Kérdés
Melyek a keresztény hit azon témái és kérdései, melyek kapcsán valóban érdemes vitába szállni?
Válasz
A keresztény hitnek számos felekezete és csoportja van, így közöttük (időnként) viták is fel- felütik a fejük. Léteznek nézeteltérések az egyházi közösség igazgatását illetően, arról, hogy a teremtés valóban hat, szó szerinti napot ölel-e föl, a keresztség vételének módjáról, de az eszkatológiáról, azaz a végidőkről szóló tanok helyes értelmezését illetően is. Véleménykülönbségek vannak a szociális alkoholfogyasztást, vagy épp a Szent Lélek ajándékait érintően, de annak tekintetében is, hogy mitől számít “visszafogottnak” az adott öltözködési stílus, és mitől nem. E kérdések közül egyesek fajsúlyosabbak, mint mások, így a felesleges összecsapások és megosztottság kialakulásának megelőzése érdekében jó, ha elválasztjuk egymástól azt, amiről érdemes vitázni, és mindazt, amiről nem.
A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy vannak dolgok, melyekért érdemes harcolni, melyek mellett ki kell állni. Az igazság már definíció szerint is elkülönül és elkülöníthető a hamisságtól. A hamis tanítókkal szemben állást kell foglalnunk, és tusakodnunk kell “...a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott” (Júdás 1:3). Az olyan témákat/vitapontokat, melyek nyomán a Biblia tanításától eltérő üdvösségüzenet, azaz egy “más evangélium” osonna be, le kell leplezni (Galátziabeliekhez 1:7; 2.Korinthusbeliekhez 11:4). Azon kinyilatkoztatásokat, írásokat vagy véleményeket, amelyeket tévedhetetlennek-, vagy a Biblia kijelentésével egyenrangúnak állítanak be, eretnekségként kell elutasítani (Jelenések 22:18; Jeremiás 14:14). Jól tesszük, ha semmissé teszünk minden olyan “...okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett . . . foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2.Korinthusbeliekhez 10:5). Nem kompromittáljuk Isten Igéjét, és nem gyengítjük az evangélium üzenetét. Ha például az üdvösség vagy a szent életvitel témája jön fel, határozottan ki kell állnunk mellette. Más témákat másképp is lehet kezelni. A Timótheushoz írt első levél 1:4 igeverse keresztény hívekként így utasít minket: “Se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által”. A Biblia tehát felvés néhány arra vonatkozó irányvonalat, hogy miről érdemes vitázni, és mit jobb inkább nyugodni hagyni.
Vajon Krisztus feltámadásának ügyéért érdemes-e síkraszállni? Igen. A feltámadás ténye az evangélium alapja. Amíg tehát az ezt övező vita civilizált mederben folyik és Isten Igéje igazságának bemutatását célozza meg, a feltámadás ügyét meg lehet-, és meg is kell védeni. Mi a helyzet az üdvbiztonság kérdésével? Igen, egy bizonyos pontig erről is érdemes vitázni. Az ember üdvbiztonságról vallott nézete ugyanis fontos, és szorosan kapcsolódik az üdvösségről és Isten kegyelméről kialakított nézeteihez.
Ugyanakkor, ha a vita elmérgesedik, vagy netalán már azzal fenyeget, hogy éket tol a Krisztusban való hittestvérek közé, akkor valószínűleg jobb, ha a szeretet jegyében félretesszük azt. Hogy azon viszont érdemes-e vitatkozni, hogy hány angyal fér meg egy gombostű fején? Valószínűleg nem.
Ne feledjük, hogy óriási különbség van egy baráti vita és egy keserű szópárbaj között. A szóbeli támadásoknak, rágalmazásoknak, vádaskodásnak és az elfordult beszédnek nincs helye Krisztus testében (Kolossébeliekhez 3:8; 1.Péter 2:1; Efézusbeliekhez 4:31). Vegyük észbe, hogy vajon mit gondolhatnak a hitetlenek, amikor azt látják, hogy a keresztények kisebb tanbeli nézeteltérések miatt a verbális sárdobálás szintjére süllyednek! Az Efézusbeliekhez írt levél 4:29 igeverse ma is így szól hozzánk: “Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.” Mikor tehát a jelen témánkat járjuk körbe, érdemes eljutni annak felismerésére, hogy ki kell zárjuk az óvódás csúfolódást és rágalmazást, ami egyes keresztény vitáknak, sajnálatos módon, igencsak sajátja.
Timótheushoz írt második levél 2:15-16 igeszakasza a következő utasítást tartalmazza: “Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.” Elvárás velünk szemben, hogy magunk tanulmányozzuk Isten Igéjét, ne csak (közösen) beszélgessünk róla, vagy az abban foglaltakat valaki más álláspontja alapján fogadjuk el. Csupán mert egy szónok vagy igehirdető híres vagy népszerű, az még nem jelenti azt, hogy az általa elmondottak helytállóak is. Isten mindnyájunknak személyesen adta Igéjét, és elvárja tőlünk, hogy forgassuk is azt. Az Apostolok Cselekedetei 17:10-12 igeszakaszában épp erre a típusú szellemi szorgalomra láthatunk követendő példát. A béreabeliek hallották a Pál és Silás által hirdetett evangéliumot, és “...naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é...”, vizsgálták azt. Nem csak úgy elhitték Pál apostol szavait, hanem minden elhangzottat Isten Igéjével vetettek egybe, és csak akkor voltak hajlandóak engedni, hogy Pál köreikben tanítson, ha úgy találták, hogy az általa közvetített evangéliumot a Szentírás is alátámasztja.
Ha úgy látjuk, hogy a tanítás tekintetében egyesek tévelyegnek, akkor alázattal és tiszteletteljesen rámutathatunk erre. Azt viszont nem szabad elfelednünk, hogy mások, akik ugyanolyan tisztelettel viseltetnek Isten Igéje iránt, mint mi, másképp is olvashatják, értelmezhetik azt. Az ilyen alapon folytatott vita egészséges, ha magunk is megfelelő hozzáállással és a tanítás befogadására kész szellemmel közelítünk ahhoz. Sokat tanulhatunk mások hozzászólásaiból, és még az addigi álláspontunkat is revideálhatjuk, ha egy új nézőpont tárul fel előttünk. Tény, hogy néhány téma már az ősegyház ideje óta kihívás elé állítja az igaz híveket. A fontos kérdésekről folytatott, kölcsönös tiszteleten alapuló vita minden érintett számára hasznos, ha az Krisztus szellemében, önzés és személyes célok érvényesítésének szándéka nélkül megy végbe. A Kolossébeliekhez 4:6 igeverse világos útmutatást ad arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk, mikor vitába bocsátkozunk: “A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.”
Jézus akarata az, hogy gyermekei “egyek legyenek”. A közvetlenül a keresztre feszítése előtt elhangzott, mennyei Atyához intézett szenvedélyes imája feltárja előttünk, hogy mit kíván nekünk szíve mélyéből: “...nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem” (János 17:20-21).
Megegyezhetünk a tekintetben, hogy az üdvösséget vagy az istenfélő életvezetés szükségességét nem érintő kérdéseken túli témákban nem muszáj mindig “zöld ágra vergődnünk egymással”. A végső célunk nem az kell legyen, hogy önnön álláspontunk körömszakadtáig bizonygassuk, hanem hogy azt a fajta szeretetet és elfogadást példázzuk, amit Jézus tanúsított tanítványai felé (János 13:34-35). Nincs olyan ember kerek a világon, aki minden témát illetően ismeri az összes helyes választ. A kitűzött célunk az kell legyen, hogy elmerüljünk Isten Igéjében, hogy így felismerhessük a szellemi tévelygést, mikor azzal szembesülünk. Egyben azonban arra is törekednünk kell, hogy a nem alapvető fontosságú kérdések mindegyikét a tanítás befogadására kész lélekkel közelítsük meg, hogy a legteljesebb mértékben be tudjunk tölteni Isten gyülekezetünk egységére irányuló vágyát (1.János 4:12). Rupertus Meldenius 17. századi teológus szavaival élve: “A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet” (a fordító nem ismert).
English
Melyek a keresztény hit azon témái és kérdései, melyek kapcsán valóban érdemes vitába szállni?
