Kérdés
Helyes a keresztényeknek klikkesedniük?
Válasz
A klikk egy olyan csoportosulásának tekinthető, melynek tagjai kizárólag ugyanazon csoport más tagjaival töltenek időt, és sokszor barátságtalanok a kívülállókkal szemben. Az ember természetes módon is hasonszőrű embertársak közelségét keresi, így sokszor anélkül jönnek létre klikkek, hogy annak tudatában lennénk, vagy hogy az szándékunk volna. Ha olyasvalakivel találkozunk, aki hasonló érdeklődési körrel, humorral, és világnézettel rendelkezik, mint mi magunk, akkor több időt szeretnénk vele tölteni. Teljesen normális és természetes dolog, hogy az ember a kedvelt barátai szűk körében tölti idejét. Az viszont már elfogadhatatlan, ha valaki a kívülállókkal szemben barátságtalan vagy elutasító módon viselkedik. A Szentírás arra hív fel minket, hogy szeressünk mindenkit, mint ahogyan magunkat is szeressük (Galátziabeliekhez 5:14). Ebbe azok az emberek is beletartoznak, akik különböznek tőlünk.
Bár a klikk képzete elválaszthatatlanul kötődik a gyerekes viselkedéshez, egyes gyülekezetek mégis beleesnek a klikkesedés hibájába, vagy legalábbis ilyen hírük van. Ez jelenség egyes felekezeti irányzatokban jobban megjelenik, mint másokban. A gyülekezet állapota sokszor a vezetőség szellemi állapotát is tükrözi. Egy szelíd szívű, alázatos, és társaságot kedvelő lelkipásztor köré nagyobb eséllyel gyűlnek hasonló hozzáállású hívek. Az olyan vezetők azonban, akik messze a „közönséges" hívek előtt járnak (vagy legalábbis ezt hiszik magukról), és elszigetelik magukat, vagy esetleg csak egy válogatott szűk körrel veszik körül magukat, még öntudatlanul is arra mozdíthatnak más gyülekezeti tagokat, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek. Péter apostol ma is így figyelmeztet minket: „... mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád" (1.Péter 5:5).
Természetes késztetésként éljük meg, hogy olyan emberek társaságát keressük, akikkel jól érezzük magunkat, akik elfogadnak minket. C.S. Lewis egyik híres idézete szerint „Mikor valaki azt mondja: Micsoda? Csak nem te is? Azt hittem, egyedül én vagyok ilyen", akkor már meg is született a barátság." Mikor több különböző személlyel is megéljük ezt, akkor érthető módon inkább az ő társaságukban akarunk lenni, őket részesítjük előnyben az idegen-, vagy más érdeklődési körű emberekkel szemben. Új emberek megismerése sokszor furcsa és némileg kényelmetlen helyzet lehet. Így tehát előfordulhat, hogy mindig ugyanezt a mintát követve válogatjuk a hasonszőrű embereket magunk köré, és ezzel akaratlanul is klikket alakítunk ki. Klikkről azonban csak akkor beszélhetünk, ha a benne érintett embereknek már semmi késztetésük sincs a csoporton kívül barátkozni, és nem túl kedvesek a beilleszkedni akaró új tagokhoz sem.
A gyülekezet soraiban az új tagokra és a hitben gyengébb testvéreinkre nézve a klikkesedés szellemileg igen romboló hatású lehet. A Szent Lélek Jakab apostol levelének 2:1 igerészében ma is így szól hozzánk: „Atyámfiai ne legyen személyválogatás a ti hitetekben, a mely van a dicsőség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban". Különböző okai lehetnek, hogy egyeseket miért részesítünk előnyben másokkal szemben. Ezek közé tartozhat a megjelenés, az anyagi helyzet, a népszerűség, az életstílus vagy a személyes élettapasztalat. A hívőnek tudatosítania kell magában ezen tudattalan késztetéseket, hogy képes legyen visszafojtani/kordában tartani azokat. Ha Isten elé visszük előítéleteinket és elismerjük őket az Ő színe előtt, akkor már meg is tettük a leküzdésükre irányuló első lépést. Amit azonban fel sem-, és el sem ismertünk, azon változtatni sem tudunk.
Előfordult már, hogy azt is felvetették, hogy valójában Jézus is egy klikk része volt, hiszen olyan sok időt töltött Péterrel, Jakabbal és Jánossal (Márk 5:37). Jézus Krisztusnak valójában sok követője volt (János 6:60), azonban csak 12 választott apostola (Máté 10:1). És bár igaz, hogy a legmélyebb szellemi élményeket a Hozzá legközelebb állók körében élte meg, esetükben mégsem beszélhetünk klikkről.
A lelkileg és szellemileg egészséges emberek felismerik, hogy egy adott kapcsolatnak különböző szintjei vannak, és hogy nem szabad mindenkihez ugyanazzal a belsőséges bizalommal viszonyulnunk. Jézus életével a tökéletes emberközi kapcsolatokat is példázta. Volt egy kisebb kör Vele, ami a legközelebbi barátaiból állt, azonban nem kizárólag velük töltötte minden szabad idejét. Ideje tetemes részét arra fordította, hogy szolgálta, tanította, gyógyította, és jelenlétével (is) áldotta az embereket, továbbá befogadta mindazokat, akik csak Őhozzá járultak (Máté 4:23; 12:15; Lukács 20::1). Jézus Krisztus önzetlenül adta magát mindannyiunknak tökéletes áldozatul. Ő önszántából tette le értünk az életét, azt senki sem vehette el tőle (János 10:18).
Azonban minden pillanatunkat adakozással sem tölthetjük. Még Jézus is sűrűn visszavonult, hogy kettesben tölthessen időt a mennyei Atyával (Márk 6:45-46). Arra is buzdította tanítványait, hogy pihenjenek (Márk 6:31). A szellemileg egészséges ember szintén különbséget tud tenni azon emberek között, akik segítségre szorulnak, és azon társak között, akik segítik őt mások terheinek hordozásában. Idejét jól osztja be a szolgálat és feltöltődés között.
Az, hogy valaki sok időt tölt legközelebbi barátai társaságában, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy egy klikk tagja. Olyan emberek közösségéről is lehet szó, akik kölcsönösen segítik egymást minden napi keresztjük felvevésében és hordozásában. Ha egy ilyen csapat tagjai mások szolgálatára szánják életüket, vagyis olyan emberekkel tesznek jót, akik ezt nem tudják viszonozni nekik, akkor a tagoknak időnként szükségük lehet arra, hogy a rájuk nehezedő állandó nyomás alól némileg mentesüljenek, erre pedig pont a baráti kör alkalmas. Azon embertársainknak, akik szüntelen csak mások szolgálatának élnek, különösen nagy szükségük lehet olyan kulcsfigurákra életükben, akikkel egyszerűen csak maguk lehetnek, akiknek társaságában nincsenek kitéve állandó elvárásnak és az abból fakadó nyomásnak. Akik csak felületesen, kívülről szemlélik ezt, még akár irigyekké is válhatnak, és klikknek kiálthatják ki az ilyen csoportokat. Ők azonban sokszor nem ismerik fel, hogy néha minden embernek — így a gyülekezeti vezetőnek is — szüksége van egy pár bizalmas jó barátra.
Míg minden keresztény célja az kell legyen, hogy minél önzetlenebbül szeresse embertársait, addig az is fontos, hogy közeli baráti viszonyokat is fenntartsunk. Ha azonban baráti körünk egy olyan túlságosan is zárt egységgé válik, ami már szándékosan rekeszt ki másokat, akkor valószínűleg túllőttünk a célon. Mikor egy-egy csoport kizárólagossági igényei már olyan nagyra nőnek, hogy Jézus testében fájdalmat és végül törést idéznek elő, akkor érdemes úgy újragondolni a gyülekezet felépítését, hogy a klikkesedést mindenkorra elkerüljük, és egyben az erre irányuló pletykáknak is elejét vegyük
English
Helyes a keresztényeknek klikkesedniük?
