Kérdés
Miért tette Isten olyan keskennyé a megváltáshoz vezető utat?
Válasz
Jézus Krisztus ma is így szól hozzánk Igéjén keresztül: “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt“ (Máté 7:13-14). Ezen igeszakaszt olvasva egyesek kételkedni kezdenek Isten jóságában: “Hogyha valóban az Isten akarata, hogy mindenki megmeneküljön, akkor miért nem tette egyszerűbbé a megváltást?” - teszik fel a kérdést. “Miért nem enged be egyszerűen mindenkit a mennybe?” - tűnődnek.
Egyesek a keskeny szó hallatán arra gondolhatnak, hogy valami elfogult kiválasztási eljárásról van szó. Úgy hangozhat ez, mintha Isten előztesen mindannyiunkat valamiféle minőségellenőrzésnek vetette volna alá, hogy csak a kiválasztott elitet engedje be saját jelenlétébe. Ha azonban figyelmesen olvassuk az Igét, akkor az ezt megelőző igeversben fel fog tűnni, hogy Jézus az alábbi szavakat intézte ugyanezen hallgatósághoz: “Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” (Máté 7:7-8). Jézus Urunk tehát teljesen világossá tette, hogy az öröklétbe vezető út mindenki számára szabad, ha szívből szeretnénk azt.
A mennyek országába vezető út azonban csak abban az értelemben “keskeny”, hogy létezik egy konkrét követelmény, ami nem más, mint a Jézus Krisztusba vetett hit. Megváltás csak Jézus Krisztus személye által lehetséges: Ő az egyetlen út (János 14:6). A “széles” út ezzel szemben cseppet sem kizárólagos jellegű, így teret enged a vallások által propagált emberi erőfeszítéseknek, de mindenféle hiedelem-, vagy éppen mindenféle hiedelem hiánya egyidejűleg elfér rajta.
Jézus Krisztus világosan adja minden követője tudtára, hogy a keskeny út kemény, kihívásokkal teljes, és sokszor nehéz döntéseket igényel. Az Úr Jézus követése megkívánja, hogy a bűn által átszőtt óemberünket minden nap felszegezzük a keresztre (Galátziabeliekhez 2:20; 5:24; Rómabeliekhez 6:2). Megkívánja, hogy hit által igazgassuk életünk lépéseit (Rómabeliekhez 1:17; 2.Korinthusbeliekhez 5:7; Zsidókhoz 10:38), hogy hitünk próbáit a Krisztuséhoz hasonló türelemmel viseljük (Jakab 1:2-3, 12; 1.Péter 1:6), valamint hogy életünket ne a világ elmúló kívánságaihoz mérten vezessük és rendezzük be (Jakab 1:27; Rómabeliekhez 12:1-2). Mikor válaszút előtt állunk, akkor sokunk a keskeny és rázós út helyett, a sima útburkolatú sztrádát választja, hiszen azon kényelmesebb és könnyebb az utazás. Nem is csoda ez, hiszen emberi természetünk erősen a kényelem és az élvezetek irányába húz minket. Mikor tehát az emberek azzal szembesülnek, hogy Krisztus követése saját késztetéseik megtagadását is jelenti, akkor a legtöbben hátat fordítanak Neki (János 6:66). Jézus azonban sosem rejtette véka alá az igazságot, az igazság pedig az, hogy nem sok ember hajlandó megfizetni az Ő követésének árát.
Isten kegyelméből minden olyan embernek ingyen adja a lelki üdvösséget, aki hajlandó elfogadni azt (János 1:12; 3:16-18; Rómabeliekhez 10:9; 1.János 2:2). A feltételt viszont Ő szabja meg: azon az úton mehetünk csak Hozzá, amit Ő maga taposott ki nekünk. Nem csinálhatunk magunknak új ösvényt, melyet emberi erőfeszítéseinkkel kövezünk ki: a Szent Istenhez nem közeledhetünk saját magunk által meghatározott igazságokon keresztül. Az Ő tökéletes igazságához mérten ugyanis a legnemesebb és legtisztább törekvésünk is csak tisztátlan mocsokhoz hasonlítható (Ézsaiás 64:6; Rómabeliekhez 3:10). Isten nem bocsáthatja meg csak úgy bűneinket, nem tekinthet el felettük tétlenül, mivel Ő könyörülő Isten, de egyben tökéletesen igazságos is. Az igazságosság pedig megköveteli, hogy a bűn elnyerje méltó bűnetetését, azaz hogy a bűnöst a cselekedetei által kiváltott következmények egy napon menthetetlenül utolérjék. Isten azonban mégis hajlandó a bűnök következményeit elhárítani tőlünk, mikor maga áll be a bűnös ember helyére, és Ő szenvedi el helyettünk azokat (Ézsaiás 53:5; 1.János 3:1, 16; Zsoltárok 51:7). Jézus Krisztus vére nélkül, mely minden bűnünket képes elmosni, csak bűnösként állhatunk meg azon Isten előtt, akinek személyét és felénk nyújtott segítő jobbját előzetesen becsmérlően megvetettük (Rómabeliekhez 1:20).
Az Istenhez vezető út teljesen el volt torlaszolva, az útban pedig maga a bűn állt (Rómabeliekhez 5:12). Tulajdonképpen senki sem érdemel második esélyt, amit azonban szellemi értelemben nagyon is kiérdemeltünk, az a második-, vagy más néven, szellemi halál, amibe a széles út torkollik. Isten mégis annyira szeret(ett) minket, hogy minden viszontagság ellenére is elkészítette nekünk az örök életbe vezető utat (Rómabeliekhez 5:6-8). Ugyanakkor persze azzal is tisztában van, hogy az én-központú, bűnáztatta világunk nem minden lakója fog úgy vágyakozni az Ő személyére, hogy el is fogadja Általa meghatározott (fent említett) konkrét feltételt (János 6:44, 65; Rómabeliekhez 3:11; Jeremiás 29:13). Sátán testi kísértésekkel, filléres látványosságokkal, és erkölcsi megalkuvással szegélyezte ki a pokolba vezető utat. A legtöbb ember pedig hagyja, hogy vágyai és szenvedélyei diktálják élete tempóját és irányát, így tehát ideig-óráig tartó gyönyöröknek odaadván magukat a Jézus követéséhez szükséges önfeláldozó szeretetet megvetik (Márk 8:34; Lukács 9:23; Máté 10:37). A szoros kaput így teljesen figyelmen kívül hagyják. Mindemellett mérhetetlen erőt ölnek abba, hogy saját elképzeléseik szerint hozzanak létre isteneket, süket, néma és béna vallásokkal egyetemben. Mikor tehát Jézus Krisztus azt tanította, hogy “keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt”, akkor nem kirekesztőleg-, hanem bús tárgyilagossággal állapította meg ezt.
English
Miért tette Isten olyan keskennyé a megváltáshoz vezető utat?
