Kérdés
A kísértés bűn? Megkísértve lenni már bűn?
Válasz
A kísértés természeténél fogva kellemetlen, furcsa érzés. Isten erkölcsi törvénye minden ember szívébe bele van vésve (Rómabeliekhez 1:20), így mikor bűnös kísértés ér minket, lelkiismeretünk azonnal jelzi a veszélyt. A kísértés önmagában viszont még nem bűn. Jézus mindenben meg lett kísértve (Márk 1:13; Lukács 4:1-13), mégse vétkezett soha (Zsidókhoz 4:15). A bűn valójában abból lesz, amikor rosszul kezeljük a kísértést.
Lényegében két úton tévelyedhetünk kísértésbe: Sátánon, és a saját bűnös anyagi valónkon keresztül. Az Apostolok Cselekedetei 5. fejezete arról az esetről számol be, mikor egyeseket megkísértett a Sátán. Anániás és felesége, Szafira, nagyobb szellemi embereknek akartak tűnni, mint amilyenek valójában voltak, így mikor úgy tettek, mintha eladott ingatlanuk teljes árát felajánlanák a közösség javára, hazudtak az apostoloknak. Péter így szembesítette őket hamisságukkal: “...Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy? (3. igevers). Láthatjuk, hogy ebben az esetben Péter pontosan tudta, hogy a hazugságra való kísértés és felbujtás Sátántól származik. Anániás és a felesége pedig engedett ennek a kísértésnek (7-10. igevers). Jézus Iskariótész Júdás általi elárulását szintén a Sátán befolyásának tulajdonítja a Szentírás (Lukács 22:3; János 13:2).
Mivel Sátán “e világ istene” (2.Korinthusbeliekhez 4:4) és maga a “hazugság atyja” (János 8:44), ezért végső soron minden rossz tőle ered. Saját önző természetünk azonban Sátán készséges szövetségese. Nincs különösebb szükségünk Sátán ösztönzésére, hogy bűnös gondolatokat tápláljunk. A Jakab apostol levelének 1:13-14 igerésze ezt illetően is igen világos szavakat talál: “Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.”
Mindannyian ki vagyunk téve a kísértéseknek, még akkor is – vagy különösen akkor – ha eltökéltük magunk a jó cselekvésére. A kísértéstől senki sem mentes, senki sem áll fölötte, még egy szellemileg olyan nagy ember sem, mint minden apostolok legkisebbike, Pál. A Rómabeliekhez írt levél 7:22-23 igerészében ma is így osztja meg velünk teste szellemi valója ellen folytatott harcát: “Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.”
A kísértés önmagában még nem bűn. Bűnné csak akkor válik, ha hagyjuk, hogy tettekbe torkolljon. Ez már a gondolataink szintjén is igaz. A kéjes gondolatok például akkor is bűnnek számítanak, ha soha nem vitelezzük ki őket (Máté 5:28). A kapzsiság, a büszkeség, a pénzsóvárság és az irigység egytől-egyig a szív-, azaz gondolati lényünk bűnei; ezek persze akkor is bűnnek számítanak, ha senki más számára nem észlelhetőek (Rómabeliekhez 1:29; Márk 7:21-22). Ha engedünk annak kísértésnek, hogy teret adjunk ilyen gondolatoknak, azok gyökeret vernek a szívünkben, és beszennyeznek minket (Máté 15:18-19). Amikor beadjuk a derekunk a kísértésnek, a Lélek gyümölcsét a test romlott gyümölcsei váltják fel (Efézusbeliekhez 5:9; Galátziabeliekhez 5:19-23). Sokszor előfordul, hogy ami eleinte csak gondolatként merül fel bennünk, az később tetté is válik (lásd Jakab 1:15).
A legjobb ellenszere annak, hogy engedjünk a kísértésnek, már a bűn első sugallatára kilépni az adott helyzetből. József nagyszerű példát szolgáltatott a szellemi védekezés e módjára, amikor nem engedte, hogy a kísértésből bűn legyen (1.Mózes 39:6-12). Bár szexuális jellegű bűn elkövetésére csábították, nem adott időt a kísértésnek arra, hogy az gyökeret ereszthessen testébe. Ehelyett inkább az Istentől kapott két egészséges lábát nyakába kapva futásnak eredt. József nem beszélt, nem érvelt, nem igazolgatta álláspontját, nem magyarázkodott, vagy tett mást, amivel csak gyengítette volna eredeti elhatározása erejét, és ami által persze még mindig a potenciálisan veszélyes helyzetben maradt volna: egyszerűen csak elmenekült. A kísértés esetében nem vált bűnné, mert istenfélő módon kezelte azt. Ha József viszont ott maradt volna, és a saját erejéből próbált volna úrrá lenni rajta, akkor könnyen bűnbe eshetett volna.
A Rómabeliekhez írt levél 13:13-14 igerésze így igazgatja lépteinket azon helyzetek elkerülésére, melyek kísértéshez vezethetnek: “Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben: hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra”. Ha elhatározzuk, hogy nem tápláljuk a testet, vagyis a testi kívánságokat, akkor egyben távol is tartjuk magunkat olyan helyzetektől, amelyek túlságosan csábítónak bizonyulhatnak. Ha viszont olyan szituációkba sodorjuk magunkat, melyekben tudjuk, hogy kísértésbe eshetünk, azzal voltaképp csak a bajt keressük. Isten azt ígéri, hogy kísértés idején “kimenekedést”, vagyis menekülő utat biztosít nekünk (1.Korinthusbeliekhez 10:13). Nem ritka azonban, hogy ez a menekülő út éppen abban áll, hogy alapból nagy ívben el kell kerüljük az adott helyzetet. “Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld” - utasít világosan az Ige (2.Timótheushoz 2:22). Jézus arra tanított minket, hogy így imádkozzunk Istenhez: “...ne vígy minket kísértésbe...” (Lukács 11:4 Károli 2011). Azonban személyes szinten is felelősségünk van abban, hogy mindig figyeljük, Isten milyen irányba vezet minket, és magunktól is kerüljük a kísértést, amikor csak tudjuk.
English
A kísértés bűn? Megkísértve lenni már bűn?
