Kérdés
Hogyan vélekedjen a keresztény hívő a romantikus kalandokról, és a szerelemről?
Válasz
Jelen szócikkünkben a romantikát, olyan érzelmileg felfokozott állapotként és vonzalomként fogjuk értelmezni, melyet egy társas helyzet vagy egy konkrét másik személy vált ki az illetőből. Ezt a fajta romantikát populáris kultúránk is szüntelenül tematizálja. A zene- és a filmipar, könyvek és színházi darabok egyaránt próbálják meglovagolni az emberek romantikus szerelem iránti általános elragadtatottságát, mikor azt számtalan módon öntik formába. Mit mondhatunk tehát a Szentírás kijelentésének szilárd talaján álló hívő emberként? A romantika jó vagy rossz dolog, esetleg valahol e két véglet közé sorolandó?
A Szentírást sokszor nevezték már Isten az emberiségnek címzett szerelmes levelének, amit Isten önnön vérével írt. Isten maga a Szeretet, és egyben az igazságosan ítélő Isten. Így a Biblia a biztosan bekövetkező ítélet számos kemény figyelmeztetése mellett, telis-tele van Isten és az emberek közötti szeretet-viszony költői ábrázolásával (Zsoltárok 42:1–2; Jeremiás 31:3). Azonban még ha a szeretet és a romantika talán egy tőről fakad is, a kettő messze nem azonos tartalommal bír. Részünk lehet egy romantikus kalandban az igazi önzetlen szeretet megnyilvánulása nélkül is, és teljes szívből szerethetünk valakit anélkül, hogy amorózós érzéseink lennének irányába (Lásd nyelvünkben a szeretet és szerelem közötti különbséget). Míg a Sofóniás 3:17 igerészéhez hasonló passzusok Isten választottai iránt érzett lángoló szeretetét írják le, addig az olyan igehelyek, mint az Korinthusbeliekhez írt első levél 13:4-8 Isten irántunk való szeretetének olyan vonatkozásait tárják elénk részletesen, melyeknek vajmi kevés közük van a romantikus érzésekhez. Az Úr Jézus Krisztus így tanít minket ma is: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért" (János 15:13). Mikor Jézus Krisztus véres kereszthalála után elszenvedte a pokol örök büntetését minden hálátlan bűnös helyett is, az semmiképp sem nevezhető romantikusnak. Mégis ez a szeretet valaha volt legerőteljesebb kifejezése (1.János 4:9-10).
Az Énekek Énekének bibliai könyve túlárad a vőlegény és menyasszony közötti szerelem romantikus ábrázolásától. Mivel Isten a Szentírásban igen szép helyet szánt ennek a Szent Lelke által ihletett Igének, biztonsággal állíthatjuk, hogy a szerelem kicsit sincs Teremtőnk ellenére. Az Isten tervének megfelelő szerelemben olyan bölcsesség van kódolva, mely elsősorban tiszta és felülről való, így az elkötelezett házastársi kapcsolat örömét és lángjának hevét csak egyre tovább növeli.
Azonban az öncélú-, és csupán önmagára irányuló romantikus kapcsolat igen pusztító jellegű. A legtöbb románc a testi szerelem bódító érzésével kezdődik. Mikor pillangókat érzünk a hasunkban, akkor az agyunk fiziológiai szempontból egy olyan hormonkoktélban úszik, amihez hasonló állapotot egyébként csak legális és illegális kábítószerek képesek előidézni. Az agyunk olyan – jó érzésért felelős – belső elválasztású hormonokat bocsát ki, mint az adrenalin, a dopamin, és a szerotonin. A bukott testünk úgy van előhuzalozva, hogy minduntalan vissza és visszamenne ezen érzés kiváltójához. Pontosan a kárhozat alatt lévő, az eredendő bűn következtében elromlott, testünk sajátja az is, hogy egészen a fűggőségig hajszolja az ilyen jó érzéseket, így a szerelmet is. Ha tehát tolerancia-küszöbünket romantikus irományok és firkák-, két kaptafára kreált romantikus filmek-, és szexuálisan túlfűtött tv-s tartalmak mértéktelen fogyasztása által folyton az égbe toljuk, akkor elkerülhetetlen, hogy a valós életbeli kapcsolatainkkal szemben is több mint valótlan elvárásokat támasztunk majd.
Kutatók becslése szerint az emberi agy legfeljebb két évig képes ezt az intenzív „szerelmi" érzést fenntartani. Ideális esetben a pár tagjai ebben az időszakban már elmélyítették kapcsolatukat, így mikor ez az érzés egyre inkább alábbhagy, akkor egy minőségileg sokkal magasabb szeretet-érzés foglalhatja el helyét. A „szerelem rabjai" számára ezen érzés csökkenése azt jelzi, hogy ideje más olyan partner után nézni, aki újra kiváltja belőlük ezt az euforikus érzést. A társfüggőség démonával küzdő emberek valóban azon érzés függőivé válhatnak, melyet a „szerelem" vált ki belőlük. Így tehát nem ritka az, hogy megpróbálják újra és újra felhevíteni ezeket az érzelmeket.
Az elhangzottakat szem előtt tartva könnyű felismerni a szerelem tűnő érzése, és a szeretet közötti alapvető különbséget. A Szentírás számos példát vonultat fel, melyben párok szerelembe estek, de ezek következményeit sem halasztja el megosztani velünk. Mózes első könyvének 29. fejezetében Isten Szent Lelke Jákób és Rákhel igaz szerelmi történetét meséli el nekünk. Jákób hajlandó volt 7 évig robotolni és számos átverést elszenvedni Rákhel apjától, Lábántól, csak hogy feleségül vehesse szívének kedvesét. A 20. igeversben azt olvassuk, hogy „szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt". Még, ha Jákób, azaz Izráel, további életútja nem éppen volt megpróbáltatásoktól mentes, a Rákhellel folytatott szerelmi viszonyát cseppet sem kárhoztatja a Biblia. Sámson és Delila románcában viszont már ellenpéldát tár elénk a Szentírás. Sámson szó szerinti megvakításához, és azt követő erőszakos halálához végtére az vezetett, hogy hagyta, hogy Isten rendelésének követése helyett az érzelmei irányítsák. Sámson történetének hű elbeszélését a Bírák könyvének 14. fejezetében találjuk.
Egy szerelmi kapcsolat attól függően lehet mind jó-, és mind kevésbé jó kimenetelű, hogy engedjük-e érzéseinknek életünk színpadának rendezői szerepét átvenni. Mikor csak a jó érzéseket hajszoljuk, akkor könnyen erkölcsi és házassági problémákba keverhetjük magunkat. Jeremiás próféta könyvének 17:9 igerészében így olvassuk Isten Igéjét: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?" A korunkban minden második médiatermék által herpesz módjára terjesztett „kövesd a szíved"- mentalitás a legsötétebb és legrombolóbb életvezetési tanácsok egyike, amit csak adni lehet. Ha a „szívünk iránytűjét" követjük, és engedelmeskedünk szívünk késztetéseinek, akkor egyenesen hajtunk bele a megtévesztettség-, a bűn-, és a fájdalom útszéli árkába. A szerelem vak követése helyett inkább engedjük át Isten Szent Lelkének életünk-, és minden társas kapcsolatunk volánját. A szeretetet, azaz Istent, mindig érdemes követni (1.Korinthusbeliekhez 14:1). Mikor aztán Isten-, és minden embertársunk felé tanúsított szeretet követése során valaki különösen megragadja figyelmünket, akkor Isten még egy Neki tetsző szerelemmel is megajándékozhat bennünket (Jakab 1:17).
English
Hogyan vélekedjen a keresztény hívő a romantikus kalandokról, és a szerelemről?
