Kérdés
Ki megy a mennybe?
Válasz
Az embereknek nagyon eltérő elképzeléseik vannak a mennyről. Sokan semmilyen ismerettel nem rendelkeznek Istenről, esetleg nem is hiszik létezését. A legtöbben azonban mégis szeretnek a mennyre úgy gondolni, mint „egy jobb helyre", ahol a halálunk után megpihenhetünk. A mennyről való elképzelések sokszor nem többek, mint hiú-, szélhányta ábrándok, melyek legjobban talán a lottó főnyeremény megnyerésének komolytalanságához hasonlíthatóak. A legtöbb ember addig egyáltalán nem is foglalkozik a menny gondolatával, míg részt nem vesz egy temetésen, vagy egy közeli hozzátartozója el nem távozik. A köznyelv a mennyre úgy is hivatkozik, mint arra a helyre, ahová a „jó emberek" jutnak, hiszen ugye „csak a jók mennek el". A „jó emberek" körébe persze minden szerettük és kedves ismerősük is beletartozik.
A Szentírásnak ezzel szemben sok igaz kijelentése van a túlvilági életünkről, melyek rendre ellentmondanak a közfelfogásnak. János apostol evangéliumának 3:16 igerészében ez áll: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Ugyanezen fejezet 36. versében Jézus Krisztus így folytatja mondandóját: „A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." A Zsidókhoz írt levél 9:27 részében a Szent Lélek mindenki számára félreérthetetlenül jelenti ki, hogy „...miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet". Ezen, és a következő igehelyek mentén egyértelműen és teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy bár mindenki meghal, de nem mindenki jut a mennyek országába: Máté 25:46; Rómabeliekhez 6:23; Lukács 12:5; Márk 9:43.
Isten szent és tökéletes. Az Ő lakhelye, a menny, szintén szent és tökéletes (Zsoltárok 68:5; Nehémiás 1:5; Jelenések 11:9). A Rómabeliekhez írt levél 3:10 igerésze szerint „nincsen csak egy igaz is". Egyetlen emberi lény sem elég szent vagy tökéletes, hogy a bejuthasson mennybe. Az általunk jónak nevezett emberek semmiképp sem hasonlíthatóak Isten minden bűntől mentes tökéletességéhez. Ha Isten a bűnös embereknek bebocsátást engedne mennyei országának tökéletességébe, akkor az nyomban megszűnne tökéletesnek lenni. Milyen mérce alapján dönthető tehát el, hogy ki „elég jó" a mennyek országára. Egyedül Isten mércéje a számottevő, és Ő már rég közzétette azt: a Rómabeliekhez 3:23-ban az áll, hogy „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül". Ezen vétkek büntetése pedig az Isten szeretetétől és jelenlététől való örök elválasztás (Rómabeliekhez 6:23).
A bűn el kell nyerje méltó büntetését, különben Isten már nem igazságosan ítélő Isten (2. Thesszalonikabeliekhez 1:6). A halálunk után bekövetkező ítélet nem más, mint Isten számvetése minden tettünkről, valamint az ellene elkövetett bűneink megítélése. Egy embernek sem áll hatalmában hibáit kompenzálni vagy jóvátenni. Minden jó tettünk sem lesz soha elég gonosz tetteink kiegyenlítésére, azok soha nem lesznek sem minőségileg, sem mennyiségileg fölényben. Mindössze egyetlen bűn is elég ahhoz, hogy megrontsa a tökéletességet, hasonlóan mint ahogyan egy csepp arzén is elegendő ahhoz, hogy egy egész pohár vizet megmérgezzen.
Isten látva lehetetlen állapotunkat saját magára vette minden bűneink jogos büntetését. Isten Jézus Krisztusban testté lett, és a Mennyei Atyának való teljes engedelmességben bűntelen életet élt (Zsidókhoz 4:15). Bár Ő teljesen bűntelen volt, mégis minden bűnünket magára vette és elhordozta a kereszten, mintha azok a saját bűnei lettek volna. Miután Ő megfizetett minden bűnünk összes következményéért, mi igaznak és tökéletesnek lettünk nyilvánítva (2.Korinthusbeliekhez 5:21). Mikor megvalljuk Neki bűneinket és az Ő megbocsátását kérjük, akkor Ő a „tartozás teljesen kifizetve" bélyegzőt nyomja az önzőségben-, fösvénységben-, és a minden testi gerjedelem szellemében leélt életünk erkölcsi bizonyítványára (Apostolok Cselekedetei 2:38; 3:19; 1. Péter 3:18).
Mikor aztán egy napon majd meg kell álljunk Isten ítélőszéke előtt, akkor nem hivatkozhatunk saját jótéteményeinkre vagy érdemeinkre, hogy könyörögve bebocsátást nyerjünk. Nincs mit adnunk Istennek, hiszen az Ő szentségének és tökéletességének mércéjét egyikünk sem üti meg, de valójában még távolról sem súroljuk azt. Jézus Krisztus azonban teljesen betöltötte ezt a mércét, így az Ő el nem évülő érdeme miatt léphetünk be a mennybe. A Korinthusbeliekhez írt első levél 6:9-11 igehelyén ezt olvassuk: „ Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által." Jézus Krisztus áldozata minden bűnt elfed.
Egy bizonyos dolog tekintetében minden mennybe menő ember teljesen azonos: mindnyájan olyan bűnösök, akik kizárólag az Úr Jézus Krisztusba vetették minden hitüket (János 1:12; Apostolok Cselekedetei 16:31; Rómabeliekhez 10:9). Mindannyian felismerték a Megváltó iránti égető szükségüket, és mind alázatos szívvel fogadták el Isten megmentő ajándékát. Megtértek — és minden nap újra megtérnek — régi útjaikról, valamint életüket Jézus Krisztus lábnyomainak minél pontosabb követésének szentelték (Márk 8:34; János 15:14). Nem azon törték magukat, hogy Isten jóakaratát saját törekvéseik mentén érdemeljék ki (hisz ez teljességgel lehetetlen), hanem a megváltásért érzett hálából követték és szolgálták őt (Zsoltárok 100:2). Az a hit, mely képes volt legyőzni a világot és megváltani minket, képes az életünket is átformálni (Jakab 2:26; 1. János 3:9-10). Ez a hit kizárólag Isten kegyelmében áll meg.
English
Ki megy a mennybe?
