulatot vesz (2.Korinthusbeliekhez 5:17), és elkezdjük annak minden vonatkozását Isten szemén keresztül vizsgálni és értékelni. Ekkor végre felhagyunk azzal, hogy saját konok fejünk után menjünk. Ez persze azt is magába foglalja, hogy a hívő keresztény asszony teljesen másképp közelít majd a házassághoz, mint azt egy világi nőtársa tenné. Nem pusztán arra vágyik, hogy férjének jó felesége legyen, hanem arra is, hogy asszonyi mivoltának minden vonatkozása Istennek tetsző legyen.
Keresztény feleségnek lenni azt is jelenti, hogy gyakorlatba helyezzük azt az elvet, mely a Filippibeliekhez írt levél 2:3 igehelyén tárul elénk. „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is." Ha ezt az elvet szorosan követjük, akkor ebben már feloldhatjuk a házasságon belüli nézeteltérések, viták, és veszekedések tetemes hányadát. Mivel azonban bukott természetünknél fogva önzőségben és irigységben leledzünk, Isten kegyelmére kell hagyatkoznunk, hogy segítsen megfeszíteni minden nap önös késztetéseinket, hogy képesek legyünk szívből keresni és mindig szem előtt tartani házastársunk legjobb javát. A feleség számára ebbe annak a tudatosítása is beletartozik, hogy férje nem nő, így nem is nő módjára gondolkodik. Férje igényei eltérnek a saját igényeitől, és az az ő felelőssége is, hogy megértse ezeket az igényeket, és amennyiben lehetséges, be is töltse azokat.
A házasságon belüli konfliktusok egyik fő forrása a megélt szexualitás. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a férfiak többször kívánják a szexet, mint feleségük. A férfiak az esetek többségében nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szexuális együttlétnek, így az egészséges önértékelésük fenyegetésének élhetik meg a házas fél elutasító magatartását. Bár ez nem minden esetben igaz, tendenciózusan mégis azt lehet azonban mondani, hogy a feleség azt az érzelmi kielégülést, melyet a kapcsolat korai éveiben a szexuális együttlétben talált meg, később már más jellegű kapcsolatokban — jelesül a férjével való partneri viszonyban és a gyermekeitől kapott szeretetben — kap meg. Szélsőséges esetekben a férj rosszallásához, vagy akár ellenségességéhez vezethet, ha a feleség képtelen-, vagy nem hajlandó felismerni férje szexualitás iránti igényét. A keresztény feleség férje iránt érzett odaadó szeretetétől motiválva igyekszik férje ezen igényét betölteni, még akkor is, ha egyes esetekben nincs különösebben kedve az együttléthez, vagy erre nem érez késztetést. A Korinthusbeliekhez írt első levél 7:1-5 igerésze pontosan adja tudtunkra, hogy a feleség nem ura a saját testének, hasonlóképpen a férj sem ura maga teste felett. Ez az uralom kölcsönösen a másik házasfél kezébe adatott. A keresztény férj és feleség egyaránt felismeri azt, hogy mikor testüket alávetik házastársuk akaratának (ez messze többet jelent a szexuális együttlétnél, a küllem kialakításánál, vagy az egészséges életmódra való törekvésnél), akkor valójában Istennek engedelmeskednek, és Isten életükre néző tervét engedik beteljesülni.
Az Efézusbeliekhez írt levél 5:22-24 igerésze az engedelmesség témakörét taglalja. Ezt az igerészt sajnálatos módon sokszor ferdítették már el a hallgatóság és saját maguk romlására. Sok nő megalázkodó tartást vesz fel az engedelmesség szó puszta hallatán is, hiszen sokszor használták már ezt a kifejezést, hogy szolgák módjára bánjanak velük. Ha ezt az igerészt a szövegkörnyezetből kiragadva kizárólag nőkre alkalmazzák, akkor Sátán erős eszközt kap a kezébe. Nem lepődünk meg azon, hogy a Vádló igyekszik kiforgatni Isten Igéjét, hogy az az életadó forrás helyett keserű víz pöcegödrévé váljon, hiszen Jézus Krisztus kísértésénél is ugyanígy próbált eljárni. Ezt az igét sokszor használta már, hogy megbontsa a házasság szent kötelékét, melyet Isten ajándékul szánt az embereknek. Az engedelmességre való (f)elhívás már a 18. igeversben kezdődik, ahol egyértelműen az van megírva, hogy minden kereszténynek engedelmeskednie kell egymásnak. Ezt az elvet aztán valóban a feleség engedelmességén keresztül szemlélteti az Ige, azonban lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy ezen engedelmesség elősegítése egyértelműen a férj feladata, ami abban nyilvánul meg, hogy szívből szereti feleségét, vagyis éppen úgy, amint Jézus Krisztus szereti egyházát (Efézusbeliekhez 5:25-32). Ez a feladat nagyobb része is egyben. Az engedelmesség soha nem merül fel problémaként egy valóban elfogadó és hűen szerető családi közegben. Ha a férj az Istennek való engedelmességben rendeli alá magát az Úr akaratának, akkor a feleségnek nem esik nehezére elfogadni férje vezetését.
Míg vannak olyan keresztény feleségek, akiknek nincsenek gyermekeik, addig a házas asszonyok nagyobb része megtapasztalja az anyaság örömeit e múló földi életben. A feleség életének ezen új szerepében természetes az, hogy minden figyelme a gyermekre koncentrálódik és legtöbb erőfeszítése a picik ellátására korlátozódik. Minden érintett félnek időre van szüksége ahhoz, hogy ebben az új feladatkörben és az egészséges személyiségfejlődés ezen majdhogynem elengedhetetlen állomásán megtalálja saját helyét. A keresztény feleség azonban nem felejti el, hogy elsődleges kötelessége az Úr szolgálata a férje szeretetteljes szolgálatán keresztül. A férje igényei továbbra is számítanak. Az asszony érezheti úgy, hogy fárasztó napja után már nem tud semmit adnia a férjének, az ilyen helyzetekben azonban mindig keresheti az Úr oltalmát, ahol ereje megújul, mint a fiatal sasé, férje iránti szeretete pedig kivirágzik, mint a folyó mellé ültetett fa (Példabeszédek 18:10; Zsoltárok 18:2). Tessék az elmúlt 60 év (napjainkra már erkölcsi értékválságba torkolló) posztmodern közízlésének, vagy sem, a keresztény feleség elsősorban feleség és csak másodsorban anya. Nincs semmi okunk szégyellni Krisztus evangéliumát, hiszen az Isten hatalma.
A szeretetteljes és tapintatos kommunikáció nagyon fontos a gyermeknevelés korai éveiben. A keresztény feleség szemrehányás nélkül kezdeményez beszélgetést és tárja igényeit férje elé, férjének is jól érthető módon elmagyarázva, hogy miként segítheti őt, hogy ennek következtében ő maga is jobban tudjon válaszolni férje szükségeire. Azok a házaspárok, akik ragaszkodnak ehhez az egymás közötti kötelék ápolásához, és tudatosan tesznek félre időt csak egymásnak, erősebbé válnak és mélyebb köteléket építenek ki, mely házasságuk egészségét szavatolja. A keresztény feleség azt is felismeri, hogy saját magára is kell időt fordítania anélkül, hogy ilyenkor a lelkiismeret furdalás érzése szaggatná őt, amiatt a hamis képzet miatt, hogy nem jó anya és feleség. Nyíltan beszél férjével érzelmi és lelki igényeiről. Azok az asszonyok, akik elhanyagolják saját igényeiket az attól való félelemben, hogy rossz anyának és feleségnek bélyegzi őket a világ, egyenes úton a haladnak az érzelmi kiégés és a depresszió felé, mely alatt aztán — saját magukon kívül — az egész környezetük sínylődik. Minden keresztényhez hasonlóan az anya is csak akkor tud szeretet adni, ha az ő pohara túlcsordul Isten szeretetétől, így először az Úrral való jó kapcsolatáról kell gondoskodnia.
A Példabeszédek könyvének 31. fejezetében elénk tárt keresztény asszony képét, sokszor még hívő asszonyok is elutasítással fogadják, hiszen ez az igerész olyan színben tünteti fel az Istennek tetsző asszonyt, ami már-már elérhetetlen ideálnak tűnik. Fontos azonban megértenünk, hogy nem egy adott asszony leírást találhatjuk itt. Ez egy idealizált asszonytípus, amelynek egyes tulajdonságai is nagyon kívánatosak kell legyenek a feleséget kereső férfinak. Ez a leírás arra is hivatott, hogy kontrasztba állítsa az olyan jellemvonásokat, ami egy nőt nemkívánatos asszonyjelöltté tesz a Szentírás tükrében, úgy mint a lustaság, önzőség, bolondság, gondatlanság, és tisztességtelenség. Ha a keresztény feleség pontosan ezen jellembeli negatív vonások ellenkezőjére törekszik, akkor mind jobban és jobban olyan asszonnyá válik, mint a Példabeszédek 31. fejezetében láthatjuk. Nyilván nem teljesen szó szerint kell érteni ezt a leírást, tehát nem attól lesz valaki Istennek tetsző asszony, hogy „karmazsinba" öltözik (21. vers), és hogy lámpája éjszakára sem alszik ki (18. vers). Isten nem csak Szent Lelkét (kenet) adta az Írások helyes értelmezéséhez, de emberi értelmünket se hiába plántálta belénk. Ismerjük fel hát, hogy itt arról van szó, hogy egy szorgalmas asszonynak lesz arra eszköze, hogy családját és önmagát tisztességes ruházatban járassa, és hogy egy ilyen asszonynak a nagy szükség esetén is van annyi tartaléka, hogy világot vigyen az éjszakába. A Szentírás egy olyan intelligens, bátor és anyagi javaival jól gazdálkodó asszony képét méltatja itt, akinek számos érdeme régebbi korokban teljesen magától értetődőnek számított, így nem kapta meg az Istenfélelme gyümölcseinek nagyon is kijáró elismerést. Az Isten engedelmességében járó asszonyok és anyák szívből örülhetnek, ha egyes tulajdonságaik visszatükröződnek Isten el nem múló Igéjének ezen soraiban.
A feleségek sűrűn jelzik abbéli igényüket, mely szerint arra vágynak, hogy férjeik magukat felövezvén jó vezetők legyenek, és sokszor méltatlankodnak férjük nemtörődömségén vagy éppen nyámnyilaságán. Az igaz, hogy Isten elvárja a férfiaktól, hogy felelősséget vállaljanak családjuk jólétéért, azonban azt sem felejthetjük el, hogy a jó vezető csak engedelmes és szelíd követőket vezetve tudja kamatoztatni képességeit. Isten Évára vonatkozó átkainak egyik következménye az (1.Mózes 3:16), hogy a nők eredendően bűnös természete abban is megnyilvánul, hogy késztetésük van a férjük feletti uralkodásra. (Ezt a tényt lehet halálra-hallgatni, szépre-beszélni, vagy teljesen tagadni, Isten Igazsága azonban abszolút, így nem feltűnő és elbukó világi tanítások szélhányta viharától hajtott.) Sok feleség úgy tekint férjére, mint egy be nem fejezett projektre, amit nekik kell tökéletességre vinniük. A feleség segítő szándéka, még ha az saját szubjektív szempontjából teljesen jóindulatú is, könnyen szűk papucsba szoríthat egy férfit, aki egyébként nem egy vezető típus, vagy dacot, agressziót és mély keserűséget válthat ki a vezető típusú férfiakból. A férj azonban egyik esetben sincs felmentve az alól, hogy betöltse a szerepet, melyet Isten szánt neki, vagyis hogy szívből szeresse és vezesse feleségét. A hívő feleség tehát felismeri a házasságban betöltött szerepét, és átengedi a férjének az irányítást, sőt engedelmességével aktívan segíti őt abban. Tiszteletteljesen elmondja véleményét férjének, amit a bölcs férfi egyébként magától is ki fog kérni, de mégis megérti azt, hogy onnantól, hogy hangot adott vélekedésének, az ő felelőssége véget ér. A végső döntést bölcsen átengedi férjének. Mikor a férj tudja, hogy a felesége nem fogja a földbe döngölni őt, ha esetleg más véleményen van, akkor még ha nem is egy vezető típusú ember, szívesebben és minden önkény nélkül fogja vállalni a vezetői szerepet.
A keresztény feleségre és anyára leselkedő egyik veszély az, ha identitását észrevétlenül teljesen átengedi társadalmi és családi szerepeinek, azaz kizárólag anyaként és feleségként definiálja önmagát. Ez a veszély az ezen a szerepkörök ellátásával eltöltött tetemes idő miatt nagyon is valós. A világ sok országában, így hazánkban is, erről a pusztító jelenségről is árulkodik a középkorú és fiatal házaspárok válásának elképesztően magas aránya. Nyugati társadalmainkban sokszor előfordul az, hogy a feleség azért hagyja el egyébként felelősségtudatos férjét, mert mélyen boldogtalan a házasságban. Ennek a kiábrándulásnak részben az az oka, hogy a világ a nők és lányok beteljesülésének egyik végső céljaként állítja be a házasságot. Gyerekkoruk óta tudattalanul is azt közvetítik a lányok felé, hogy egyszer majd megtalálják az igazit, és akkor boldogan élhetnek együtt a világ végezetéig. Újfent érdekes, hogy ez a képzet a mélyen emancipált világunkban is mennyire jelenvaló. Azt is el kell ismernünk, hogy a gyülekezeti tanításaink jó része is ebbe az irányba viszi el lányainkat. Mikor aztán a házasságtól várt nagy beteljesülés érzése a kezdeti rózsaszín köd eloszlása után egyre jobban kihagy, majd teljesen elmarad, akkor részben úgy érzik, hogy Isten vezette őket félre. Míg teljesen igaz az, hogy házasság intézménye jó és igaz, és hogy Isten különleges áldása nyugszik rajta, addig pusztán önmagában soha nem szabad a nő be- és kiteljesülésének egyetlen forrásává váljon. Éppennyire hibás az, ha a nő ez alapján határozza meg saját értékét. A hívő nő és férfi értékét nem helyes vélekedései-, társadalmi és családi szerepei-, jó vagy rossz tettei határozzák meg, hanem Isten értük tett drága áldozata. Így a hívő feleség családi és társadalmi szerepe nem a beteljesülésének a(z) (ön)célja, hanem éppen az eszköze annak, hogy rajta keresztül minél jobban szolgálja Istent (1. Korinthusbeliekhez 10:31). A valós cél ugyanis ez.
Az a nő, aki valóban vágyik arra, hogy Istennek tetsző feleség legyen, felteheti magának a következő kérdéseket:
1. A szellemi életem jó egészségnek örvend, és életvezetésemnek fő célja az egészséges szellemi élet? (Máté 6:33)
2. Szívből való engedelmességgel fogadtam el azt a szerepet, amit Isten szánt nekem, vagyis hogy férjemnek társa-, és nem pedig a főnöke vagyok? (1. Korinthusbeliekhez 11:3).
3. Keresem nap mint nap annak a módját, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóan megalázzam magam és másokat szolgáljak, mint ahogyan azt Ő hagyta példaként minden követőjének? Inkább talán arra törekszem, hogy engem szolgáljanak? (Márk 10: 44-45)
4. Megtisztítottam már a szívemet, minden olyan bálványtól, mint a vásárlás, a dolgok felhalmozása, az idegen férfiak figyelmének ingerlése, és más függőségek? (2. Mózes 20:3)
5. A szabadidőm eltöltése is tanúskodik arról, hogy valóban értékelem Megváltóm, férjem és családom? (Galátziabeliekhez 5:13)
6. Tényleg családom várának ajtaján állok, és tudatosan mérlegelem azt, hogy mit engedek be az otthonom és szívem belső kamrájába (a szó jelentése a Károli fordításban „szoba") az olyan médiumokon keresztül, mint a magazinok, filmek, zenék és a divat? (Filippibeliekhez 4:8)
7. Igyekszem szellemi-, érzelmi- és fizikai értelemben vonzónak tartani magamat férjem számára?(Példabeszédek 27:15; 31:30)
8. Öltözködésem, külsőm ékesítése, és teljes megjelenésem valóban azt jelzi, hogy tisztelem Megváltóm, férjem, és hogy magam testét többre becsülöm egy darab húsnál? (1. Péter 3:3-5)
9. Sikerült már minden világi vulgarizmust felszámolnom a beszédemben (káromkodás, alpári beszéd, disznó viccek, pletyka), vagyis szavaim is Isten dicsőségét közvetítik már? (Kolossébeliekhez 4:6)
10. Elég körültekintő és bölcs vagyok ahhoz, hogy jól sáfárkodjak családom anyagi forrásai felett is? (Példabeszédek 31:16).
11. Megadom a férjemnek a házasságban betöltendő vezető szerepének kijáró tiszteletet, vagy csak akkor teszem ezt, ha úgy gondolom, hogy meg is érdemli azt? (Efézusbeliekhez 5:33)
12. Jól gondját viselem férjem házának, azaz a gyermekeknek? (Példabeszédek 31:27)
13. Valóban őrzője vagyok férjem integritásának és szívének? Soha sem fedem fel személyes beszélgetéseinket senki másnak, és soha nem játszom ki gyengeségeit nyilvánosan ellene, ezzel megszégyenítvén őt? (Példabeszédek 31:11)
14. Továbbra is fáradozok azon, hogy egyre tovább fejlesszem Isten nekem adott ajándékait? (2. Timótheushoz 1:6)
15. A saját erőmre-, vagy a Szent Lélek erejére támaszkodom, hogy Jézusnak valóban jó követője legyek, hogy Istenek tetsző feleség és anya lehessek? (Galátabeliekhez 5:25)
Mivel Jézus Krisztus kifizette bűneink minden számláját (Kolossébeliekhez 2:14), így mindenki Istennek tetsző emberré válhat, aki csak vágyik rá. A Istennek tetsző életvezetés nem a emberi intellektusunknak-, teológiánk helyességének-, és bizonyosan nem felekezeti hovatartozásunk függvénye. Isten szentsége éppúgy — ha nem még jobban — elérhető mélyéletű embertársainknak, válási oklevél birtokában lévő felebarátainknak, és a bejegyzéseket sem nélkülöző erkölcsi bizonyítvány tulajdonosainak is. Bármilyen evilági szerepet töltsünk is be, hívő keresztényként arra kell törekednünk, hogy egyre jobban Jézus Krisztus hasonlatosságára változzunk el, hiszen ez nem csak parancs (1. Péter 1:16), hanem egyben szívünk belső törekvése is, azaz hogy egyre jobban olyanná váljunk, mint Akit szeretünk.
English
Mit mond a Biblia a keresztény feleség helyes magaviseletéről?
