Kérdés
Mit tanít a Biblia a konfliktusok kezelésről?
Válasz
A Krisztus testén belüli konfliktus kezelés több szempontból is kritikus jelentőséggel bír. Ha nem teszünk semmi erőfeszítést arra nézve, hogy elkerüljük a helyzetet, illetve hogy kezeljük a már kialakult helyzetet, és csupán elnapoljuk a szükséges fellépést, akkor az csak még nagyobbra duzzasztja a problémát. Azon konfliktusok, amik így a háttérben fekély módjára terjeszkednek, rányomják negatív bélyegüket a testen (egyházon) belüli minden kapcsolatra. A konfliktus kezelés fő célja mindig a szellemi egység elérése kell legyen. Az egyházon belüli egység fenyegetőleg hat a vádló azon stratégiájára, melynek mentén igyekszik minden olyan fel nem oldott problémát kihasználni, melyben a harag, keserűség, irigység és az önsajnálat is vastagon szerephez jut. Ezen érzések romboló hatása a legtöbb egyházon belüli konfliktusban tettenérhető. A Szentírás arra utasít minket, hogy „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt" (Efézusbeliekhez 4:31). Ha nem tudunk vagy akarunk ennek engedelmeskedni, akkor az szinte elkerülhetetlenül szakadásokhoz fog vezetni Krisztus testében, amivel megszomorítjuk Isten Szent Lelkét. Azt sem szabad engednünk, hogy „a keserűségnek bármely gyökere fölnevekedvén" zavart okozzon, és még több hittestvért megfertőzzön (Zsidókhoz 12:15). Világosan látható tehát, hogy nagy az igény a Szentírás szellemében való konfliktus kezelésre.
Az Újszövetségben az Úr számos olyan parancsolatot közvetít a hívők felé, amelyek jól szemléltetik, hogy hogyan élhetünk békében egymással (János 13:34; Rómabeliekhez 12:10). Többször is felszólít minket az Ige, hogy szeressük egymást (János 13:34; Rómabeliekhez 12:10), hogy békében és egyetértésben éljünk felebarátainkkal (Rómabeliekhez 15:5; Zsidókhoz 12:14), hogy mielőbb tegyük félre nézeteltéréseinket (2.Korinthusbeliekhez 13:11), hogy kedvességgel és a szívességgel viszonyuljunk egymáshoz (1.Korinthusbeliekhez 13:4), hogy mások érdekeit saját érdekeink (f)elé helyezzük (Filippibeliekhez 2:3), hogy viseljük egymás terheit (Efézusbeliekhez 4:2), és hogy együtt örüljünk az igazságban (1.Korinthusbeliekhez 13:6). A konfliktus a Szentírásban jól körvonalazott keresztény magatartás szöges ellenpontjaként értelmezendő.
Elképzelhetőek azonban olyan helyzetek is, mikor minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerül feloldani egy vitás gócpontot a gyülekezetben, mert különböző problémák a tisztázás útját állják. Az Újszövetségben két olyan igerészt is találunk, melyek minden olyan esetben, mikor bűnről van szó, egészen konkrét konfliktus kezelési tanácsokat adnak. Máté evangéliumának 18:15-17 igehelyén pontos gyakorlati útmutatást ad arra nézve, hogy hogyan bánjunk bűnére vak testvérünkkel. Ezen igerész szerint, minden olyan esetben, melyben nyílt – azaz meg nem bánt – bűnről van szó, először négyszemközt kell azt szóba hozni. Ha ez nem vezet eredményre (a bűn belátása, bűn megbánása Isten előtt), akkor kis csoportban – a hitben idősebb testvérek – jelenlétében kell megpróbálni tisztázni azt. Ha azonban a testvér az igei bizonyságok ellenére is makacsul és hajthatatlanul kitart bűne mellett, és még védelmezi is azt, akkor a következő lépésben az egész gyülekezet előtt kell igei alapon megróni őt.
A másik igeszakasz, ahol erről konkrét említés esik a Lukács evangéliumának 17. fejezete. A harmadik és negyedik igeversen keresztül ma is így szól hozzánk az Úr Jézus: „Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki." A konfliktus kezelés egyik központi eleme maga a megbocsátás. Minden intés, feddés, és dorgálás végső célja a bűn kötelékében lévő testvérünk rabigájának megoldása kell legyen.
Sok gyülekezetbeli probléma azonban lényegesen kicsinyesebb dolgok mentén üti fel fejét, és nem is első sorban bűnhöz kapcsolódik. Többször előfordul, hogy csupán istentiszteleti stílusokról folyik a vita, vagy pusztán arról van szó, hogy erősebb jellemek némileg egymásnak feszülnek. Ilyen esetekben mindig jól tesszük, ha előbb saját indíttatásunkat vizsgáljuk meg, és emlékeztetjük magunkat, hogy semmit se cselekedjünk „versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is" (Filippibeliekhez 2:3-4). Ha tehát valós, és komoly nézeteltérés alakul ki valamelyik testvérünkkel, mondjuk azt illetően, hogy miképp érhetünk el legjobban bizonyos gyülekezeti célokat, hogy hogyan kezeljük Istennek leghűbb módon a gyülekezet anyagi forrásait, vagy arról, hogy pontosan milyen menete legyen a dicsőítő-szolgálatnak stb., akkor a legjobb ha mindig sóval fűszerezett beszéddel, a józan érvelés talaján maradva, törekszünk kölcsönös megállapodásra. Ebben a tekintetben is igaz, hogy a szellemileg érettebb testvér könnyebben fog engedni a másiknak.
A Filippibeliekhez írt levél 4:2-3 igerészében Pál apostol arra inti a gyülekezet két tagját, Evódiát és Sintikhét, hogy „egyenlő indulattal legyenek az Úrban". A test legnagyobb és legkisebb tagjától is alázatot kíván meg az, hogy valóban meghallhassuk és megérthessük testvéreinket, és hogy ezáltal is békére törekedhessünk Krisztus testében (Rómabeliekhez 12:16, 18). Isten útmutatásáért és bölcsességéért is mindig imádkoznunk kell (Jakab 1:15). Néha az is megoldás lehet, ha egyszerűen felismerjük, Istennek különböző elhívása van az egyes tagok életére, és külön utakon kezdünk járni. Arra viszont mindig fordítsunk különös figyelmet, hogy soha ne váljunk el haragban egymástól.
A konfliktus kezelésének egyik fő gátja, hogy nem szívesen tesszük ki magunkat kellemetlen helyzeteknek. Ehhez még az is hozzájárul, hogy sokszor nem vagyunk hajlandóak olyan alázatosak lenni, hogy bevalljuk helytelen magatartásunkat, arról nem is beszélve, hogy megpróbáljuk jóvátenni hibánkat. A legjobb konfliktus kezelő testvérek éppen azok, akik nem szívesen szembesítik testvéreiket azok bűneivel, azonban az Istennek való engedelmesség miatt mégis megteszik ezt. Ha viszonylag kis dologról van szó, akkor talán az a legjobb, ha elnézzük a dolgot és békében felülemelkedünk az adott sértésen (Példabeszédek 19:11). Ha ez azonban nem megy, akkor mindenképp a kibékülésre kell törekednünk. Ez Isten szemében olyan nagy jelentőséggel bír, hogy az Ővele való béke és embertársainkkal való béke szétválaszthatatlanul egybefonódnak (Máté 5:23-24).
English
Mit tanít a Biblia a konfliktusok kezelésről?
