Kérdés
Mi a keresztyén álláspont a nyugdíjazással kapcsolatban?
Válasz
A nyugdíjas korhoz közeledve sok keresztény hívő keresi a választ a kérdésre, hogy mivel is kellene töltenie a nyugdíjas éveit. Vajon a keresztény szolgálatból is vissza kell vonulnunk, amikor a munkahelyünkről nyugdíjba megyünk? Hogyan gondolkozzon egy keresztény hívő a nyugdíjas életről?
1) Noha nincs olyan bibliai alapelv, miszerint az embernek fel kellene hagynia a munkavégzéssel egy bizonyos életkor elérése után, példaként állhat előttünk a léviták szolgálata. Mózes 4. könyvében arról olvasunk, hogy a 25-50 év közötti lévita férfiakat beosztották a szent sátorban végzendő szolgálatra, 50 év felett azonban felmentették őket a rendszeres szolgálat alól. Az idősebb korú lévita számára is előírás volt, hogy „szolgálja ki testvéreit”, de istentiszteleti szolgálatot már nem kellett teljesítenie (4Móz 8:24-26).
2) Az állásunkból (a „teljes idejű” keresztény szolgálatot is beleértve) nyugdíjba mehetünk ugyan, az Úr szolgálatából azonban soha, még ha meg is változik a szolgálatunk jellege. Példaként említhetnénk a Bibliából két élemedett korú embert, Simeont és Annát, akik még mindig hűségesen szolgáltak az Úrnak (Lk 2:25-38). Anna idős özvegyasszony volt, de naponta imádsággal és böjtöléssel szolgált a templomban. A Tituszhoz írt levél 2. részében az áll, hogy az idősebb férfiak és nők feladata – egyebek mellett – a fiatalabbak tanítása.
3) Az ember nem szentelheti kizárólag a kedvteléseinek az idős éveit. Pál azt mondja, hogy a kicsapongó életet élő özvegy „már életében halott” (1Tim 5:6). A bibliai tanítás ellenére sokan azt hiszik, hogy a nyugdíjaskor „csupa szórakozás”, már akinek erre lehetőség adódik. Persze szó sincs arról, hogy a nyugdíjasok ne járhatnának moziba és társas összejövetelekre, vagy ne hódolhatnának a kedvteléseiknek, de nincs olyan életkor, amikor ezeknek kellene elsődleges hangsúlyt kapniuk az ember életében.
4) A 2Korinthus 12:14-ben az áll, hogy a szülők kötelesek „gyűjteni” a gyermekeik számára, és a legnagyobb kincs, amit valaki a gyermekeire, unokáira és dédunokáira hagyhat, a szellemi örökség. Sok családban generációk sora köszönhette az átélt áldásokat egy idősebb „pátriárka” vagy „mátriárka” hűséges imáinak. A nyugdíjas korúak számára talán az imádkozás a lehető leggyümölcsözőbb szolgálati terület.
Egy keresztény hívő sosem vonulhat vissza Krisztus szolgálatából, csak nyugdíjasként megváltozik a szolgálati helye. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy aki „nyugdíjas korba” lép (bármit jelentsen is az), a munkahelyi teendőit feladhatja, de az Úr szolgálatát sohasem. Ezek az „idősebb szentek”, miután egy egész életen át Istennel jártak, gyakran mindenki másnál hitelesebben tudják közvetíteni Isten Igéjének igazságait, mert arról tudnak beszámolni, hogy a személyes életükben hogyan munkálkodott Isten. A korban előrehaladva imádkozzunk így a zsoltárossal együtt: „Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek.” (Zsolt 71:18)
English
Mi a keresztyén álláspont a nyugdíjazással kapcsolatban?
