Kérdés
Miért olyan véres vallás a kereszténység?
Válasz
Ahhoz, hogy jobban megérthessük, hogy a kereszténység egyesek számára miért keltheti egy “véres vallás” benyomását, pontosan meg kell vizsgáljuk, hogy Isten mit jelent ki a vérrel kapcsolatban az Ószövetség hasábjain: “Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést” (3.Mózes 17:11, 14). Mint láthatjuk, Isten a vért gyakorlatilag magával az élettel azonosítja. A vér az a testnedv, ami a az élet fenntartásához szükséges tápanyagokat a test minden tagjához elszállítja. A vér az élet esszenciája. Ezzel szemben a vér kiontása az élet kioltását, azaz a halált jelenti.
A vér a Szentírás más passzusaiban a szellemi élet jelképeként áll. Mikor Ádám és Éva még az Éden kertben - Isten óvó rendelésének ellenszegülve - evett a tiltott fa gyümölcséből, akkor a szellemi halál rögtön-, míg a testi halál állapota csak sok száz évvel később állt be náluk. Isten határozott figyelmeztetése így visszhangzik a történelem eonjain keresztül: “...a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1.Mózes 2:17). Az Úr legjobb szándékú figyelmeztetése sajnos süket fülekre talált, így a tragikus következmény sem váratott magára: az első emberpár életét – és ezzel a vérét is – gyorsan átjárta a halál és a romlás mérge. Bár Isten szomorkodott az események ilyen irányú alakulásán, az picit sem lepte meg, hiszen Ő már a világ alapjainak letétele előtt gondoskodott arról a szeplőtlen bárányról (Jézus Krisztus), Aki a teljes bukott emberiség bűneit elveszi, és a kegyelmét elfogadó minden ember szellemi életét helyreállítja. Az Ő eljöveteléig pedig hatásuk tekintetében elégtelen-, jelképes mivoltuk vonatkozásában viszont igen fontos állati véráldozatokat rendelt el. Maga Isten alapozta meg az állatáldozatok rendszerét, mikor egy ártatlan állat vérét ontotta ki, hogy annak bőrével “elfedje” Ádám és Éva (szellemi) mezítelenségének minden rútságát (1.Mózes 3:21). Az ezt követő ószövetségi áldozatok mindegyike, legjobb esetben is, csak átmeneti hatással rendelkezett, ezért újra és újra meg kellett őket ismételni. Mindezen folyamatos áldozatoknak ugyanis sosem volt valós rendeltetésük, hogy ténylegesen elvegyék a bűnt, hanem sokkal inkább, hogy az egy igazi, végső áldozatra (előre) mutassanak. Egyedül Jézus Krisztus kereszten kiontott vére volt képes a bűn minden adósságát egy összegben, örökre kifizetni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ő halála minden további áldozatot (így véráldozatot is) teljesen szükségtelenné tett (Zsidókhoz 10:1-10).
Ha tehát ragaszkodunk ahhoz az állításhoz, hogy a kereszténység egy véres vallás, akkor a felületes szemlélőnek azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen igaza van. Na, de ha már egyszer véres vallásnak nevezzük, akkor azt is el kell ismerjük, hogy még véres mivoltában is igen különleges vallásról van szó. A vért nem kívánó vallásokkal szemben, a Biblia helyesen hangsúlyozza a bűn szerepét, mikor pontosan rámutat, hogy Isten olyan komolyan veszi azt, hogy (szellemi) halálbüntetéssel sújtja. Balgatag dolog volna a bűn példátlan erejű pusztító hatását büszkén lekicsinyelni. A bűn még egy magasrangú oltalmazó kérubot (az angyalok egyik rangja), Lucifert, is képes volt hazug és gyilkos bukott angyallá változtatni. Az irigység, mondhatni, hétköznapi bűne volt az (lásd Prédikátor 4:4 - Károli), ami testvére agyonütésére vitte Káint. Mikor pedig Ádám és Éva a tiltott gyümölcsbe harapott, akkor inkább hittek a Vádló hazugságának, mint a jó és szerető Istennek. Tudatos lázadásuk Isten irántunk való megtartó szeretete ellen irányult, de közvetett módon a Teremtő jóságát is erősen kétségbe vonták. A kereszténység tehát egy véres vallás, mert úgy tekint a bűnre, mint amilyen az valójában: vérkomoly dologként.
Isten igazságosságában is tökéletes, a bűn tehát büntetésért kiált: az Úr nem bocsáthat meg csak úgy egy bűnt, míg kompenzációra sor nem került, hiszen így sérülne a tökéletes igazságosság rendszere. Szükség van tehát egy kiengesztelő, kiegyenlítő áldozatra (értsd kompenzáció), mielőtt a megbocsátás megtörténhet. A bikák és bakok vére, mint ahogyan azt a Zsidókhoz írt levél találóan mondja, csak ideig-óráig volt képes “elhárítani” a bűn pusztító hatását (Zsidókhoz 10:4). Jézus Krisztus önkéntes helyettesítő kereszthalála azonban már teljességgel elegendő volt minden bűn elfedésére, végső elvételére. A kereszténység ebben a tekintetben is eltér minden más, véres áldozatokat megkövetelő, vallástól, hiszen a tökéletes áldozaton keresztül, egyszer és minden korra, hatékonyan oldotta meg a bűn problematikáját.
Meglehet, hogy a kereszténység a feljebb taglalt szempontok mentén véres vallásnak tekinthető, mégis ez az egyetlen vallás, melyben ez a véres színezet csak időleges jellegű, melyben a vér szakadatlan folyama, az eredeti, előre meghatározott rendeltetését betöltve, végül egy megingathatatlan Kősziklába ütközött. Az Úr Jézus letette értünk életét, hogy így vegyen végső győzelmet a halál minden ereje felett, és hogy így adjon múlhatatlan életet minden Benne hívő szentjének. Ha tehát szívből hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten egyszülött Fia, Aki saját maga feláldozásával vette el bűneinket, akkor már átmentünk a halálból az életre (János 5:24; 1.János 3:14). Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Minden más ösvény egyenesen a szellemi halálba vezet (Apostolok Cselekedetei 4:16; János 14:6).
English
Miért olyan véres vallás a kereszténység?
