Kérdés
Kell a keresztényeknek ateistákat is evangelizálni?
Válasz
Keresztény hívőként — Isten feltétel nélküli szeretetének tudatában és mennyei öröklétünk biztosítékának birtokában — sokszor nehéz lehet megérteni, hogy miért is akarna bárki ateista lenni. Ha azonban felismerjük az eredendően bűnös emberi természet az elme és a szív állapotára gyakorolt erős hatását, akkor jobban megérthetjük ateista embertársainkat. Bibliai értelemben véve ateista emberek nem léteznek. A 19. Zsoltár második verse azt állítja, hogy az egek kijelentik Isten dicsőségét „és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat". Isten teremtő ereje teremtésének teljességében felismerhető körülöttünk. A Rómabeliekhez írt levél 1:19-20 igerész szorosan kapcsolódik ehhez a valósághoz, mikor kijelenti, hogy Isten „örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik". Azok, kik ezt tagadják tudatos erőfeszítések árán teszik azt, abban a hitben, hogy „az igazságot hamissággal feltartóztatják" (18.vers). A 14:1-es és 53:1-es Zsoltár igerészei egyenesen balgatagoknak nevezi azokat, akik tagadják Isten létezését, holott e szó Károli fordításában lényegesen árnyaltabb és mélyrétegűbb kifejezés, mint mai szóhasználatunkban (lásd kapcsolódó szócikk: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten."). Isten Igéje szerint az ateista vagy balgatag, vagy hazug (elsősorban saját maga felé), vagy mindkettő. Mi tehát annak a valós oka, hogy valaki tagadja Istent?
Az ember úgymond természetes — veleszületett — állapota az eredendő bűn szolgasága. Minden ember ebben az ún. „óemberi" állapotban leledzik, míg el nem fogadja Jézus Krisztust élete urának, felismervén, hogy egyedül Ő képes ebből az állapotból kimenteni őt. A természetes „óemberi" befolyás abban is megnyilvánul, hogy magunkat akarjuk életünk teljhatalmú urává, saját életünk istenévé tenni, annak a hitében, hogy így képesek leszünk saját életünket irányítani. A vallás kötelezettségeket, szellemi ítéletet és megítélést, valamint (ön)korlátozást von maga után. Az ateista ember ezzel szemben azt hiszi, hogy képes saját életének értelmet kölcsönözni és hogy maga képes egy az életét irányító erkölcsrendszer felállítására. Nem akarja alávetni magát a „szeretet tökéletes törvényének", mert szíve mélyén ellenséges Istennel szemben, és természet szerinti óembere nem is képes engedelmeskedni Isten törvényének (Rómabeliekhez 8:6-7). Ezzel magyarázható, hogy az ateisták miért a Szentírás tiltásairól és engedményeiről panaszkodnak és vitáznak, ahelyett hogy ugyanezt ez időt az előbbiek bibliai alapjának kutatásával és igazolásával töltenék. A természet szerinti lázadó lényük számára Isten szeretetben kiteljesedő parancsolata utálat tárgyát képezi. Egyszerűen gyűlölik azt az elképzelést, mely szerint bármi, bárki vagy Egy bizonyos valaki hatalma alatt állnak. Azt sajnos nem ismerik fel, hogy Sátán az, aki megvakítja őket az igazságra, ő az, kinek hatalma alatt állnak, és aki lelküket már most az örök kárhozatra készíti elő.
Ha az ateisták evangelizálásáról van szó, akkor szem előtt kell tartanunk, hogy nem tarthatjuk vissza a Biblia örömhírét senkitől sem pusztán azért, mert az adott személy ateistának vallja magát. Nem feledhetjük el, hogy egy ateista ember éppen annyira elveszett, mint egy muzulmán, egy hindu vagy egy buddhista. Isten akarata kétség kívül az, hogy terjesszük a megváltó örömhírt (Máté 28:19) és hogy emelt fővel kiálljunk Igéjének igazsága mellett (Rómabeliekhez 1:16). Másfelől nem vagyunk kötelesek az időnket vonakodó emberek meggyőzésére vesztegetni. Sőt mi több, Jézus Krisztus félreérthetetlenül tudtunkra adja, hogy ne pazaroljuk erőt olyanokra, akik nyilvánvalóan nem érdekeltek egy őszinte eszmecsere létrejöttében (Máté 7:6). Jézus azt mondta apostolainak, hogy menjenek és terjesszék Isten Igéjét, azonban azt nem várta el tőlük, hogy egy helyen maradjanak, míg ott minden egyes ember megtér (Máté 10:14).
A legjobb stratégai talán az, ha először megadjuk minden embertársunknak a kételkedés lehetőségét. Így nagyobb eséllyel jön létre egy beszélgetés, melynek során minden egyes új feltett- és megválaszolt kérdés egyre jobban magában hordozza az evangéliumi örömhír átadásának lehetőségét. Azonban, ha felebarátunk csak vitatkozni akar, ellenséges, vagy egyszerűen meg sem tisztel figyelmével, akkor valószínűleg ideje továbbállni. Egyes emberek teljesen megkeményítették szívüket az evangélium örömhírének meghallására (Példabeszédek 29:1). Ez a keménnyakú visszautasítás ölthet racionális- vagy teljesen gyerekes formát is. A Szentírás alapján azonban okunk van feltételezni, hogy bizonyos emberek tudatosan állnak ellent a Szent Lélek gyógyító működésének életükben (1 Mózes 6:3). Ha jó hit által vezérelve megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy elérhessünk valakit Jézus Krisztus nevében, és a személy még mindig bezárkózik, akkor parancsunk van arra, hogy még a "városnak a porát is lerázzuk lábainkról" (Lukács 9:5), és inkább azokra fordítsuk korlátozott időnket, akik szellemileg nyíltabbak. Mint életünk minden ügyes-bajos dolgában, úgy ebben a hallatlan jelentőségű küldetésünkben is Isten bölcs útmutatása kell a legmeghatározóbb legyen. Imádkoznunk kell a bölcsességért (Jakab 1:5), amit Isten személyválogatás nélkül megígért mindenkinek, ki azt Tőle kéri, továbbá bíznunk kell az Ő vezetésében, hogy megmutatja mikor és hogyan vegyük fel a beszélgetés fonalát, vagy hogy éppen hogyan fejezzünk be egy parttalan vitát az igazságra bezárkózó ateista embertársunkkal.
English
Kell a keresztényeknek ateistákat is evangelizálni?
