Kérdés
Mikor helyes a keresztény embernek keresztény testvérét megdorgálnia?
Válasz
Már az elején leszögezzük, hogy mai témánk gyorsan kényessé válhat. Hittestvérünk szembesítése előtt mindenképp bölcs dolog imádságban időt tölteni, hogy meggyőződhessünk motivációnk mibenlétéről/helyességéről, valamint hogy útmutatást kérhessünk. Igen, vannak olyan esetek, amikor a keresztény hívőnek kötelessége, hogy “beszéljen” keresztény hittestvérével, hogy kísérletet tegyen annak kiigazítására. Tegyük fel, hogy szóban forgó hívő életében (megtűrt) bűn van – indítékunk és szándékunk ez esetben mindig az kell legyen, hogy bűnbánatra és az Istennel való kapcsolat helyreállítására késztessük az egyébként Krisztusban lévő tévelygő testvérünk.
Először is nagyon fontos, hogy milyen hozzáállással közeledünk testvérünkhöz: “Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Efézusbeliekhez 4:32). Csak ekkor leszünk képesek arra, hogy “...az igazságot követvén szeretetben...” szóljunk hozzá (Efézusbeliekhez 4:15). A galátziabeli gyülekezetnek címzett levelében Pál apostol hasonló módon figyelmeztet a helyes hozzáállás fontosságára: “Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is” (Galátziabeliekhez 6:1). Itt azt láthatjuk, hogy azok, akik “lelkiek”, vagyis a Lélek szerint hitben és engedelmességben járnak, szelíden kell útbaigazítsák azt, aki valamilyen bűn csapdájában vesztegel. Mindeközben pedig mindig szem előtt kell tartanunk, hogy milyen könnyen megkísérthet minket a Sátán, aki mindegyikünket tőrbe akarja csalni.
A Biblia a bűnbe ragadt testvér szembesítésének pontos menetét egy a gyülekezeti fegyelemről szóló nagyobb lélegzetvételű igeszakaszban írja elő: “Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő” (Máté 18:15-17). Szükséges még egyszer kiemelnünk, hogy ez a fellépes a bűnt az életében megtűrő hittestvér szembesítésre alkalmazandó, vagyis nem olyasvalakivel szemben, akinek a viselkedésén saját megérzésed/meglátásod szerint valamilyen módon változtatnia kell, vagy olyan testvérrel szemben, aki csupán irritál-, ne talán bosszant téged.
Más szemszögből vizsgálva maradéktalanul igaz, hogy az egyik leggyakrabban idézett igevers a következő: “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek” (Máté 7:1). A szövegkörnyezetből kiragadva ezt az igeverset teljesen helytelenül annak igazolására használják, hogy véletlenül sem szabad semmi olyan kérdésben állást foglalnunk, ami (szellemi) megítélést igényelne (lásd a magyar fordításokban a “megítél” és az “elítél” kifejezések éles szellemi ellentétét – a fordító megjegyzése). Ez az igevers pont a képmutató, önigazult, igazságtalan ítélkezés, embertársaink elítélése ellen emeli fel szavát. Az ilyen fellépés különösen visszatetsző akkor, ha a szembesítő testvér ugyanazon bűn fogságában van, mint az, akit szembesíteni igyekszik.
Mikor szükséges tehát a keresztény hívőnek hittestvérével beszélnie, mikor kell megpróbálnunk kiigazítani keresztény testvérünket? Akkor és csak akkor, ha először az Úrral beszéltünk, fellépésünk indíttatása alázattal teli és azt a másik személy iránti aggodalom motiválja, valamint ha elkötelezzük magunk amellett, hogy követni fogjuk az Igében az efféle helyzetekre vonatkozó pontos eljárást.
English
Mikor helyes a keresztény embernek keresztény testvérét megdorgálnia?
