Kérdés
Pontosan hol-, és hogyan húzzuk meg a határt embertársunk megsegítése, és aközött, hogy hagyjuk magunkat kihasználni?
Válasz
Lukács evangéliumának 6:30-as, és a 6:35-36-as igerésze arra hív fel, hogy „Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza." „Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas." Az ilyen és az ehhez hasonló bibliai igehelyek arra tanítanak bennünket, hogy keresztényként irgalmasan, önfeláldozóan és szeretettel viszonyuljunk minden embertársunkhoz. Mikor meglátjuk és felismerjük a körülöttünk lévők igényeit, akkor szívünk teljen be együttérzéssel és legyünk könyörületesek, éppen úgy mint Mennyei Atyánk is könyörületes minden emberrel és mindenekkel. „Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez" (Zsoltárok 145:9).
Igen kívánatos kincs az a szív, amely kizárólag mások javát keresi és szüntelenül csak ad. Isten nagy tetszését leli benne, ha látja ezt a jellemvonását minél jobban formát ölteni életünkben. Azonban a segítségnyújtás és az adakozás területén is azt tanítja a Szentírás, hogy okosak legyünk mint a kígyók, „és szelidek mint a galambok" (Máté 10:16). Isten Igéje az a mérőzsinór, melyet alkalmaznunk kell, ha pénzünket és hasonlóan értékes időnket másoknak adjuk. Mikor ugyanis a Szentírás azt tanítja nekünk, hogy segítenünk kell az embereknek, akkor nem arra gondol, hogy ezt egészen addig tegyük, míg az már a saját kárunkra megy. Helyes, ha megtesszük mindazt, amit csak módunkban áll megtenni, azonban a Biblia arra is emlékeztet minket, „hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék" (2. Thesszalonikabeliekhez 3:10). Vannak olyan emberek is, akik teljesen felelőtlenül akarnak élni, minden számadási kötelezettség nélkül. Így tehát szükséges meghúzni a határt. Mindig segítsünk, ha valaki rászorul, azonban ha felismerjük, hogy a fogadó félnél a fenti hozzáállás már életstílussá vált, akkor helytelen, ha bátorítjuk azt. Adott esetben még kifejezetten káros is lehet, ha hozzájárulunk egyesek nemtörődömségéhez, hanyagságához és lustaságához. A régi mondás ebben az esetben is igaz: „Adj az embernek egy halat, és megvan az aznapi eledele. De tanítsd meg inkább halászni, és egész életére meglesz a napi betevője." Amíg észleljük, hogy az adott személy tényleg és őszintén törekszik, addig segítsük minden rendelkezésünkre álló eszközzel, úgy ahogyan Isten vezet bennünket.
A segítség sokszor leghatékonyabb módja, mikor közösséget vállalva embertársainkkal bevezetjük őket a Szentírás tanácsaiba és tanításába, hogy vigaszt lelhessenek Isten Igéjében. Ha hajlandóak ezeket megfogadni és tényleg törekszenek a jóra, akkor a szívükben lakozást vevő Szent Lélek ereje által képesek lesznek a másoktól való folytonos függőségi viszony kötelékéből kitörni. Mi mással kezdődhetne ez a folyamat, mint az Úr Jézus Krisztus megváltó evangéliumának megismertetésével! Az Úr Jézus túláradó kegyelmének ereje nélkül az ilyen mérvű életmódváltás majdnem teljességgel lehetetlen.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Biblia mit mond pontosan arról, hogy jó „sáfárai" és egyben hű szolgái legyünk Isten szellemi és anyagi kincsestárának. Attól a pillanattól kezdve, hogy bizalmunkat Istenbe vetjük és elkezdünk Vele Az úton járni, Ő az ígérete szerint gondoskodik minden szükségünkről (Filippibeliekhez 4:19). Azonban mindazt, amit az Úrtól kapunk, bölcsen kell felhasználjuk, így jól tesszük, ha visszaadjuk annak egy részét Istennek, aki „legkisebb atyafiak" megsegítésében örvendez (Mt. 25:40). Mindemellett családunk igényeiről is gondoskodnunk kell, és a számláinkat is időben be kell fizetnünk. A bölcs szolgálat részét képezi az is, hogy helyesen bánjunk az időnkkel, hogy jól egyensúlyozzunk Istenünk tisztelete („tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet" lásd Jakab 1:27), családunkkal töltött időnk, és világi foglalatosságunk között. Mivel ezek kivétel nélkül Isten szolgálatának alapvető elemeit képezik, így mindezt pontos mérlegre kell tegyük, mikor mások javára és épülésére szeretnénk lenni. Ha mások megsegítésének következtében képtelenekké válunk saját szellemi és anyagi kötelezettségeinknek és felelősségünknek eleget tenni, akkor nem helyesen törekszünk mások megsegítésére.
Az emberek számos módon használhatják ki egymást. Ezért is fontos az, hogy segítségnyújtásunkat imában vigyük Isten színe elé, arra kérvén Őt, hogy mutassa meg, hogyan járhatunk el legjobban az Ő akaratával összhangban. Istentől származik az a bölcsesség, melynek segítségével felismerhetjük felebarátaink valós igényeit, és amivel képesek leszünk különbséget tenni Isten országának kiterjesztésének lehetősége-, és az Ellen elterelési kísérletei között (Jakab 1:5). Az is megesik, hogy embertársunkat annyira megtépázták már az élet próbái, és annyira leverték a kudarcok, hogy égető szüksége van valakire, akivel hosszú távú kapcsolatban, barátságban lehet. Meglehet, hogy ez igen megpróbáló kapcsolat lesz, de semmi kétség, hogy annál nagyobb jutalommal is jár. A helyi gyülekezet nagy segítség lehet a megterhelt, és számos szükséget szenvedő emberek számára. Ha azonban kitartóan próbálunk olyasvalakinek segíteni, aki látszólag egyáltalán nem érdekelt abban, hogy a megoldás irányába tegyen lépéseket, akkor szívünkben a reménytelenség érzése is felütheti randa fejét. Megintcsak azt kell mondanunk, hogy az ilyen élethelyzetben kritikus jelentőségű Isten bölcsességéért imádkoznunk, amit mindenkinek készségesen és személyválogatás nélkül ad, aki kéri, hogy képesek legyünk helyesen felismernünk az adott szituáció valós mibenlétét.
English
Pontosan hol-, és hogyan húzzuk meg a határt embertársunk megsegítése, és aközött, hogy hagyjuk magunkat kihasználni?
